Bejegyzések


Fiatal független csapat, romantikus dráma nehezen mondható szöveggel – hatalmas kihívás. Az, hogy nehezen mondható, és kihívás lehet bármely színésznek Kleist romantikus drámájának természetes közlése, nem jut eszünkbe kicsit sem, ha Kertész Pétert (Kottwitz ezredest) halljuk. Láthatóan a fiatal…

Címkék: Horányi Juli Porogi Ádám Kertész Péter Hárs Anna Farkas Ádám Miareczky Edit Jerger Balázs Terhes Sándor Homburg hercege Sipos György Oláh Dezső EXIT Generáció 6Szín Markó Zsolt Bíró Panna

Szólj hozzá!

Szombaton láttam Ficzere Béla pacalos előadását, de mivel nem jegyzeteltem, nem tudnám az összes újdonságot felsorolni, amit ezen az estén tőle tudtam meg az étel kapcsán. A kellemes hangulat maradt meg, illetve az a késztetés, hogy rendeljek egy adag pacalt. (Az előadás közben talán még azoknak is…

Címkék: RS9 Schneider Zoltán Baksa Imre Neptun brigád Ficzere Béla Vass György Miareczky Edit Kovács Andrea Sáfrány Eszter Koleszár Bazil Péter Csáki Rita A pacal ideje

Szólj hozzá!

Az Art-Szintér produkciója Vass György rendezésében pontosan olyan Molnár Ferenc előadás lett, amilyet a szerző kedvelői (sőt feltehetően a jogtulajdonosok is) nézni szeretnének. Független a kőszínházaktól, de nem „alternatív jellegű”. A szereplők viszonyait pontosan elemzi a rendező Bártfay Rita…

Címkék: Debreczeny Csaba Bethlen téri színház Kútvölgyi Erzsébet Vass György Járó Zsuzsa Kakasy Dóra Miareczky Edit Kovács Andrea Koleszár Bazil Péter Art-Színtér Bártfay Rita

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása