Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

„Ez az előadás épeszű embernek nem tetszhet” – hangzott el mögöttem a nézőtér elhagyása közben egy vélemény. Nem derült ki, hogy mindkét kisoperára gondolt-e a nézőtárs vagy csak a másodikra. Akárhogy is van, téved. Nincs az a színházi előadás, amelyik valakinek ne tetszene. Nincs egységes nézői álláspont, vélemény. Az előadás előtt például összeismerkedtem két olyan operett-látogatóval, akik történetesen a múlt heti A varázsfuvolát is nézték és merőben más (jobb) véleménnyel voltak a látottakról.  Így lehet ez valószínűleg most is. Ami itt jön, azok az én benyomásaim. Könnyen előfordulhat, hogy más mezei nézőkre másként hatott ez a két kortárs mű.

Szinte kizárólag csak mezei nézők voltak jelen az Operett Raktárszínházában a bemutató utáni első előadáson. Az esemény számomra ígéretes volt, ritkán esik meg, hogy akárhol  kortárs operát mutassanak be. Ráadásul más előadásokból számomra már ismerős nevek sorakoztak a színlapon, Frankó Tündével az élen, akit tavaly az Anyeginben láttam utoljára. (Nemsokára fellép A mosoly országában is, ez is friss információ - számomra.)

A két kisopera közös témája a címben is tetten érhető: mindkét darab olyan nőkről szól, akik egy kelletlen pasast szeretnének behálózni. A próbálkozás mindkét esetben kudarcot vall, de míg az elsőben vígjátéki hatást kelt, hiszen a "hősnő" ráébred, hogy kár erőlködni, a második elvileg tragédia lenne.

Dubrovay László Váltságdíj című kisoperája (szöveg: Baranyi Ferenc)  egy dél-amerikai országba visz minket. Ez az elem, mármint a dél-amerikai helyszín sose derült volna ki számomra, ha a szórólapot nem olvasom el. Nagyon is azt éreztem, hogy ez a történet itt és most rólunk szól. A díszlet (mindkét előadásnál) egy számítógép alkatrészeit mintázza és egy másik hálóra utal, amelynek mind a foglyai vagyunk többé-kevésbé, a világhálóra. A padló egy alaplap, egy-egy csatlakozó dugasz és látható, illetve a háttérben kivetítődnek valamiféle áramkörök (néha egy-egy szereplő is). Nagyon sok elektronikai berendezést is használnak, tabletet, kamerákat, mobilokat, laptopokat. Az előadásban leképeződik a mi világunk, amikor a kapcsolattartás már nagyrészt virtuálisan folyik és elvétve fordul elő, hogy sor kerül valami mélyebb beszélgetésre. Túri Erzsébet díszlete (a jelmezeket is ő tervezte) ezt a világot jól kifejezi és az első darabhoz illeszkedtek is. Az alaptörténet nem bonyolult, viszont érdekes: a vezető politikust elrabolja egy női szervezet, ugyanis ütős kampányának hatására mindenki beleszeretett. A tagok elszántak és mind szeretnének vele tölteni egy-egy éjszakát. A rablás sikeres, de kiderül a „superman” mintás alsógatyában szerencsétlenkedő politikusról (Dániel Gábor), hogy számára „a közélet minden”, nem akar magánéleti örömökre időt pazarolni. Azaz impotens – állapítja meg a szervezet vezetője (Frankó Tünde), „ezért ilyen töketlen a nagypolitika”. (Ez és a hasonló szövegek operában igazán különlegesen hatnak, a nézők értékelik ezeket a beszólásokat és nevetnek is.) Ha pedig így van, vonja le a következtetést a női vezető, akkor váltságdíjként mindössze 50 dollárt kérnek, mégpedig pusztán a lebonyolított rablás költségtérítésére. Innen kezdődik aztán csak a bonyodalom, amikor a „válságstáb” pánikba esik és a főnök renoméjának helyreállítása céljából elkezdik kétségbeesetten „felalkudni” az összeget, még akkor is, ha az ország beledöglik a kifizetésébe.

Az előadásban egyértelműen Frankó Tünde az, aki valóban ragyogni tud, övé a legnagyobb lehetőség. Tavaly márciusban láttam Tatjánaként láttam. Egészen elhittem neki az ártatlan lánykát. Most pedig egymodern amazon áll előttünk, aki mellett szinte sajnálni kezdjük a megkötözött állami vezetőt, aki kellően súlytalan. Frankó Tündének látványos áriái vannak, hálás a szerep.

A hat tagú válságstáb összmunkája példás, és a szerelmi szálon túl így a politikai szatíra is azonos erősséggel emelődik ki. Mind a Hadügyminiszter Szécsi Máté, mind a Mezőgazdasági miniszter Kelemen Dániel olyan operaénekes, akiket már láttam és kellemes élmény volt ismét találkozni velük. Előbbit Almási-Tóth Varázsfuvolájában, Kelemen Dánielt pedig a miskolci Don Giovanniban néztem Masettóként, nyomot hagytak. Utóbbi előadás lesz jövő pénteken az Erkelben! Érdemes nézni.

 De Kristóf István és Homonnay Zsolt ugyanúgy saját színeket vitt az előadásba. Molnár Ágnes titkárnője még az említett férfiaknál is több esélyt kapott, hogy egy egyéniséget mutasson, nem egy átlag-titkárnőt látunk. (Ez a páros előadás talán neki használt a legtöbbet, a másikban Vénusz szerepében más oldaláról mutatkozhatott meg.)

Ez az első előadás kifejezetten kellemes volt, szórakoztató, vicces és tanulságos – igazi színház. (Ja, és kifelejtettem a kommandósokat, az egyiknél egy apró kutya is volt géppisztoly helyett.)

A másik egyfelvonásos, Vidovszky László Nárcisz és Echója (Varró Dani szövegére) is Somogyi Szilárd rendezése, de ez a második dobás mégsem sikerült valami jól. Azt vettem észre, hogy egészen hidegen hagy, hogy mi lesz a szerencsétlen Nárcisszal (Farkas Tamás). Két nő (Echo és Vénusz, azaz Kun Ágnes Anna és Molnár Ágnes) üldözi? Na és? Megátkozzák. Belebolondul a tükörképébe és öngyilkos lesz. A szülei se tudnak vele mire menni (Birta Gábor és Kalocsai Zsuzsa). Lehet, hogy a rendezés szándéka volt az, hogy ennyire jellegtelen legyen Nárcisz, hasonlóan az első darab politikusához. De ez itt nem szerencsés. Én alapvetően azt gondolnám, hogy valamifajta ellenállhatatlan vonzerőt illene sugároznia. Sehogy sem lehet elhinni, hogy ez a figura bárkiben is érdeklődést kelthetne. Anélkül pedig az egész sztori nem sokat ér…Vagy az lenne a rendezői üzenet, hogy minden pasas nyavalyás és semmi értelme epekedni? Rendben, de akkor nevessünk legalább. (Elég kevés operát írtak, amelyben egyetlen vonzó férfi sincs néhány hatásos áriával. A modern szerzőknek is bele kellene törődni, hogy döntően nők vesznek jegyet és legalább a színpadon látnának erős jelenlétű férfiakat...)

Lehet, hogy a nézők egy részének nem ez volt a fő baja, és nem is a humor hiánya – hanem az erotikusnak szánt (inkább szerencsétlen és helyenként kicsit gusztustalan) jelenetek, a csoport-szex imitálása, amelyben ez a lázadó nem akar részt venni. Másrészt nyilván az verheti ki a biztosítékot a konzervatív nézőkben, hogy levetkőztették a főszereplő férfit teljesen meztelenre. (Ezt már az előadás előtt is rebesgették, azzal a megjegyzéssel, hogy „ki lehet bírni”, mindössze fél óra az egész.) Nekem egészen mindegy volt, hogy ez a Nárcisz ruhában vagy anélkül szerepelt, egészen észrevehetetlen volt. Echo vonzalmát se ilyen, se olyan állapotában nem indokolta, sőt még igazán hatásos énekszám se jutott szegénynek.

Felemás este volt, az első részt feltétlenül élveztem, a másodikat nagyon untam. A mérleg viszont mégis a pozitív irányba billent, mert a szünetben viszont ritka jót beszélgettem. (Lehet, hogy egyszer menne ez színház nélkül is, csak úgy…- de örülni kell ezeknek a negyedóráknak is, ne legyünk tehetetlenek. Meg annak, hogy EGY jó kortárs operát mégis bemutattak nekünk.)

Címkék: Opera Operettszínház Frankó Tünde Somogyi Szilárd Kelemen Dániel Molnár Ágnes Férfiak célkeresztben Szécsi Máté Kun Ágnes Anna

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr946051900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása