Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

március
14.

ITT A RÉGI SZERELEM! - II. - Miskolc - Titkos házasság Hábetler-módra

"Elmúlt az élet - az óra körbejárt" |  MakkZs  |  Szólj hozzá!

Kétélű dolog a siker. Nem tudom, mit szólt volna Hábetler András és csapata, ha velük is megtörténik az tegnap Miskolcon, mint ami az 1792-es bécsi ősbemutató szereplőivel, azaz a sikerre való tekintettel még egyszer le kellett volna játszaniuk a 140 perces előadást. II. Lipót ideje óta eltelt némi idő, hasonló esetek nemigen történnek és az akkor igazán népszerű Cimarosa is inkább a nevéről és A titkos házasság címéről ismert, nem játsszák túl sokat. Pedig van a darabnak előnyös oldala: nem kell hozzá kórus, és mindössze hat szereplő is elég. Valószínűleg ez nagyban hozzájárulhatott, hogy most Miskolcon elővették.

Bérletes előadás volt a tegnapi, és nem volt tele a színház. Ezt csak azért sajnáltam, mert ilyen jó szereposztás még a pesti operában sem gyakori. Egy kollégám szavajárását idézve: "hibátlan". Ennél jobbat nehéz lenne összeállítani. A szereplők közös jellegzetessége, hogy nemcsak énekesként, hanem énekes színészként is megállják a helyüket, nem maradnak kétdimenziós figurák. Cimarosa darabja már erősen porosnak tűnik, aktuálisnak semmiképp nem nevezhető a mű problematikája. Ki házasodik titokban, félve az atyai beleegyezéstől mostanában? A lakosság többsége a statisztikák szerint leginkább kihagyja ezt a lépést. Erősen úgy tűnik, hogy kevesen hisznek még egy kapcsolat tartósságában, abban, hogy valóban megvalósulhat a "holtomiglan holtodiglan", így "nem foglalkoznak a papírokkal". Ezáltal egy ilyen opera érdekes kuriózum lehet ugyan, de nem kelti azt a benyomást, hogy a mi életünkről van szó benne. És mivel a zene sem annyira fogja meg a nézőt, mint Mozarté vagy Rossinié, akik közé helyezik Cimarosáét, igazi extázisba nem esik a néző ettől az operától.

A feladattal megbízott rendező ezt átlátta, és nyilván érzékelte a nem kis kihívást, amelyet elfogadott és lehetőségként fogott fel. Lehetőségnek arra, hogy a mához közelítse és nézhetővé tegye.

Aki azon boldog kevesek közé tartozik, hogy láthatta Hábetler András városmajori Figaro-rendezését is (lesz jövőre Gördülő opera előadások formájában, bejárják vele majd az országot), az láthatja, hogy mennyivel több születik meg egy jobb alapanyagból. Ugyanakkor, ha a hozzáadott értéket nézzük, akkor megállapítható az is, hogy nagyon sokat sikerült így is megvalósítani, mert az előadás mégis működött.

Ezen a ponton sokat segítene, ha már bármikor korábban láttam volna a darabot. Nem tudtam megnézni a legutóbbi nyári előadást sem (Tóth János rendezte a Városmajorban) és a korábbiak egyikét sem. Így tehát csak a cselekmény összefoglalójából kiindulva állapíthatom meg, hogy nagyjából mi az, amin Hábetler András változtatott.

A két felvonásból álló opera elé egy modern előjátékot illesztett. A kastély tulajdonosai bajban vannak, jól jönne egy pénzes üzletember, aki tőkét biztosítana a kastély üzemeltetéséhez. Az amerikai pasas befektetési szándékait erősen motiválja Carolina, a kisebbik lány szépsége, miatta hajlandó szerződni. A helyzetet bonyolítja, hogy a lányba szerelmes a vonzó biztonsági őr is, akit viszont a tulajdonos húga nézett ki magának. Ez a kis történetke, amely realista módon még véletlenül sem úgy folytatódik, mint az opera - azaz a lány a gazdag amerikait választja, nem az alkalmazottat - és gyors véget is ér: a biztonsági őr meglövi magát. Mintegy tíz perc leforgása alatt meg is úszhatnánk az egészet, de ekkor jön a bonyolítás, jön maga a Cimarosa-mű: a biztonsági őr kómában, élet és halál között lebegve komponál egy operát...(Úgy látszik, Hábetler András aztán mindent megtesz, hogy a mű gyengéit mentegesse. Ember legyen a talpán, aki kómában jobb operát tud ennél írni.)

A későbbiekben a mű cselekményvezetését többé-kevésbé megtartják. (Ha azt leszámítjuk, hogy a titkos házasságból hipp-hopp egy gyermek is megszületik, mégpedig a nyílt színen és azonnal pólyában, rendkívüli gyorsasággal.) Vannak prózai részek is (lehet, hogy az eredetiben is voltak, gyanús, hogy a szöveg nem követi minden részletéig az eredetit). A színlapon is jelzik, hogy vannak más művekből vett betoldások (Monteverdi, Vivaldi, Handel és Mozart). Ezzel kapcsolatban - ha egy Varázsfuvola-részletet leszámítok, amelyet a tavalyi nyolc és az idei két Varázsfuvola-megtekintés miatt csak felismerni véltem, csak megérzéseim voltak, hogy az egyes, kicsit izgalmasabb részek lehettek azok, amelyeket kölcsönzött a rendező más szerzőktől. Attól tartok, hogy a mezei nézők többsége is hasonlóan lehetett vele, követtük a számunkra ismeretlen cselekményt.

Az előadás lezárása Shakespeare-vígjátékok sorát idézi. Nem egyszer esik meg, hogy évtizedek után találkozik össze két ember, aki összetartozott valamikor és fel sem ismerik egymást. Egészen elképesztő az a családtörténet, amelyet kitalált Hábetler András a szereplők előéleteként. Amint utaltam rá az ugyancsak miskolci előadásról készült előző bejegyzésemben (közvetlenül az opera előtt láttam a Nő a múltból c. darabot), minden szövődmény oka egy bizonyos sokáig névtelen nő, aki első szerelmét jött számon kérni azért, mert a testvérét vette feleségül... Röpködnek az epilógusban az operai nevek - Don Pasquale, Fiordiligi, Dorabella, de összeáll a történet.

Az előadás nagy erőssége, hogy sok benne a poén, nemcsak a szöveg szintjén, hanem a gesztusok, sőt a látvány szintjén is. A szövegpoénok kitalálásában a rendezőnek Cseh Dávid dramaturg is besegíthetett. Jó kis jelenet a gróf és az apa viadala, amelyhez páncélba öltöznek és többfordulós kő-papír-olló párbaj lesz belőle. A jelmezeket (nagyon jópofa a gróf sisakja, amely még a beszédben is zavarja, nemhogy a vívásban) és a jórészt vörös függönyök által dominált, könnyen mozgatható szoba-díszletet pedig Bozóki Mara tervezte. A díszlet nagy változáson esik át a második felvonásban. Izgalmas járások keletkeznek, ahova bebújhatnak a szereplők. Ügyes a megoldás, hiszen a megfelelő alkalommal az egészet pillanatok alatt el is tudják a színről távolítani. Kedélyesen ér véget az előadás, megoldják az álproblémákat, szőnyeg alá seprik a valódi ellentéteket és paradicsomos spagettit esznek, remélhetőleg jó minőségűt. Hábetler András, akit tavaly ötször láttam ugyanabban a szerepben rövid időn belül és mindig képes volt valami új mozzanattal dúsítani a jeleneteit, most sem tagadja meg magát. A tapsrendje is egészen más, mint amit megszoktunk. A színészek nem izgatják magukat, folytatják egy ideig az evést, csak aztán reagálnak.

Az előadás eltérően a legtöbb operától, szinte azonos lehetőségeket biztosít az összes fellépőnek. Éppúgy, ahogy a délutáni előadásban is, senki nem statisztál, fontos minden szereplő.

SZEREPLŐKről

Az utóbbi években mindig nagy érzelmi hatást tesz rám, ha Máhr Ágit néha színpadon látom. Ha ránézek, akkor életem legelső színházi élménye jut eszembe, egy bizonyos 1978-as Lúdas Matyi, melyben libáskodott. Éppen ezért éppen tőle hallani az "elmúlt az élet, az óra körbejárt" sorokat, számomra megrázó élmény volt. Néhány pillanat alatt mégis végiggondoltam, honnan hova jutottam el 37 év alatt. Egy biztos, hogy annak az előadásnak - benne Máhr Ágival és az azóta már meghalt Somló Istvánnak - óriási szerepe volt abban, hogy a színház így megfogott. Jó volt látni ismét.

