Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

szeptember
12.

MüPa - Edita Gruberova – Fények és árnyak

Donizetti: Boleyn Anna |  MakkZs  |  Szólj hozzá!

Előrebocsátom, hogy amikor egy operaelőadásról írok, akkor nem hosszas zeneakadémiai tanulmányokra alapozva közlöm a megdönthetetlen kinyilatkoztatások sorát - a hét évnyi zongorázás inkább keserves kudarcélményt adott, nem örömet; szaktudást aztán főleg nem. Az operát, még akkor is ha koncertszerűen hangzik el, alapvetően zenés színházként nézem. Az énekesi teljesítmények mellett éppígy lényeges, hogy a szereplők között megszülessen a kapcsolat.

Edita Gruberova keddi vendégjátéka rövid időn belül immár a harmadik a MüPá-ban. Ennél a mondatnál elbizonytalanodtam és megnéztem az intézmény honlapját: 2009 novemberében énekelte nálunk a Normát, lassan két éve szintén novemberben volt a Lucrezia Borgia. Eljött és én pedig nem tehettem mást, elmentem megnézni – kihagyva a békéscsabaiak Lear királyát.

Ami változott: Editának két napja a korábbiaknál is nagyobb sikere volt, még hosszabb tapsok szakították meg az előadás menetét, sőt a végén „a kemény mag”, azok a rajongók, akik a világ körül MINDEN fellépésére követik, még percekig visszatartották transzparenst elé tartva, több nyelven ráírva a „köszönjük Edita” feliratot. A már szinte üres nézőtér előterébe gyűlve körülbelül ötven ember elszántan tapsolt és még vagy hatszor kihívta meghajolni. Ekkora sikert még a Wagner-napokon, az osztályon felüli Nürnbergi mesterdalnokok után sem láttam, már szinte az emberkínzás határát súrolta. Én pusztán azért vártam meg a végét, mert reménykedtem, hogy a mindössze hatszáz példányban kinyomtatott műsorfüzetből legalább egy példányt valaki hátrahagy. A műsorfüzethez nem jutottam hozzá, viszont a villamoson összeismerkedtem ebből a bizonyos rajongói csoportból két középkorú német hölggyel. Ők világosítottak fel arról, hogy Edita technikája már öt éve folyamatosan javul új énektanárjának köszönhetően, illetve azt is megtudtam, hogy hány japán, francia és svájci rajongó járja a világot az énekesnő nyomaiban. A japánok nem lehetnek rosszul eleresztve, mert úgy tűnik, hogy havonta legalább egyszer Európába kell repülniük csak ezért, feltéve, ha más énekeseket nem követnek. A hölgyek Münchenből jöttek, látták Kovalik munkáit is, sőt külön megemlítették „ a másik magyar” (Schilling Árpád) Rigolettóját is. Szívet melengető élmény ezt tudni, hogy a magyarok operai teljesítménye is emlékezetes… csak éppen mi nem láthatjuk ezeket a rendezéseket. (Jobban örülnék, ha elkezdene Kovalik megint dolgozni az Andrássy úti palotában is. Ezt most sem tudom nem leírni.)

A Boleyn Anna nem sűrűn játszott opera, pedig még a koncertszerű verzió alapján is jól játszhatónak, könnyen érthetőnek, szépnek és érdekesnek tűnik. Nem kellett a tartalmat sem elolvasni előtte, hogy a szereplők közötti viszonyok világossá váljanak. A színházi adattár egy 1987-es pesti bemutatót tart számon mindössze, amelyet, ha akkoriban erre figyelek, már láthattam volna, mert a következő évtől már rendszeresen jártam operába. A szereposztás impozáns volt (Kováts Kolos, Csavlek Etelka, Begányi Ferenc többek között). És volt persze egy 2010-es pécsi bemutató, amelyben az általam szorosan megfigyelt énekesek közül három is fellépett (Cser Krisztián, Várhelyi Éva, Birta Gábor). Cser Krisztián kisebb szerepben, de nagyon színvonalasan állt helyt most kedden is. Sajnos most nem ő volt VIII. Henrik, de még az is előfordulhat, hogy a pesti operában is gondol valaki a felújításra, és remélhetőleg még újra elénekelheti a királyt, ha már Pécsre betanulta. Szappanos Tibor a papírforma szerint hozta a megszokott jó formáját. Schöck Atala Smeton szerepében a többieknél formátumosabb szerephez jutva egyenesen ragyogott. (A Sanyi és Aranka színházban láttam először Faragó Béla operájában, azóta is folyamatosan meggyőz a tehetségéről.)

