Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ez egy színházi előadásokkal foglalkozó blog, amelyen az utóbbi két évbe egyre több operaelőadásokról szóló poszt is keletkezett, tekintve, hogy elkezdtem néhány énekes megfigyelésével behatóbban foglalkozni. A tavalyi 145 ilyen írás akár fel is tűnhetett. Minél több előadást néztem, annál nagyobb kedvem lett hozzá, és egyre több ember került a látóterembe, a lavina beindult...E folyamat erősödését az utóbbi időben csak az idei évad számomra kevésbé kedvező opera-műsora állította meg.

Aki megnézi az utóbbi két hónap bejegyzéseit, láthatja, hogy lényegében visszaálltam a prózai vonalra, de azért mégis vannak azok az énekesek, akik miatt nemhogy operára, de a profilomba nemigen illeszkedő koncertekre is eljárok. Sajnos, akármilyen bűvészmutatvánnyal próbálkoznék, színházi megközelítésből koncertekről írni nemigen lehet, ez is itt most nem lehet más, mint rövid ajánló, biztatás arra, hogy a hozzám hasonló mezei nézők-koncertlátogatók, akik ha eléjük raknának egy kottát, garantáltan nem tudnák felismerni-elénekelni-eljátszani mégis szedjék össze magukat, tanulmányozzák át havonta a Koncertkalendáriumot is a Müpa és a Zeneakadémia programjain túl, és menjenek élő zenét hallgatni. Ráadásul szinte minden napra adódnak ingyenes templomi koncertek is, amelyeken úgyszintén jobbnál jobb zenészeket láthatnánk.

Ezen a héten két koncerten is voltam.

I.

A hétfői koncerten a Zeneakadémián a Budapesti Vonósok és a Cantemus Kórus két Mozart művet adott elő, illetve egy kortárs szerző, Dragony Tímea ősbemutató is volt. Az estnek két fő tanulságát röviden tudom összegezni: az embernek nem árt nyitottnak lennie és kíváncsian közelíteni számára egészen új alkotókhoz is, mert sosem tudható, hogy miről marad le. Dragony Tímea Dsida Jenő verseket zenésített meg és ezeket egy hatvan tagú leánykar (Pro Musica) igazán gyönyörűen énekelte, szó nem lehetett arról, hogy a néző megborzongjon, hogy milyen szörnyű is a kortárs zene. Sokak egyértelműen emiatt mehettek a koncertre, mert ez után szünet volt és észrevehető mennyiségű ember távozott az alig félórás Vesperae Solennes de Confessore elől. Ennek a meghallgatása viszont ismét alátámasztotta azt az álláspontomat, amely ha minden befogadóra nem is igaz, rám feltétlenül: sokkal jobb úgy zenét hallgatni, ha jól ismeri az ember a művet.

Ugyanezt a Vesperae-t szeptember közepén hallottam, de akkor még csak felületesen ismertem. Most minden hang előtt tudtam, hogy mi fog következni, és így megállapíthattam, hogy a saját youtube-ról lementett felvételemhez képest egy sokkal jobb minőségű előadáshoz volt szerencsém egy nagyon jól összeválogatott négytagú szólistagárdával. A koncert vége után az volt az első gondolatom, hogy egyáltalán lehetséges-e ezt a művet ennél jobban elénekelni, mint ahogy ez a négy művész tette. A szólisták közül leginkább Szemere Zita ragyoghatott, akinek szoprán szólóját a koncert végén ismét meghallgathattuk, Mozart nem írt mindenkinek egy-egy áriát eléggé el nem ítélhető módon, de az együttesek optimális megszólalásához így is nagyon kellett Megyesi Schwarz Lúcia és Cser Krisztián gyönyörű hangja is (mindkettejüket két nappal korábban hallhattam A sevillai borbélyban), illetve nem kevésbé Megyesi Zoltán, akit talán a koncertező tenorok közül a legtöbbet hallottam élőben és felvételről egyaránt, így mindig örülök is, amennyiben az ő nevét látom egy színlapon.(Hát igen, minél többet hallok egy hangot, annál jobban örülök neki a következő alkalommal...) 

II.

Vasárnap este szintén az énekesek miatt választottam egy koncertet. A Müpában néztem a Zuglói Filharmónia előadásában Mahler II. "Feltámadás" alcímet viselő szimfóniáját, mert Kolonits Klára és Schöck Atala volt kiírva szóló szerepre. Míg a Vesperae esetén pontosan tudtam, hogy mely szólista nagyjából mennyit fog szerepelni, most egy igazi kaland elé néztem, mert Mahler életéről ugyan több ismeretem volt, mint Dragony Tímeáéról, de vele sem foglalkoztam soha, eddig még nem adódott az a helyzet, amely miatt késztetést éreztem a ráhangolódásra. Hiába, gimnazistaként leakadtam az operáknál, és akkor is inkább egy-egy műnél, amelyeket akár valóban ötvenszer-százszor is végig tudtam hallgatni egy-két hónapon belül, és nem igyekeztem sosem művelődési célból, a látóköröm szélesítése miatt zenét hallgatni. Olvasni is csak úgy olvastam leginkább, hogy elém sodródtak a művek (kivéve nemrég, amikor korszerűen FB-ismerőseimhez fordultam ajánlatokért), és így történhetett meg, hogy a saját tájékozottságom igazán egyenetlenné vált.