A rendező Geronimo, az apa (kastélytulajdonos) szerepében lépett fel. A szórólapon még Szvétek László neve áll. Fogalmam sincs, hogy mikor vette át a szerepet Hábetler András, de úgy tűnt, eléggé élvezte. (Mellesleg a XIX. századi vándorszínészet korában tipikus volt, hogy a színházigazgatók  jellemzően az apa-szerepeket játszó személyek is voltak. ) Zord apának, aki előtt titkolózni kell, és nem lehet neki bevallani egy gyereket és egy házasságot, azért nehéz elképzelni - de ez egy vígopera. Elsősorban játéknak kell vennünk mindent, ami a színpadon történik. Meglepne, ha a rendező azt várná tőlünk, hogy komolyan vegyük a történetet.

Húga szerepében Szolnoki Apollónia tündököl. Igazán nehéz megérteni, hogy miért nem tetszik Paulino inasnak éppen ő, aki kellően bájos, jól is énekel. Nagyon jól illene, akár a grófhoz is.

Kovács Istvánhoz a grófi szerepkör egészen hozzánőtt. A Figaróban is Gróf lett már belőle, lazán hozza a figurát. A tartásában, minden mozdulatában benne van ez a szerep. Udvarol, vív. Nagyjából ez az, amihez értenie kell. Színesebb szerep az Almaviváé, de ezt a néhány jelenetet is fel tudta hevíteni azért jelenlétével. Szívesen néztem.

Paulino, az inas szerepében igazi főszerepben látható (végre) Kiss Tivadar. Életemben először egy pincér-szerepben láttam (Kovalik-vizsgán, a Kiscelli romtemplomban). Ritkán éreztem hasonlót, mint akkor. Kiss Tivadar olyan tökéletes pincér volt, hogy majdnem az egész előadás alatt azt gondoltam, hogy Kovalik szerzett valahol egy valódi pincért és az most statisztál. Azóta ebben-abban láttam felbukkanni, de ilyen nagy szerepben még nem. Az előadásban ő a cselekmény egyik motorja, a három nő közül kettő szerelmes belé, ő az előjáték operaszerző-biztonsági őre...Bírja a terhelést és nagyon jól hasznosítja komikusi képességeit. Várnám, hogy hasonló feladatok megtalálják az Operaház berkein belül is. (És most sem hagyom ki annak a megemlítését, hogy lehetne már ismét Anyegin - Triquetként láttam ebben is az énekest.)

A testvérpár szerepében Bucsi Annamária és Fodor Beatrix lépett fel. Nagyszerű páros.

Carolina a fiatalabb, az a lány, akihez a férfiak vonzódnak. Bucsi Annamáriát látva ez nem igényel különösebb magyarázatot vagy indoklást. 2006-ban, a Mozart maraton Figarójában Kovalik nagyszerűen kihasználta az énekesnő megjelenését is, nemcsak színészi és énekesi képességeit. Abban ő volt Marcellina, a Figarót szerelmével üldöző öregasszony. A játszott szerep és a látvány közötti ellentmondás komikus hatást keltett. Figaro anyja ellenállhatatlanul szép volt és ráadásul vagy tíz évvel, ha nem többel fiatalabb is. Jelenleg ennyire jó helyzetbe nem kerül, de arcmimikájával, gesztusaival most is képes egyéníteni és ami ritka: lehet nevetni valakin, aki naiva szerepet játszik.

Elisetta, a húgára féltékeny lány szerepében Fodor Beatrix látható. Fodor Beatrixot Donna Annaként ismertem meg, ugyancsak a Mozart maratonban, és róla számomra később derült ki, hogy szintén kitűnő érzéke van a vígjátéki szerepekhez. A Xerxes adott erre lehetőséget, amely szintén az Operaház parkolópályán lévő darabjainak egyike. Ebben az előadásban van egy bosszúária, amelyben az arcát feketére mázoló énekesnő még egy medvebőrt is magára húz. Intenzív energiák sugároznak felénk a színpadról.

Összességében elmondható, hogy kellemes este volt, messze jobb előadást láthattunk, mint amit az "alapanyagból" kinézhettünk volna. Kifejezetten jó élmény volt látni ennyire sok jó énekest, lehetett nekik örülni.

És ne maradjon ki egészen: a Miskolci Nemzeti Színház zenekarát Cser Ádám vezényelte, aki feltehetően a zenei betétek zökkenőmentes beillesztéséért is dicsérhető. (Aki nem ismeri, Pesten nézheti a Koldusoperában, amelyet Dinyés Dániellel felváltva fognak dirigálni.)

 

 

Címkék: Miskolc Opera Kovács István Fodor Beatrix Kiss Tivadar Hábetler András Bucsi Annamária Máhr Ági Szolnoki Apollónia Cser Ádám Titkos házasság

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr877267863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.