Már nagyon itt az évad vége, hosszan világosak az esték, nagy a meleg és egyre nehezebb magunkat rávenni egy színházi estére. Ezúttal a Magvető Caféban összesen kilencven percre akarnak minket lekötni, mégpedig három – egykor legendás – színésznő életéből vett fordulópontokra koncentrálva. A tegnapi sajtóbemutató után ma és még kétszer (június 3, 4) idén nézhető. A tegnapi előadásról rövid ajánlót írtam, hátha még lesz, aki most azonnal kedvet kap hozzá.
A címről és a színlapon szereplő tájékoztatóból már azonnal egyértelmű, hogy olyan nagy színésznő-egyéniségekről lesz szó, akik valamiféle nehézségek leküzdésével szembesültek, de helyt tudtak állni NŐként egy férfiak által dominált társadalomban.
Természetesen néző és néző között hatalmas a különbség, mert egyáltalán nem mindegy, hogy aki beül, az mekkora háttértudással rendelkezik Bulyovszkyné Szilágyi Lilláról, Fedák Sáriról vagy Karády Katalinról. Feltehetően kevesen lesznek, akik mindhármukat jól ismerik, de utána biztosan jobban fogunk figyelni, ha róluk hallunk. (A magam részéről még a legtájékozottabb Fedák Sárival kapcsolatban vagyok, és ez is leginkább annak köszönhető, hogy Szűcs Nelli vele kapcsolatos előadása után kicsit jobban utánanéztem.)
Az előadás egyik produkciós vezetője (Bauer Andrea mellett) éppen az a Nyáry Krisztián, aki néhány éve írásaival divatba hozta a legkülönfélébb művészek életrajzait, mostanában készülnek előadások írók levelezése alapján is, és ebbe a trendbe ez az előadás is szépen beilleszkedik, és várhatóan lesz is rá érdeklődés.
Máthé Zsolt rendezése nekem persze egy még korábbi előadást idézett fel, amely szintén kötődik Bíró Krisztához, és amelyet még 2012 januárjában láttam, de már akkor sem volt új. A NőNyugat kapcsán egy nagyon rövid bejegyzést mentettem át a blogomra, (egykor ment az írás előadásonként tíz sorban is), és már annak kapcsán is ugyanez a kettős érzésem volt: nagyon hasznos mindaz, amiről szó van, én is elkezdtem hazaérve azonnal utánanézni a három személyiség életrajzának, és nyomot is hagy az este, de mégis soknak tűnik az, amit kapunk. Nem tudom megmondani, hogy melyiket kellene kihagyni a három életrajzból, és azt pláne nem, hogy rövidebben is el lehet intézni. Jó az, hogy látunk három hasonlóan alakuló művészsorsot különböző korszakokból, akik mind külföldön képzelnék el a sikeres életet, és jellemzően a nagypolitikai események hatása is benne van abban, hogy nem boldogulnak nagy konfliktusok nélkül itthon, ugyanakkor mégis túl tömény. Ezt nem lehet elhallgatni a produkció kétségtelen értékei mellett. (Ugyanez másként fog hatni az őszi hónapokban, az is biztos.)
Mondanám, hogy milyen jó lenne zenés betétekkel lazítani, és inkább sorozatot csinálni, háromszor egy órás anyagot egyenként a művészekről, de nyilván az azonnali összehasonlítás volt az alkotók célja, és az este hosszát pedig praktikus okokból nem akarták túlnyújtani. Érthető: a legtöbb néző szeret színházba menni, de azt sem bánja, ha nem tartják ott túl hosszan. Vannak ugyan rövid zenés szünetek, de Máthé Zsolt rendezői közreműködésétől ennél is több zenét vártam, több akciót, és talán ennek elmaradása miatt is éreztem ezt most egy nőNyugat-2-nek. (A célközönség mindenesetre közös, elég sok előadásra van kilátásuk, ha csak azok mennek el rá, akiknek a Nyugat női íróiról készült előadás nagyon tetszett.)
