Csodának lehettem a tanúja szerda délelőtt, amikor az egyik általam tanított nagy létszámú osztályt elvittem a Marczibányi téri műv.házba, hogy ott a Kerekasztal színházi-nevelési előadásán vegyenek részt.
Adott egy osztály, amelyik nem lelkesedik kifejezetten a drámáért vagy a színházért, nem is mondható humán beállítottságúnak (matek-biológia tagozat), túl sokan nem is szólnak hozzá az órákhoz, inkább csendben eltűrik. És most mi történik: az előadás hatására, az első kiscsoportos foglalkozás során megelevenednek, és a színészek által felajánlott szerepet (legyenek ők a vándortársulat tagjai) elvállalják és valóban létrehoznak egy jelenetsort a két és fél órás foglalkozás végére.
Érdekes a koncepció, az előadás elején belevágnak a dolgok közepébe, onnan indítunk, amikor Polonius bejelenti a vándortársulat érkezését. Felteszik a kérdést, milyen szerepe lehet a színjátszóknak, vissza tudnak-e hatni az uralkodócsalád életére, befolyásolhatják-e előadásukkal az események kimenetelét. Eleinte még alig kapnak reakciót, majd aztán visszalépünk Claudius beiktatási beszédének helyzetéhez, és csak aztán hallunk a szellemről is.
Nem találkozunk csak foltokban az eredeti szöveggel, csak foszlányokban idéződik fel a legismertebb Arany János fordítás, leginkább hétköznapi beszélgetésekre hasonlít a dialógus. A színészek a diákok között ülnek, egy-egy jellemző ruhadarabot öltenek magukra, amikor szerepbe lépnek. Így is megtörténik a varázslat, látnivalóan élvezik a gyerekek a helyzetet és követik az eseményeket, beállnak képekbe, kitalálják a történetet, amely némiképp párhuzamos a Hamlettel, „Pista, a magányos földműves” lesz a főszereplő. A színészeket a témaválasztás némileg meglepi, de rendkívüli sebességgel alkalmazkodnak és az előadás végén minden szereplő a diákok által megrendelt módon hal meg, többnyire mérgezésben. Valószínűleg az eredeti mű is hatott rájuk, mert azon szerencsések közé tartoznak, akik az elsők között láthatták az Örkény Színház Hamletjét márciusban. Nem zárnám ki, hogy még vannak belőle emlékképeik, és nem múlt el nyomtalanul annak az előadásnak a hatása sem.
Szimpatikus volt számomra, hogy a tanítványaim beállításában Rosencranz nem árulta el barátját, inkább a királlyal szállt szembe. (A Kerekasztal szereposztásában egyébként ugyanaz a személy, Farkas Atilla játszotta Hamlet igaz barátját, Horációt is egy jelenet erejéig, mint a párjától megfosztott Rosencranzot. Ezt a mellékszálat nem kívánta kiemelni az előadás – nem is igen tehette volna, hat színésszel. Farkas Atilla egyébként játszik a POSZT-ra kijutott A hosszabbik út című előadásban is, amelyen egy másik osztályom vehetett részt még decemberben.
Rendkívül erős Tárnoki Márk is, aki egy testtartással elég hihetően mutatja be a magát őrültnek tettető, de valóban bizonytalan srácot, a főszereplőt. Közel van ez a Hamlet a diákokhoz, érződik, hogy figyelemmel hallgatják, amikor feléjük fordul.
Összességében jó az egész, jó, hogy mentünk, akinek van középiskolai osztálya, vigye őket el legalább egy ilyen foglalkozásra, nem haszontalan időtöltés. Ugyan nem tudhatjuk megválaszolni, hogy konkrétan mekkora hatást fejt ki a színház a nagypolitikára, abban egészen biztos vagyok, hogy egy-egy gyerek további életére egy ilyen előadásnak döntő befolyása lehet. Még az sem kizárt, hogy lesz olyan is, aki a kötelező olvasmányt kíváncsiságból ezek után mégis elolvassa.
