Lassan hatodik évébe lép az Ascher Tamás által rendezett Jógyerekek képeskönyve. (színlap) 2009 januárja óta sikeres, és a megtekintés időpontjában (dec.4.) sem volt ez másként. Legutóbb tavaly januárban láttam az előadást (rövid bejegyzés: itt).
Ami most más volt: erre az alkalomra magammal vittem nemcsak a lányomat, hanem jónéhány tanítványomat is.
Az előadás nekem további titkokat már nem tárt fel ezen az estén, mindenki hozta a formáját. Nagyon jó Polgár Csaba Hennikéje, de kicsit sajnáltam, hogy az új beálló Ficza Istvánt nem láthattam. (A harmadik megtekintésnél számomra új volt Gyabronka, az ő szereplése okozhatta, hogy abban az esetben ismét újszerűen hatott rám a mű.) Nekem igazán "élénknek", energiadúsnak két színész tűnt. Benyomásom szerint Debreczeny Csaba és Máthé Zsolt azok, akik még mindig egészen biztosan élvezik az előadást. Mindenki más is korrekt munkát végez, de előfordulhat, hogy már elkezdtek belefáradni, hiszen igazi nagy lehetőséget ennyi idő után a művészeknek ez már nem tartogat. (Más előadásokban, amely néhány főszereplőre épít, hasonlóan érezhetik magukat a "statisztálók" akkor, ha már bejáratódott a gépezet.) A zenés részek esetén az "üresedést" nem éreztem át, a kedvenc részeim most is nagyszerűen működtek (Jannika - Für Anikó - halas kalandját azt hiszem rengetegszer újra tudnám nézni, akár egymás után is, vagy akár Robika - Szandtner Anna - repülését is, a három hulligánt szintúgy...) viszont a házaspár (Csuja-Gyabronka) jeleneteiből mintha már a belső izzás hiányozna.Mintha az első három alkalommal nem lett volna ez ennyire tét nélküli párbeszédsorozat. A felszínen persze minden rendben volt, minden szabályszerűen ment, de mintha a lényeg már hiányozna.
Kellett egy hét ahhoz, hogy ezt leírjam. Ezt gondoltam már azonnal az előadás után is, és ez a benyomásom nem változott.
Mivel alapvetően a diákok miatt mentem, nem az volt számomra az igazán lényeges ezen az estén, hogy rám hogy fog negyedszerre hatni, hanem az, hogy a színházhoz nem szokott fiatalok miként fogják elsőre fogadni a művet. Nyilván van egy szűk réteg, akik időről időre visszaülnek, de a nézők jelentős többsége egyszer néz meg valamit, tehát a poénok, a darab fordulatai mindenképp az újdonság erejével hatnak. Én is ritkán merek valamit többször megnézni, az újranézés próbáját kevés előadás állja ki.
A diákok nem túl gyakran találkoznak élő színházzal, a Jógyerekekhez hasonló ironikus előadással még kevésbé, és volt benne kockázat, hogy épp erre vittük őket. Én feltétlenül bíztam a színészekben, a zenében és a mű humorában. Nem mindenkit érintett meg az előadás világa, a többségnek így is tetszett persze. Kevés ilyen profin megcsinált zenés előadás nézhető a prózai színházakban, ezt a szakmai igényességet észlelték. Viszont a résztvevők tíz százaléka sem akart utána önként (!) maradni az előre megbeszélt közönségtalálkozóra. Persze akár kötelezővé is tehettük volna, de valahogy nem tűnt helyénvalónak az, hogy még erre is kényszerítsük a diákokat. Egy hét után is csodálkozom még mindig azon, hogy lehetett az, hogy a gyerekek nem voltak kíváncsiak a színészek benyomásaira, nem akartak egy ilyen lehetőséget megragadni. Én sajnálom, hogy ezt elmulasztottuk, bíztam benne, hogy lesz egy erős többség, aki van ennyire kíváncsi és nyitott, ha már eljött az Örkénybe. Persze a szolíd kényszerből is jöhet ki jó élmény: a legutóbbi osztályban is voltak olyanok, akik nem szívesen jöttek színházba, az előadás után viszont megköszönték a rábeszélést. ( Ez a János király volt, bejegyzés itt.)
Ami nem osztotta meg a diákokat: a foglalkozás. Az Örkény Színház drámapedagógusa (Neudold Júlia) amennyiben az iskola kéri, tart drámafoglalkozásokat az előadások előtt. Ezek kedvet csinálnak a színházhoz, megmozgatják a gyerekeket. Ezt mindenki szerette. (Van általános foglalkozás, külön A viharhoz, a János királyhoz és a Pillantás a hídról c. előadásokhoz is.) Ha valaki netán tanár és módja van osztályt vinni, ez utóbbi három előadás egyikét javasolom kezdésnek, ezek eddig minden osztályt megfogtak, akiket odavittem rá. És holnap jön egy újabb próbálkozás A viharral, meglátjuk, az miként fog működni...