A három nőalak majdnem végig ül, és a másik két partnere életének több szereplőjét eljátssza, illetve nagyon gyakran kritikák részleteit mondják el. Most érezzük át, hogy legalább hasznosulnak ezek az alkalmi írások, amelyek többnyire napilapban jelentek meg, és a szerzőik csak friss benyomásaikat rögzítették, és inkább gondoltak a megélhetésükre, mint arra, hogy az utókor ezekből fog valamit megtudni a művészekről.
Bíró Kriszta, az est író-szerkesztője hatalmas munkát végzett most is, mélyen beleásta magát mindhárom alanya életébe, és valószínűleg ő lehet az, aki ma Magyarországon ezt a három színésznőt a legjobban ismeri.
Saját tanítási tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy a diákok a MOST működő színészek közül is csak egészen keveset ismernek fel, az előadás-elemzések írásánál a többségnek nem jut eszébe magától az sem, hogy megnézze a szereposztást és megjegyezze a játszók nevét, tudomásul kell venni, hogy akit nem rögzít a tévé vagy a film, az hamar feledésbe megy. Nem kell ahhoz a XIX. századba visszamenni, hogy valami egészen újat mutassunk nekik. A kiemelt három színésznő persze a saját korában mind legendás volt, bár valószínűleg Bulyovszkyné jóval kevésbé, és emiatt a nő-centrikus mondanivaló mellett önmagában ez is missziónak tűnik, hogy az előadás őket némileg visszahozza a köztudatba.
Ha néha úgy is érezzük, hogy sok információt áraszt ránk az előadás – talán azért is, mert kiszámítható módon gördül végig a három történeten -, a részletek nagyon jók, élvezetes a három színésznő összjátéka, és bravúrosnak tűnik az is, hogy ennyi szöveget megtanultak. Látnivalóan élvezik a kihívást, mert ez az előadás mégis az, nem kis teljesítmény lekötni minket ezekkel a szövegekkel kilencven percen keresztül, szünet nélkül, minden elismerésem.
Bulyovszkyné történetével indul az est, kronológiai sorrendben, aki Dobra Mara. Keveset láttam játszani eddig, a blogon egyetlen említése van , ő az, aki személyiségével önmagában is újdonságot jelent, hiszen a Fedákot játszó Bíró Kriszta és Kerekes Viktória (most Karády) szinte pályakezdésük óta a látóteremben dolgozik. Jó a leosztás, és mindhármuk egyéniségéhez jól hozzáilleszthető egykori kollégájuk, akiket megtestesítenek.
A szerkesztő mindenkinek talált egy-egy vezérmotívumot, amely többször is elhangzik, miközben életük egy.egy válsághelyzete kiemelődik, szerencsés megoldás, hogy fél órában nem a teljes életút bemutatása volt a cél.
Bulyovszkyné fő célja a németországi színészi karrier beindítása volt, amelyet közvetlen környezete és a sajtó is ellenérzéssel fogadott, mégis sikerült, Fedák Sári kénytelen volt a Tanácsköztársaság alatt a kormány által szervezett toborzó akciókba beszállni, és később nehezen sikerült elhatárolódnia tőlük, még börtönbüntetést is elszenvedett emiatt, míg Karády Katalint a második világháború alatt először a Gestapo tartotta fogva, majd a szocialista államrend mellőzte, a Horthy-korszak egykori primadonnájaként nem kaphatott megfelelő szerepeket, így ő külföldön töltötte élete utolsó közel négy évtizedét. Mindhármuk sorsában közös, hogy egy időre, illetve véglegesen az ország elhagyására kényszerültek.
Az előadás feltétlenül elgondolkodtat minket, és felmerülhet a nézőben, hogy a felmutatott három életsorshoz képest mennyivel van könnyebb helyzetben éppen ez a három színésznő, akiket látunk. Bennük viszont az a közös, hogy nem voltak soha kiemelt primadonnái egyetlen színháznak sem, de szakmai jelenlétük a színházi világban folyamatos. Ahogy látjuk az előadásból, ők is küzdenek, keményen dolgoznak és remélhetőleg nem marad el a siker sem, az előadás célközönsége rájuk fog találni itt, a Magvető Caféban.
