Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Tavaly a Jurányiban felolvasó színházi eseményt rendeztek Artur Palyga „A zsidó” című darabjából. Az eseményre bokros teendőim (nyilván egy másik előadás miatt, mi egyéb szólhatott közbe?) nem mentem el, viszont fogtam a darab fordítója, Pászt Patrícia által összeállított „Fiatal lengyel dráma” című kötetet és néhány nap alatt elolvastam. Ha valaki hasonló akciót tervez, csak biztatni tudom, bár egyáltalán nem mondható könnyed olvasmánynak a kötet. A legtöbb dráma még A zsidónál is nehezebben csúszik. Nem azoknak szólnak ezek a művek, akik pillanatnyi feledést keresnek és legszívesebben elmenekülnének a világ bajai elől. Éppen ellenkezőleg, szembenézésre kényszerítenek múltunkkal és jelenünkkel – nemigen találunk kibúvót. Az előadás is ilyen kemény lett, ezáltal is szépen illeszkedik a Szkéné repertoárjába.

A darab egy lengyel kisváros tanári szobájában játszódik és az időtartama éppen megfelel egy szokásos tanári értekezlet idejének, nagyjából két óra. A cselekmény sem tűnik első közelítésre szerteágazónak, mindössze egy kérdésről van szó: hogyan reagáljon a tantestület egy e-mailre, amely a város egykori lakosától érkezett, aki azóta Izraelbe költözött, mert történetesen zsidó származású. Az iskola erősen alulfinanszírozott, a tanárok úgyszintén, ezáltal nem csoda, hogy megörülnének egy gazdag mecénás támogatásának. Elindul a légvárépítés, tervezgetés és a mindvégig humoros beszólásokkal tarkított értekezlet folyamán egyre jobban előtérbe kerül a múlt, felidéződik a háború, a holokauszt. Azt is láthatjuk, hogy a különböző szereplők hogyan húztak közvetett vagy közvetlen módon hasznot a zsidók eltávolításából. Sem az igazgatónak (Mucsi Zoltán), sem a plébánosnak (Tamási Zoltán), sőt a lengyeltanárnőnek (Egri Kati) sem tiszta a lelkiismerete ebben a kérdésben. Mindenkinek van titkolni valója. Nem kivételek ez alól a fiatalok sem, köztük az antiszemitának nevelt, némiképp bárdolatlan, de annál szókimondóbb tornatanár (Katona László).

Az angoltanárnőről (Sárközi-Nagy Ilona) hisszük azt a legtovább, hogy ő aztán végképp távol áll az egész problémától, de aztán ez a feltételezésünk is megdől. Az ő családja egész egzisztenciáját a zsidóktól elvett házak eladására építette, ezáltal ő is haszonélvezővé és bűnössé vált még akkor is, ha sosem gondolt rá, hogy honnan is ered a családi vagyon.

Az író ugyan ironikusan, de mégiscsak a lengyel társadalom elitjeként említi ezt a társaságot. Különböző típusokat vonultat fel, de egy olyat sem, akit felmentene. Látlelete szerint mindenki hibás, kollektíve és egyénenként is bűnös a múlttal való szembe nem nézésben.

Ez az előadás a darab első külföldi bemutatója, az előadást követő pénteki közönségtalálkozón az is elhangzott, hogy a szerző sohasem gondolta, hogy műve megállhatná a helyét Lengyelországon kívül is, hiszen számtalan ponton a lengyel kultúra nagy alakjaira utalnak a szereplők és nagyon be van ágyazva a téma a lengyel történelembe.

Sajnos az a helyzet, hogy mindenféle erőltetés nélkül is, nagyon aktuális A zsidó. Ha nem gondolunk másra, mint az aktuálpolitikai történésekre, amelyek a német megszállás értelmezésével foglalkoznak, vagy a holokauszt 70. évfordulójával kapcsolatos megemlékezésekre és vitákra, akkor könnyen láthatjuk, hogy a magyarságnak sem ártana, ha néhány kérdéssel szembenézne. Szintén a közönségtalálkozón hangzott el, hogy a lengyelek olyan szörnyen rosszul már nem állnak, például egyházi körökben II. János Pál iránymutatását követik, aki felhagyott az évszázadok óta fennálló ellenségeskedéssel. II. János Pál óta már elfogadhatatlan lenne egy pap részéről az antiszemita magatartás.

