Bejegyzések

Tháliában voltam egy premiernek induló nemhivatalos próbán. (Nem olyan ritka, ha egy produkció nem készül el, ezt a kőszínházak kevésbé ismerik el - nagyobb veszteség lemondani meghirdetett előadásokat, sokszor látnivalóan félkész termék kerül a közönség elé.)

A Nézőművészeti Kft elővezetésében (rendezte: Scherer Péter) látszottak a körvonalai egy majdani érdekesnek ígérkező Ady-Petőfi estnek.

Én úgy éreztem, hogy Kovács Krisztián már inkább rátalált egy izgága hippi-jellegű, szerethető Petőfire, aki már most is életre kelt a szövegkimaradások ellenére is, míg Katona Laci rendkívül szimpatikus és helyenként vicces, jobban tudja a szövegét, de én sehogy nem tudtam az általam kialakított Ady kép és közte a kapcsolatot megtalálni. Ez nem az ő hibája.

Minthogy ez az ötven perces produkció (jár hozzá egy közönségtalálkozó is) alapvetően a középiskolás korosztálynak készül, jellemzően utazó előadás lesz, tantermi színház - nem is én vagyok a célközönség, és ez is éppúgy a "naív" nézőnek szól, ahogy például Alföldi kötelező olvasmány-rendezései.

Jobbnak érezheti a produkciót az, akinek alig van háttérismerete, átélheti a felfedezés örömét.

A produkció minden bizonnyal eléri majd a kívánt hatást, lesz olyan diák, aki belelapoz néhány versbe is.

Címkék: Scherer Péter Thália Ady-Petőfi est Nézőművészeti Kft

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr415087922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása