2012. máj. 8-án láttam, több mint egy év telt el azóta (2013. jún.10. van most). Ahogy most sorba veszem a tavalyi év olyan előadásait, amelyek majd tovább élnek várhatóan a 2013/14-es évadban is, kiderül, hogy furcsa módon rengeteg előadásra nagy részletességgel emlékszem. Néhány esetében éreztem is a kísértést, hogy hosszan elemezgessem a saját benyomásaimat, másokból csak egy érzés vagy egy részlet maradt. Egy előadás mindenképp múlttá válik azonnal, ahogy véget ér, voltaképp nem is számít annyit a visszaemlékezés időpontja.
A Cigányok 2010-es októberi bemutatója idején nem voltam Pesten, és amint látszik a dátumból, majdnem két egész évadon át halogattam a megtekintését. Miután tavaly láttam néhány olyan előadást a Katonában, amely nem varázsolt el,vagy mondhatjuk úgy is, hogy "csalódást okoztak", erre a Cigányokra kicsit kisebb lendülettel készültem. A színház kommunikációjából nyilvánvaló volt, hogy fontos előadásnak szánták, emiatt is tartják kevés előadásszám mellett műsoron, hogy reflektáljanak a közélet eseményeire. Az előadás nem oldja meg a cigánykérdést, de felhívja vagy ébren tartja a figyelmet. A jó szándék adott, de az korántsem olyan biztos, hogy ebből igazán jó előadás született.
Tersánszky darabjának továbbírására Grecsó Krisztiánt kérte fel a rendező, Máté Gábor. Nyilván az volt a cél, hogy még inkább mainak érezzük a darabot. Egy év távlatából két színész az, aki mélyen bevésődött ebből az előadásból: Keresztes Tamás és Szacsvay László. Ezen kívül a díszlet: a szoba fehér falain az előadás végén sokat mondóan csorog le a fekete festék. (Ebben az évben Zsámbéki új rendezésében (A nép ellensége) a sár bugyog fel hasonlóan és kezd szépen csordogálni a nézőtér felé. Mindkét színpadi gesztust nagyon hasonlónak éreztem. Mindkét előadás hozzá akar szólni (hozzá is szól) a mi életünkhöz, a közéleti viszonyokhoz. A nép ellenségét nagyon szerettem közvetlenül a színházból kilépve és most is, hetekkel később. Azt szívesen újra is nézném. A Cigányok viszont nem fogott meg igazán, sem az előadás alatt, sem utána nem éreztem, hogy megérintett volna. (Talán azért, mert egyik szereplővel sem lehetett "együtt menni" ?) Ennek ellenére, ebben az előadásban ismételten bebizonyosodott, hogy milyen jó színészek dolgoznak a színházban, ráadásul együtt, csapatként. De a darab és a szöveg, az nem elevenedett meg igazán.
Az előadás megtekintését azoknak ajánlom, akit maga a téma érdekel, hiszen a Katona törzsközönsége már régen megnézte, nem vártak az én blogbejegyzésemre.
