Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Egy igazán jó előadás nem ér véget a nézőben (gondolom az alkotókban sem) a színház elhagyásakor. Nekünk főleg nem szokott, mert a lányom még egy kicsit hajkurássza utána azokat, akik igazán tetszettek aznap neki. Nem mindenkit, sokszor a kikiáltott sztárok meg sem érintik. (Miklósa Erika többször énekelt már neki, de egyszer sem jutott eszébe, hogy megszólítsa.) A mai Anyegin után más volt a helyzet, kivételesen szinte mindenki tetszett neki és három énekestől be is gyűjtötte az aláírásokat. Az autogramok elhelyezésével sem ért véget a történet, mert este tízkor még kijelentette, hogy ez az Anyegin (2008 óta neki a harmadik) igazán jó volt.

Én azt tudom a mai Anyeginről mondani, ami egész nap foglalkoztatott, hogy soha életemben színpadon nem láttam magát a főszereplőt ilyen tökéletesen megtestesülni. Ahogy Pavol Remenar, a pozsonyi opera énekese a színpadra lépett és megláttam Tatjánával együtt (a néző végig vele azonosul, ha nő, ha férfi – én azt gondolom), azonnal átéreztem, hogy egy különleges emberrel van dolgunk. El lehetett hinni neki a sokat próbált életunt világfit, Lenszkij igazi barátját, a többi embert megfigyelő kívülállót is. Hiteles volt a levél visszaadásánál, sőt elhisszük neki azt is, hogy nem cselekedhetett másként, őszinteségre őszinteséggel válaszolt. Talán kicsit túl önhitten, de jóindulatúan. Szájából meggyőző, hogy „bátyjaként szeretem önt”. A második felvonás báljelenetében kifejezi részvétét és sajnálatát Tatjána iránt, ő az egyetlen, aki mellélép. Felkéri, táncolna vele. Sajnálja, hogy nem szerelmes belé, de azt is elfogadjuk, hogy a társasági sugdolózás hatására nem tehet mást, muszáj eloszlatnia a házasodására vonatkozó mendemondákat, kénytelen a számára csapdát jelentő helyzetből menekülni és ki kell ábrándítani Tatjánát. Nem tudjuk elítélni, amiért Olgával táncol. Anyegin álláspontján vagyunk, Lenszkij az, aki nem a helyén értékeli a dolgokat és életképtelenségébe hal bele. Ez az Anyegin sosem tudja majd kiheverni barátja megölését, ő az igazi áldozat – Lenszkij jól járt, sosem tudta volna a valódi életet elfogadni. A harmadik felvonásban ugyanígy megszületik a másik pillanat, amikor ő szeret bele a már férjes asszonyba. Látjuk a kétségbeesést, az igazi szerelmet, az összeomlást. Gyönyörű a jelenet, amikor az ablaksor két oldalán kuporog a két főszereplő és az ostobán elpazarolt életüket siratják.

Pavol Remenár Anyeginje tökéletesen illeszkedik Kovalik koncepciójába.

A korábbi általam látott előadásokban mindig azt észleltem, hogy az egy főszereplőn kívül mindenki más a helyén van. Van az előadásnak jó Tatjánája Frankó Tünde személyében, jó Olgája (Mester Viktória egykor, ma Gál Erika), sőt a mellékszerepekben is igazán nagy alakítások születnek. Nem is beszélve Lenszkijről. (Eredetileg Fekete Attila és Nyári Zoltán). Ma Brickner Szabolcs szintén nagyszerű Lenszkij volt. Pavol Remenárnak tehát megvoltak a partnerei, megszülettek az emberi kapcsolatok, volt hozzá egy igazán jó rendezés és létrejött a katarktikus erejű igazán erős előadás.

Ami ezt a 2008-as előadást még mindig élteti, az a rendkívül precízen kidolgozott koncepció, ami az eredeti mű szellemében született és a mának is szól.

Kovalik szereti az erős, tiszta színek használatát, amelyek nála mindig szimbolikus jelentőségűek. Ez az előadás piros, fehér és zöld is, meg fekete, ezüst és arany. Ezek a színek a legáltalánosabb jelentésükben értelmezhetőek. A kellékek többsége is jelképes értelmű leginkább. A kezdőképben átleng egy hinta – Tatjána (aki a mű valódi főszereplője igazából) megfogja és elengedi. A hinta pedig elszáll végleg. Ennyi is elég annak a kifejezésére, hogy vége a gyerekkornak és kezdődik az élet. Gyönyörű és megrázó a két fiatal lány és a két tapasztalt asszony (az anya és a dada) négyese. A két asszony vödrökkel mosást imitál, a két lány nyitott ablakkeretekben (ezeket fátyol takarja még) lebeg felettük. Az álmokról és a csalódásokról énekelnek. Ebben az egy jelenetben is látható, hogy milyen sors vár a még reménykedőkre. A nyitott ablakkeretek eleinte még lebegnek, mozognak, helyenként akadályként jelennek meg, de alapvetően az élet lehetőségeit testesítik meg. Anyegin elutasításakor az ablakok hirtelen berácsozódnak, de fallá csak Tatjána férjhezmenetele után, a báli jelenetben állnak össze. Ezen a falon már nem hatolhatnak át egymáshoz, hiába tör be egy ablakszemet Anyegin, nem tud változtatni a helyzeten.

Ez az ablakos játék mindössze egy kiragadott példa, de lehetne hosszan merengeni a kirakott könyvek szerepén, az égett búzakalászokon is.

De ezt most nem teszem. Gyertek el ti is március 12-én este az Operába és nézzétek meg ezt a kiváló előadást. A többi rejtvény megfejtésének az esélyét meghagyom.

(Akinek ez nem jó időpont, van egy második szereposztás is, de ilyen Anyegint nem tudok ígérni hozzá.)

 

http://opera.hu/hu/opera/Anyegin/201303101100/info

Címkék: Opera Frankó Tünde Kovalik Anyegin Pavol Remenár Brickner Szabolcs

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr105126907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.