Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

május
16.

Thália - Határon túli fesztivál - Sepsiszentgyörgy - A fösvény

Konyak, szendvics falatkák, rózsa és ? |  MakkZs  |  Szólj hozzá!

Egy színházi előadás kapcsán az első kérdések egyike, hogy mit kap a néző az előadástól, milyen élménnyel megy haza. A legjobb az, hogyha az előzetes várakozásokkal harmóniában van az, amit kapunk - magyarán, ha egy csak szórakoztató előadást várunk, akkor szerencsés ehhez választani színházat és előadást, ha viszont  ennél valamivel többet ígér a színház, akkor valóban kapjuk is meg ezt, jó esetben egy esélyt arra, hogy saját életünkről többet megtudjunk.

Mi a helyzet most?

Klasszikusok esetén - Moliere A fösvénye mi lenne más? - egy színház sokszor előveszi pusztán azért is, mert nagy szerepet ígér egy jelentős színésznek. Volt Harpagon, elő A fösvénnyel. Pálffy Tibort túl gyakran nem láttam, mert még sosem bírtam eljutni Sepsiszentgyörgyre, az esély közelében sem voltam, viszont amikor Pestre jönnek, akkor igyekszem legalább ezeket a vendégjátékokat megnézni. (Bánk bán volt legutóbb a Katonában, azt láttam is). Pálffy Tibort szívesen is nézem, a rendező Bocsárdi László neve mellett lényegében ő volt számomra a motiváció. Be kell, hogy ismerjem, annyi más korábbi A fösvény után éppen ma nem éreztem, hogy vágynék magára a darabbal való találkozásra. Minthogy ezt nem lehetett halasztani, ma vagy soha a kérdés, inkább beültem a 3 részben játszott előadásra. 

A műsorfüzet tanúsága szerint Bocsárdi többet akart felmutatni, mint pusztán egy eladható klasszikus vígjátékot a repertoárra tűzni. (A megfelelő középiskolás osztályoknak azért ez így is jól jön, könnyebb eset ezt megnézni, mint elolvasni a szöveget.) A darab szereplőit "a szeretetvágy, illetve a tulajdon vágya hajtja. Hol ettől, hol attól remélnek biztonságot. De leginkább mindkettőtől. Az előadás nem kezesbárányokról szól. A moliére-i komédia nem könnyű hab, hanem kemény penge, amely az embert csupaszítja le.”Mert hát ugyan szeret téged,de a pénzt, azt mégiscsak jobban szereti.” (Idézet a színház ajánlójából).

Az előadásban ez az üzenet valóban testet ölt. A fiatalok a szerelmet keresik, a szolgák a megélhetést, Harpagon pedig eleinte még gondol egy új feleség beszerzésére, de ez a vágya eltörpül a pénzsóvársága mellett. Ő az egyetlen igazán árnyaltan kibontott szereplő Moliere darabja szerint, az egyetlen, aki több jelmezt is kap. Teszkós szatyros hajléktalanra hasonlít az elején kitérdelt drapp melegítő nadrágjában és agyonmosott kék kapucnis pullóverében, majd öltönyt-nyakkendőt húz, fekete bőrpapucsra cserélve a korábbi szandált. A végén a ládikának ásott gödörben összekeni magát földdel, majd a legvégső jelenetben minden jelmeztől megszabadul, egészen meztelen lesz. (Nyilván emiatt korhatáros az előadás.) A Zsótér, Mundruczó és más rendezőkön edzett néző éppúgy rá sem ránt a színpadi meztelenségre, hetente van egy előadás legalább, ahol látható egy pucér pasas, nem annyira tűnik izgalmasnak a megoldás. Sokszor nem is érthető, hogy minek. (A Mephistóban Stohl levetkőztetése ott és úgy annyi plusz jelentést nem hordozott, hogy igazolva lássam, ez volt a múlt heti hasonló élményem.) Jelenleg elmondható, hogy ennek van értelme, jelzi a főszereplő életének teljes elsivárosodását, elszakadását mindenkitől és azt is, hogy ez egészen értelmetlen, csak saját magát okolhatja a veszteségért. Nem kellene, hogy így történjen. Pálffyt akartam látni, hát most itt volt egészen lecsupaszítva.

Kevés olyan Moliere vígjátékot láttam eddig, amelyben a fiatalok karakteresek tudtak lenni. Szinte azt hinné az ember, hogy szükségszerűen semmilyenek. (Jó ellenpélda volt Alföldi Tartuffe-je is, és eléggé szerettem Kiss Csaba győri Moliere-rendezését is. Ezek most eszembe is jutottak. )  Most én erősnek éreztem mind a négy ifjú szerelmest, legkevésbé Elizt és legjobban Mariannt és Valért játszó színészeket. Utóbbi szinte félelmetesen hitelesen beszél Harpagon szája íze szerint, érezzük Eliz borzongását - mi van, ha csöbörből vödörbe esik? Sokszor történik meg ezzel a darabbal, hogy csak Harpagon alakjára esik az összes fény, a többi szereplőt hamar elfelejtjük. Most nem így lesz.

((Kivétel volt számomra a Nemzetiben A fösvény, amelyben Blaskót annyira nem éreztem rendkívül erősnek (azt nem mondtam, hogy rossznak, de nem volt rám különösebb hatással), viszont Sinkót Anzelm úrként igen. Ő az, akinek a jelenetére jól emlékszem kb 2 év után is. A fiatalok valahogy túl harsányak voltak, a rendezés korrekt, de nem éreztem azt, hogy különösebb mondanivalójuk lett volna. Azt tudom, hogy viccesnek és jó megoldásnak tartottam volna, ha Blaskó szerepben marad és a tapsrend alatt szedegeti folyamatosan a szétszórt pénzeket. Lényegében hiányoltam egy ilyen lezárást. ))

A mai előadásban szétszórt pénz helyett két felvonáson át is szétszórt gyógyszerek dominálják a fehér tónusú színpadot. Némileg az az érzésünk, hogy kettő az egyben akció van, és a Képzelt beteget is eljátssza Pálffy Tibor. A háttérben az egyre szűkőlő színpadot tolóajtók szeletelik fel, ezeknek a nyikorgása hivatott a zenei effekteket pótolni az előadás közepéig. Leghátul megnagyobbítja a teret egy tükör, előtte egy torzó gipsz-szobor, és a földdel teli gödör, amelybe elásta a ládáját Harpagon. Roppant kevés az egyéb kellék, van egy szobabicikli, amivel alkalmanként áramot fejleszt a fösvény, a ládika, a szakács-lovász kanala és folyton széteső ostora (utóbbi civilben makrancoskodott, de megoldották a színészek így is a jelenetet). Van továbbá egy rózsaszínű rózsákból álló csokor és sziromeső - ez hivatott a romantikus udvarlást jelképezni. Harpagon szídja a gyermekeit a pazarlásuk miatt: mindketten ugyanabban az egy ruhában csinálják végig az előadást, a lány ráadásul egy kombinéra hasonlító pántos ruhadarabban. A szakács és az inas kekszet eszik titokban, amiből nem adnak a háziaknak sem. Ez a luxus. Ennyit a környezet féktelen pénzszórásáról. 

A szerelem vagy pénz a fontosabb nagy kérdését felteszi ez az előadás is. Az első felvonás után konyakot osztanak, a második után fogpiszkálóra szúrt falatkákat, a harmadik után pedig vörös rózsákat szórnak a közönség közé. Bocsárdi színháza adni akar valamit mindenáron. Kapunk is a feélsoroltakon kívül egy nyugodt menetű, "békebeli" színházi estét, jó színészekkel. Aki teheti, nézze meg Sepsiszentgyörgyön, aki nem, az fontolja meg a hátralévő egyéb vendégjátékokat a Thália fesztiválján.

Színlap

Címkék: Thália Bocsárdi László A fösvény Pálffy Tibor

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr905302418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.