Most vasárnap sajnáltam, hogy bénaságból nem írtam be időben a koncertet a programomba, mert kedvemre volt a nagy apparátus (száz tagú kórus és száz tagú zenekar vett részt a produkcióban a két szólistán túl), és egészen jól el lettem volna a másfél órás, öt tételes zeneművel, sétáim közben jól fel tudtam volna készülni rá, ha időben gondolkodom. Tavaly a Zuglóiak Hidas Frigyes Requiemjét adták elő, amelyikre történetesen készültem előre és azt a koncerten annyira megkedveltem, hogy azóta is szoktam hallgatni. (Éppen azért, mert nem írhattam zenekritikát, most pótlólag megemlítem, hogy abban az előadásban szopránként Csóka Anita valami igazán fantasztikus élményt nyújtott, vannak fiatal énekesek is a láthatáromon, akikre szintén oda kell figyelni....)

A koncerten Antal Mátyás vezényelt, akiről kiderült, hogy már 57 éve kötődik a Zuglói Filharmóniához, sőt az is, hogy Kolonits Klára is a zuglói zeneiskolában kezdett fuvolázni, ide kötik a gyökerei. A koncert elején átadták a Brenton Langbein díjakat (a kórus és a zenekar szavazza meg a tagjaiknak, így elég jól mutatja valakinek az elismertségét), és az öt díjazott egyike éppen az én ismerősöm, akivel lehet, hogy lassan tíz éve találkozunk össze rendszeresen a Wagner-napokon, illetve nem kevés operaelőadáson és koncerten is. Kondor Kata a szoprán szólamban énekel és így valamivel jobb eséllyel tud nyilatkozni az operavilag.net felületén egyes előadások zenei minőségéről. (Rajta kívül Erdős Róbert tenor, Dénes Balázs bőgős, Nimkó Attila oboista és Komlósi Gábor trombitaművész kapta meg még a díjat, mindenkinek gratulálok.)

A koncert elején nemcsak a díjazottakat sorolták fel, de az elhangzó zeneműhöz is tájékoztatást kaptunk, kiegészítést a kiosztott szórólaphoz. Ebből kiderült, hogy a program szervezői inkább feltételezték, hogy a közönség nagyobb része hozzám hasonlóan beavatatlan lesz, és szükségesnek tartották elmondani érdekességképpen, hogy Mahler operai elfoglaltságai és kötöttségei miatt kizárólag nyári zeneszerző volt, mindössze évi két hónapja volt a komponálásra, így a legtöbb szimfóniájához két évre volt szüksége - kivéve ezt, mert itt hat év választotta el a kezdetét a befejezéshez szükséges ihlető impulzus megérkezéséhez. De aztán mégis megírta a művet, életről-halálról, összefoglaló szándékkal...

Jó élmény volt másfél órán keresztül e nagyszabású kompozíció hatása alá kerülni, kicsit végiggondolni közben a zenéhez való viszonyomat, elnézegetni a két énekesnőt, akik egészen eltérő módon viselték a kiültetés kényszerét. Schöck Atala mintha sokkal inkább szeretett volna énekelni, neki hamarabb esélye is nyílt rá, míg Kolonits Klára most is képes arra, hogy ebben a kellemetlen helyzetben, amikor nincs feladata, de ezer szempár tapad rá, mégis valami hihetetlen derűt sugározzon ki, éneklés nélkül is. Mint aki már előre örül, hogy az éppen aktuális zeneműbe bekapcsolódhat, sőt még inkább beleolvadhat. Ismét földig érő ruhában, amely jótékonyan eltakarja előlünk azt is, amikor minden bizonnyal a művész már a föld fölött lebeg néhány centivel az átélés hatására. Mindketten gyönyörűen énekeltek most is, bár kicsit jobban esett volna, ha ennél hosszabban is hallhattam volna őket. (Aki a kórusért ment, az még jobban járt - nem hiába volt ott száz énekes, hatásosan szóltak együtt, alkalmanként a szólistákkal együtt is.)

ps. Ha már koncertekről... A hangverseny előtt meghallgattam harmadszor is az Évszakok második részét, amely így utólag sokkal jobban hat rám (szinte elvarázsol, mondhatnám ezt is az egyszerűség kedvéért), mint első alkalommal két éve az élő koncerten...Igen, akkor is csak úgy odamentem az énekesek miatt, előkészületek nélkül. Lehet, hogy most már akár tanulhatnék is az ennedik esetből...

Címkék: Zeneakadémia Cser Krisztián Müpa Schöck Atala Megyesi Zoltán Megyesi Schwartz Lúcia Budapesti Vonósok Kolonits Klára Zuglói Filharmónia Szemere Zita Antal Mátyás Cantemus kórus Pro Musica Kondor Kata

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5112299703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.