A királyt éneklő Jozef Benci színészileg végig meggyőző volt, hitelesek voltak a megszólalásai, különösen a Regina Richterrel (Jane) énekelt kettősökben. Énekesként itt-ott elégedetlen voltam vele, mintha lettek volna botlásai, de ez csak kósza benyomás – a szakkritikusok majd nyilván objektíven értékelik. (Engem a számomra új zene is lekötött, a véleményem hangsúlyozottan csak impresszió.) Philippe Do énekesi teljesítményébe már nehezebb belekötni, nekem megfelelt. Boleyn Anna ifjúkori szerelmesét-rajongóját játszotta. Ezt el lehetett hinni és azt is, hogy olyan ostoba, és udvarlásával ürügyet szolgáltat a királynak felesége eltávolítására. Hiába, a szerelem vak. A sikeres vetélytárs, az alázatos és a királyba valóban szerelmes és nem hataloméhes udvarhölgy szerepében Regina Richter az est legjobb, legkiegyensúlyozottabb, (nekem) tökéletes alakítását nyújtotta. Sose láttam, sose hallottam, de nagyon jó énekes, az biztos. (A műsorfüzet birtokosai, ha netán olvassa valaki abból a hatszázból, akinek jutott, most írhatna egy kommentet, hogy ki is ő. Abban benne van.) Na jó, megnéztem persze azóta: a Kölni operában énekelt és énekel mostanában is (link) Valószínűleg még hallani fogjuk. Törékeny alkata illúziót keltő. VIII: Henrik harmadik felesége ráadásul hasonlóan nézett ki valóban. Elhisszük neki a szerelmet, a szégyent, sőt azt is, hogy nem a trón érdekli, pusztán a becsülete miatt akar mindenáron hozzámenni a királyhoz. Sajnálja Boleyn Annát. Mi is. Ő a tragikus hős, hatalomvágyból a szerelme helyett a királyt választotta. Ennyiben igaza is van Henriknek, amikor becsapottnak érzi magát. Anna elárulta őt is és vőlegényét is. Persze nemcsak a mai viszonyok között túl nagy büntetés ezért a halál, de a történelem ennyire közismert fordulatán még a librettista sem változtathat. Anna végzete elkerülhetetlen.

Edita Gruberova valóban bele tud helyezkedni a halálakor is legfeljebb harminc éves asszony szerepébe. Játéka átélt, különösen a szenvedés és a lelkiismeretfurdalás az, amelyet hitelesen közvetít. De elhisszük neki azt is, hogy a vetélytársának megbocsájt. Részben könnyebb, részben pedig sokkal nehezebb helyzetben van, mint a többiek. Minden néző miatta jött el, a legtöbben egészen „vakon” a rajongástól és szinte egészen mindegy is lett volna, hogy milyen teljesítményt nyújt, borítékolható volt az ováció. A híressége viszont plusz tehertétel a szerepformáláskor, hiszen azt kell elérnie, hogy ne az opera-dívát lássák benne, hanem most éppen az angol királynét. A tomboló lelkesedést látva nehezemre esik leírni, mert nem a mezei nézők többségi véleményét tükrözi: nekem éppen az énekesi teljesítménye volt kevés. A Norma után egészen boldogan mentem haza, a Lucrezia végén azt éreztem, hogy valami már nem stimmel, most viszont az egész előadás során rendszeresen túl élesnek hallottam a fortéit és túl halknak, szinte hallhatatlannak a 19. sorból a pianóit. A legfőbb bajom talán azzal volt, hogy a váltások túl drasztikusan követték egymást, nem éreztem természetesnek a technikáját. Pontosabban: túl sok volt nekem a technika. Lehet, hogy általában sem vonzanak annyira a koloratúr szopránok? Meglehet. Egy biztos, hazudnék, ha tökéletes élményről adnék számot, az egész blogom úgy lenne hamis, ahogy van. Hát azt nem akarom. Minden Edita-rajongótól elnézést kérve: Vivát Cser Krisztián! Vivát Schöck Atala!

Színlap

Címkék: Opera MüPa Cser Krisztián Schöck Atala Edita Gruberova Regina Richter Boleyn Anna Szappanos Tibor

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr195509006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.