Tegnap a terveim szerint sikerült ismét megnézni a vasárnapival nagyjából azonos szereposztásban az Anyegint. Mi változott?
A szereposztás csak majdnem volt azonos, Triquet kis, de fontos szerepében az egyik kedvencem, Kiss Tivadar lépett fel, akivel évekkel ezelőtt már hallottam az Anyegint. Tivadart legelőször egy Kovalik-vizsgában láttam (Offenbach, Hoffmann meséli, Kiscelli Romtemplom) és azonnal megfogott. Pincért játszott és amíg nem énekelt, azt hittem én, ennyi színházi előadás után, hogy egy valódi pincért szereztek az előadáshoz. Több más szerepében is átjött később ez a szereppel való tökéletes azonosulás képessége.
Mi más, ami változott? Újranézésnél alapvetően a néző is változik, mert már beavatottként vesz részt, másfelől apró részletekkel is tud foglalkozni. Kovalik rendezéseinél ugyanis ezek is ki vannak dolgozva, semmi nem esetleges. Természetesen azokról az esetekről beszélek, amikor nem a költségvetés a legfontosabb eleme a rendezésnek. Ráadásul nála talán több eséllyel meg lehet az értelmezését ill. rejtvényeit fejteni, mint például Zsótér dolgai esetén.
Emlékszem, hogy 2008-ban mennyire zavart, hogy a harmadik felvonásban Anyegin a fehér öltönyéhez miért visel fekete cipőt. Elmerengtem ezen, felmerült bennem az is, hogy biztos nem találtak fehéret, vagy elveszett, stb stb… (Van amikor egy-egy színpadi megoldásnak ennyire egyszerű magyarázata van.) Tegnap például nagy nehezen észrevettem, hogy Anyeginnek a fehér öltönyhöz tökéletesen passzoló fehér cipője mégiscsak van. Egyszer. Egyszer, amikor Tatjána látomása és a boldogság illúzió teljes néhány percre. Ennek fényében: annak is van jelentősége, hogy az egészen feketévé változó Tatjána mellett egy hófehér Anyegin (kissé krémszínű azért, legyünk pontosak) fekete cipőt hord. De már nem fekete az inge. Kezdjetek ezekkel az információkkal valamit.
Így sokadszorra a kezdőkép jelentésrétegeiből is több megvilágosodott, mint pl.: a búza aratása és a szőlő taposása mint egyidejű tevékenység nem túl valószerű, könnyen lehet, hogy a lányok elpasszolásának szükségességére utal.
Ezek a kis apróságok feltünedeztek, kicsit jobban megnéztem azt az áttetsző tüllt is, ami a legelső ablakkereteket fedte és amelyekre fiatal tavaszi fák voltak festve. Később a párbajnál pedig ott van egy hatalmas kivénhedt és levél nélküli hatalmas tölgy (talán), mint háttér.
Természetesen ez nem vonhatta el a figyelmemet most sem a szereplők viszonyairól és a mű fájdalmas üzenetéről: „a boldogság helyére jön a megszokás”. Most az elmúlás érzete talán jobban belengte az előadást, ez volt az utolsó estéje Pavol Remenárnak (reméljük idén csak) és Frankó Tünde pedig leadja a szerepet. Ez számomra váratlanul derült ki a második szünetben és annál is keservesebbnek éreztem a szerelmesek búcsúzását az üvegfal két oldalán. Tünde Pillangó lesz áprilisban, ráadásul Fekete Attilával, muszáj ott lennünk.
Úgy látszik, hogy minden évadban egy igazi nagy opera-élmény adódik. Tavaly ott volt a Mefistofele (jövőre is lesz!), idén ez az Anyegin. Március közepe van, elvileg még jöhetne más is. Vasárnap délelőtt mi esélyt adunk ráadásul a második szereposztásnak, lehet, hogy akkor a kabátgombokról is lesz mondanivalóm.
