A Frankenstein-terv Mundruczónak egy felmelegített előadása (2007-es őszi bemutató volt a Bárkában), amelyet tudtommal egy vagy két éve nem játszottak már. Amennyire tudom, mert az eredeti helyszínen sosem láttam; egy konténerben vezette elő egy részben eltérő színészgárda. (Monori Lili POSZT-díjat is kapott az alakításáért.) Ezt a mostani előadást látnivalóan az új helyszínre adaptálták, többször emlegették a szövegben is az Átriumot, annak igazgatóját, akitől a főszereplő bérli a helyszínt.
Az Átrium „művész színháznak” indul, a programválasztásban látszik, hogy nem bánnák, ha a közönség is érdeklődne. Jövő héten is lesz egy Szputnyik-HOPPArt koprodukciós koncert, a Kottavető (14-én először) és több más táncszínházi előadás között egy amerikai is (Battery Dance Co.), de egyik eddigi előadásra sem mondható, hogy „alámennének” az elvárásoknak a kasszasiker reményében. Jelen esetben egy ilyen alternatív rétegelőadás színre hozása, ami legjobb esetben is csak 70 nézőnek szól, éppígy igényességet mutat. (Előre könnyen el is lehetett adni azt a három teltházat. Vasárnap maradt ugyan négy üres szék, a négy jegytulajdonos, aki mégsem jött el most boldogan nyugtázhatja, hogy a pénztár mellett ácsorgó színházi dolgozók – történetesen szintén négyen – sem ültek érdemtelenül a helyükre.)
De milyen az előadás?
Az előadás az Átrium előcsarnokában került színre (hangsúlyozott: színházban, de nem a színpadon), a nézők az üvegfalon át a Margit körutat láthatták a díszlet mögött közlekedő négyeshatossal. A színészek valóban elhagyták az épületet, amikor kiléptek a színpadról. Ebben is benne van az üzenet: köztünk élő emberekről, rólunk szól a horror-történet. A nézők négy sorban helyezkedtek el és a színészek legtöbbjének a mozgása, beszéde is erre az intim térre volt szabva. Mondhatom azt is, hogy ez egy 4 méteres hatókörű előadás. (Ennek a helyi adottságok szabtak határt, két oszlop miatt problémás lett volna még betenni 1-2 sort. Maga az előadás véleményem szerint ezt a plusz 2 sort kibírta volna. Többet azért nemigen.)
Ha valaki a port.hu-n megkeresi, akkor olvashatja azt, amit Mundruczó Kornél fontosnak tart a mű kapcsán. http://port.hu/frankenstein-terv/pls/th/theatre.directing?i_direct_id=11379&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_cntry_id=44&i_topic_id=4
A szerző-rendező kiemeli, hogy intellektuális helyett érzelmi hatást kíván elérni. Nem tudom, hogy a többi nézővel mi történt, elérte-e Mundruczó a hatást vagy sem. Én a színház rendkívüli szívessége folytán a karzatra ülhettem (jegyünk nem lévén) másik három "protekcióssal". Ezáltal voltaképp abban a különleges helyzetben voltam, hogy madártávlatból láthattam az egészet (színészeket és nézőiket), bevonódás nélkül. Rám így az előadás lényegében tisztán intellektuális síkon hatott. Hatott, bár megvalósult az az abszurdum, hogy láttam is az előadást, meg nem is. Mi az, amit észleltem? Megállapítottam, hogy vannak résztvevők, akik teljes egészében ideális Mundruczó-színészek, azaz hihetetlen természetességgel vannak jelen a színpadon. Ez abból is kiderült számomra, hogy ők nagyjából hallhatatlanok voltak számomra, de így is ők tűntek erősebbnek. Ha valaki megmaradt, akkor az a fiú, Orth Péter az (jelenleg Kecskeméten játszik, pl. egy Zsótér-előadásban, amit még párszor előadnak, hahó!).
Orth Péter szelíd gyilkosa számomra is teljes egészében megteremtődött. Akik viszont nem keltek életre a szerepeikben, (bár most is jelezném, hogy “rendes” színdarabokban nyújtott alakításaikat mindig nagyra tartottam), azoknak minden suttogása is szépen elért engem is. Az ő esetükben engem zavart az ellentmondás, hogy itt mintha azt akarnák sugallani (a helyszínválasztással is), hogy nem vagyunk színházban, improvizáció a szöveg egy része, mégis ezek a művészek “igazi” színésznek tűntek és nem tudták velem azt elhitetni, hogy nem azok. (Gondolok most elősorban Spolarics Andreára és Rába Rolandra. Előbbi nekem rendkívül meggyőző és máig emlékeztes volt Stuart Máriaként ÉS Angliai Erzsébetként is, mely szerepeket egymaga és öltözés nélkül játszotta egy előadásban, de most hiteltelennek éreztem, művinek és mesterkéltnek. )
Ez után az élmény után véletlen szerencse folytán rábukkantam az indavideón az ingyenesen megnézhető 2010-es filmre, amit Mundruczó a színdarabja után készített. Ezt most ide beágyazom az írás végére, nézzétek meg. Ha nincs sok időtök, akkor a film első 5 percét azért várjátok ki, amelyben elmondja a szerző és itt főszereplő rendező, hogy milyen színészekre vágyik. Akik olyan természetesen vannak a színpadon, hogy nem tűnnek színészeknek. (Amilyen például ő maga is a filmben.) Lehet őket szeretettel nézni. Voltaképp ez a tanulság, én is ezért járok színházba, hogy lássak ilyen csoda-lényeket, akik játszanak, átváltoznak és mégis önazonosnak tűnnek. És ezért nem akarok kritikusi attitűddel hozzáállni a dolgokhoz, hanem inkább csak mezei nézőként. Ebben az előadásban feltétlenül ott volt Orth Péter, akinek a nevét berögzítettem. Ha minden jól megy, a kecskeméti előadásáról is beszámolok majd.
Végezetül itt a film:
