Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Mostanában az Operaház gimnazistáknak szervezett kalandjával foglalkozom, egészen irracionális módon számos előadást megnéztem a Mario és a varázslóból, és még meg is fogok néhány továbbit. Eközben egészen biztos vagyok, hogy épp ez az előadás nem való e korosztálynak. (a sorozat végén újabb bejegyzés jön!) Ez, amit ma este láttam, viszont annál inkább. Az „Oszd meg!” a gimnazista-egyetemista korosztályt, vagy mondhatjuk tágabban is, „ a Facebook népét” szólítja meg, azokat, akik emberi kapcsolataikat többnyire online bonyolítják. Akit ez nem érint, sosem chatelt és egyszer sem próbálta még kitalálni, hogy egy hangulatjel nélküli üzenet most pontosan az-e ami, vagy ha nem, akkor most mi a teendő – csak akkor vetődjön el a Tháliába, ha esetleg rendelkezik olyan kiskorú gyermekkel, akinek a szokásait éppen ilyen közvetett módon akarja megismerni. Azok, akik akár kismértékben is érintettek, szeretni fogják az előadást.

Az Oszd meg! főpróbájáról az említett egyik Mario miatt maradtam le, viszont egyik barátom jelezte, hogy nehogy kihagyjam. Hittem neki és ma, a bemutató utáni első előadáson, megjelentem. Nem bántam meg.

Vékes Csaba rendezése témájában és problémafelvetésében némileg hasonlít a Kolibri Színház Cyber Cyránójához, de lájtosabb kivitelű. Itt most nincs szó semmi többről, mint arról, hogy mi van, ha két fiatal virtuálisan bonyolított távkapcsolatát egy újabb (egyébként kitalált) szintén virtuális szereplő megjelenése megzavarja. Szerelmi háromszög lehetne ez, kezdeti stádiumban, facebook módra. Látunk szimultán chat-beszélgetést, kivetített FB-oldalt, ami belefér, de nem túlzó fokon. Színházi előadásról van szó, nem vacakoltak azzal, hogy az üzenetek folyton megjelenjenek felirat formájában is – az elég rendesen elvonta volna a nézők figyelmét.

Még vér nem folyik, nem érezzük a tragédia előszelét – inkább azt, hogy Szirmai Melinda és Fekete Fruzsina darabja inkább csak gondolatébresztő. Mintha a megszólított korosztály figyelmét akarnák arra felhívni, hogy ne virtuálisan éljék le az egész  életüket és bonyolítsák kapcsolataikat, mert van számtalan leselkedő csapda ebben az életmódban. Többek között az, hogy mégsem ismerik meg a másikat, illetőleg amely az előadásban sokkal erősebben kidomborodott: amikor sor kerül valódi találkozásra, mégsem fognak tudni egymásnak mit mondani.

Az előadás gimnazistát játszó két szereplője hitelesnek érződik. Mohai Tamás (Bence) és Bánovits Vivianne (Dóri) simán beülhetne az egyik osztályomba, nem ők néznének ki a legidősebbnek. Az első éves joghallgató szerepe ugyancsak passzol Mózes Andrásnak, aki korábban többféle karakter formájában is próbálkozott azzal, hogy Dóri ismerősévé válhasson. Az előadást nézve a fiatalokkal tartunk, szorítunk Bencének, hogy szerelme beteljesedjen, ugyanakkor megértjük az anya (Kovács Vanda) motivációit is, bár valószínűleg a nézők többsége azt gondolja majd, hogy túlreagálja a dolgot. Valószínűtlen, hogy egy érettségi előtt álló fiú első ízben chatel egy lánnyal, elég melós feladat lehet, ha valaki a fia összes kapcsolatát ilyen nagy erőbevetéssel akarja megakadályozni. A színészek számára ezek a szerepek nem jelentenek akkora kihívást, mintha mondjuk Csehovot játszanának, ugyanakkor az az érzésük meg lehet, hogy hasznosak. Mert nem árt,ha a színházba bevetődő gyerekek átgondolják a saját életüket és viszonyaikat a történeten keresztül.

Az előadás vége így is bevillantja a happy endet, ezt viszont már nem a facebookon belül képzeli el, hanem a való világban. Lehet, hogy valóban ez lenne a megoldás, a visszatérés a valódi találkozásokhoz, a valódi beszélgetésekhez. Könnyű persze ezt mondani, idő nincs, a technikai fejlődés pedig mégiscsak a virtuális kommunikáció megerősödésének irányába tart. Aki kimarad, az annál jobban elszigetelődik.

Az előadás remélhetőleg megtalálja a célközönségét, amelynek készült. Az lenne a legcélszerűbb, ha a Kolibri Színház mintáját követve, ehhez a hetven perces előadáshoz is készítenének feldolgozó foglalkozást és alkalmanként akár két-két iskolai osztály is megnézhetné. Úgy lenne egészen kerek.

Címkék: Thália Mohai Tamás Vékes Csaba Oszd meg! Kovács Vanda Bánovits Vivienne Mózes András

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr556178628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.