Ez az előadás a helyenként torokszorító pillanatok és visszaemlékezések ellenére leginkább tragikomédia, rengeteg humorral. Ez a humor az, ami átsegíti a nézőt a nehéz pillanatokon, illetőleg a lehető leghatásosabb eszköz a szembesítésre. Óhatatlanul is átgondolja a néző saját viszonyát a kérdéshez. (Persze nyilván a nyitottabb emberek mennek majd el az előadásra, a címe miatt is elképzelhetetlen, hogy olyanok is betegyék a lábukat a Szkénébe, akik valóban antiszemiták lennének. Talán csak tájékozódik valaki, mielőtt egy színházjegyet megvesz. )

A színészek hálás szerephez jutottak mind, most itt senki sem statisztál, mindenki egyformán fontos. Még a bemutatón szinte mindenkinek a szájából hangzottak el olyan mondatok, amelyek nem éltek igazán, hiszen a szöveg helyenként didaktikus, nem mindig élőbeszédszerű, hiszen a cél a mondanivaló sugárzásán van, jobban, mint általában. Ahogy beindul a darab és lemegy több előadás, véleményem szerint ezek a mondatok is életre kelnek majd.

Szabó Máté rendezése takarékos. Nem kényszerítette felesleges pótcselekvésekre a színészeket, hagyta, hogy a szöveg érvényesüljön. Ami mozgás van, az mind a szövegből következik. Nem is lenne életszerű másként az előadás, így meg valóban el lehet képzelni a történéseket. Azt azért nem bántam volna, ha az elején elhangzik, hogy a többi kolléga miért is hiányzik. Lehet, hogy a jövő zenéje, hogy öttagú tantestületek létesülnek, de ez most azért mégiscsak furcsa. Természetesen tudom, hogy ez így volt praktikus és gazdaságos, sokkal szerencsésebb öt embert jól megismerni, mint húszat - harmincat a felszínen, de valami magyarázatra talán mégis vártunk volna.

A színészek közül nem éreztem azt, hogy valaki kiragyogna a karból, egyenletesen erősnek éreztem őket, az említett kis hiányosságokkal. Mindenki olyan szerepet kapott, ami passzol az alkatához és a jó lehetőséget mindenki ki is használja.

Az író a közönségtalálkozón azt is megemlítette, hogy nehézségei voltak a darab befejezésével. Ez a végső változaton is érződik, helyenként az értekezlet kissé elunalmasodik, ami a legtöbb hasonló összejövetel természetes velejárója – de nekem azt juttatta eszembe, hogy mivel színházban vagyunk, talán húzni kellett volna a szövegből, vagy még inkább felpörgetni. Ezt a problémát is megoldja majd az idő, meg a többszöri játszás.

Összességében nagyon jó, hogy a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné bele mert vágni a darab előadásába (itt említődjön meg legalább az ötletgazda, a Nézőművészeti dramaturgjának neve: Gyulay Eszter). Nem riadtak meg, hanem felvetették színházi nyelven is ezt a témát. Hátha előbb-utóbb mégis eljutunk oda, hogy unokáink csak lábjegyzetekből fognak arról tudni, hogy volt a világon egyszer egy korszak, amikor még létezett zsidó-kérdés és antiszemitizmus. Tegyük félre minden realitásérzékünket és próbáljunk meg ebben mind nagyon erősen bizakodni.

Címkék: Szkéné Szabó Máté Mucsi Zoltán Katona László Sárközi-Nagy Ilona Tamási Zoltán Gyulay Eszter Egri Kati Pászt Patrícia A zsidó

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr815853522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.