Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Feltámadás, újraéledés, értékmentés. Ezek a szavak jutottak eszembe a ma esti Bányavirág (Sebestyén Aba rendezés) után. Közben nem, mert az előadás két órája alatt lekötöttek a színészek. A tavaly tavaszi premier óta bejáratódott az előadás. Ez most nem főpróba ( rossz szokásom szerint ezt is főpróbaként láttam először, beszámoló: itt), hanem a sokadik előadás (a Dunaújvárosi kamaraszínházzal közös produkciója volt ez a Nemzetinek, ott is ment). Igen, most is kiderül, hogy jobb egy széria elején, de nem a legelején nézni valamit. Még a bemutató is korai. Egészen más, ahogy László Zsolt a kávéfőzőért nyúl, igazán otthon van már ebben a lakásban. Elhisszük neki a másik szobában fekvő apát is, azt is, hogy egykor volt hite, álmai és most már minden a múlté. A Danton után, de igazából azt írhatom, hogy a Haramiák óta jó látni Stohl Andrással együtt színpadon, nagyon átjön a nézőtéren az összeszokottságuk. Egymás minden mozdulatát ismerik, és folyamatosan figyelnek is. Látnivalóan mindketten teljesen beleadják magukat a játékba és élvezik. (Ilyen fokú összhangot talán a Nézőművészeti Kft tagjait nézve látni még, kellenek hozzá az együtt töltött évtizedek.) De Stohl "más kombinációban", például Tompos Kátyával is nagyon erős, meghatóan nézi a lányt, hozzá sem mer érni, hiába nagyon is elérhető. Ott van az "el nem ért Éden boldogsága". Jobb sorsra érdemes itt mindenki, de valami miatt (sors? véletlen?) mégsem jutnak el egymáshoz. A legtöbb a baráti pálinkázás, egy-egy tekintetváltás. (Terveztem, hogy megszámolom, hogy hány pohár pálinkát isznak meg, de hamar feladtam, kilátástalannak tűnő vállalkozás.) Szarvas József és Söptei igazán tetszettek ma is, hálás szerepek jutottak nekik így is, hogy csak alkalmanként tűnnek fel a színen. Ma Illés öngyilkosságra készülése is jobban előkészítettnek tűnt, mint a főpróbán.

 Ennek a darabnak nagyon jót tesz az, hogy kisrealista módon minden apró mozdulat ki van dolgozva, elnagyoltan sok poén talán nem is működne, ennyire jól biztosan nem. A mai előadást nézve a szokásos McDonagh-párhuzam helyett erősebbnek éreztem a Csehovhoz fűződőt. Amellett, hogy valóban rengeteget nevettünk, átérezhető minden szereplő egyéni fájdalma, szenvedése és sorsa. 

A színészek szemmel láthatóan élvezik a játékot, jó lehet ezt végigcsinálni. Jó nézni is. Bár alapvetően nem vagyok a Bányavidék-trilógia lelkes rajongója és még mindig szeretem a Pinceszínház előadását is. Széles László csak eszembe jutott, hatalmas volt az orvos szerepében. Ugyanakkor  a mai este kifejezetten függetleníteni tudtam ezektől az előzetes benyomásaimtól és sikerült jó állapotban, csak az előadásra koncentrálni. Ma feltétlenül jobbnak éreztem az előadást és tudtam élvezni. Úgy érződött, hogy a játszók is felszabadultak, a főszereplők talán örülhetnek a Danton és a Mephisto között ennek az előadásnak, amelyik ugyan lényeges társadalmi problémáról szól, de jóval több benne a humor. A Játékszín repertoárjába így be is illik, ráadásul külön haszon az, hogy többen láthatják majd, mint annak idején a Kaszás Attila teremben. Jó, hogy ez megmaradt és csak remélni lehet, hogy az a közönség, amelyik annak idején a Nemzetibe nem jutott el erre, majd most ide fog vándorolni a Játékszínbe az előadás után. Lusták vagyunk, mindenki a megszokott helyeire jár (ez rám is igaz, csak nekem valamivel több a megszokott színházam, de még mindig vannak olyan helyszínek, ahol húsz év alatt sem voltam túl sokszor). Nagyon kérdéses, hogy mit fognak a Nemzeti tavalyi bérletesei és törzsnézői tenni. Helyben maradnak-e, ragaszkodnak a megszokott épülethez és kíváncsiak lesznek a vidéki vendégjátékokra, vagy a szétszéledt társulati tagokat követve előbb-utóbb kikötnek a Vígben, a Játékszínben, az Átriumban, az Örkényben, sőt megfontolják több színész miatt is, hogy Székesfehérvár meglátogatását is tervbe vegyék. Egyszer egy híres, igazán nagyszerű (szabadúszó) színésznőtől hallottam tényként azt, hogy esélytelen a nézők vándorlására számítani, mindenki marad az épületnél. Lehet, hogy az idei évad változást hoz, csak legyenek elég jók az "új helyeken" az előadások. A Danton is olyan, amiért érdemes valakinek akár "színházat váltani", a Mephistó nyilván ugyancsak érdekes lesz, a Bányavirág pedig kifejezetten szórakoztató IS. Nézzétek meg, ha eddig kihagytátok volna...

Címkék: Stohl András Bányavirág Sebestyén Aba László Zsolt Tompos Kátya Söptei Andrea

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr385616944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.