Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (53) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (85) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (281) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (24) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (43) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) Opera (629) opera (21) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (27) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (25) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (20) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (20) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Március 27-én a Színházi Világnap ünnepe volt, Isabelle Huppert üzenetét Kiss Eszter olvasta fel a Kamra előcsarnokában, akinek egészen elhittem, hogy a saját gondolatait mondja el, több volt ez, mint egy egyszerű felolvasás.

"A színház mindennél erősebb" - ez, vagy valami hasonló tartalmú szövegdarab ütötte meg a fülemet, miközben lementem a lépcsőn a már zsúfolt előtérbe, és magamban bólogattam is erre. Nekem az életem egyik alappillére a színház így is, hogy mindössze nézőként veszek részt az előadásokban. Harminc éves átlagot nézve minden harmadik estémet színházban töltöm, mostanában kicsit többet. Jó lenne, ha ez a pezsgő és sokféle színházi kultúra megmaradna. Ahogy elnézem estéről estére a zsúfolt nézőtereket, most különösen nagy veszély nem fenyeget, mindenre rengetegen kíváncsiak, üres nézőtereket csak vidéken láttam. (A szokásos mondat, hogy néző nélkül nincs előadás, szintén elhangzott a beszédben. Valóban nincs és ehhez csak azt lehetne hozzátenni, hogy amit közösen látunk, az mindenkire más és más hatást tesz, előéletétől és pillanatnyi állapotától erősen függően.)

De legyen szó most már a hétfői darabról, amely versenyezhetne "a legkilátástalanabb hangulatot árasztó színpadi mű" címért. Vannak Csehov előadások, amelyek egészen széleskörűen bizonyítják, hogy a világ élhetetlen és otthontalan, de "A tökéletes boldogság világa" ezeken is túltesz. Mint tudjuk, vannak alkotások, amelyek képesek voltak öngyilkossági hullám elindítására, valóban hatottak befogadóik életére ezáltal, és kicsit sem lepne meg, ha  valakinek ezzel " a tökéletes boldogsággal" való szembesülés is elég lenne egy hasonló lépésre. Nagyon szuggesztíven mondják, hogy nem érdemes élni.

Én mindenesetre összekaparom gondolataimat az előadásról, ennek ellenére is. Még akkor is, ha ezzel sem a világ, sem az én nagy problémáim nem oldódnak meg, nem fogok tudni semmin sem gyökeresen változtatni és egy n+1 blogbejegyzéstől nem leszek jelentősen olvasottabb sem. De a szabály az szabály,mivel megnéztem az előadást, lennie kell nyomnak is, és a szereplők-alkotók óriási munkát tettek bele ebbe is, a legkevesebb, amit megérdemelnek az az, hogy nem maradnak említés nélkül ezen a felületen sem.

Az amerikai drámaíró, Frances Ya-Chu Cowhig taiwani származású, és ahogy a Katona színlapjáról megtudjuk, missziójának tekinti, hogy darabjaiban a kínai valóságról beszéljen, bár Kaliforniában - még konkrétabban a rendkívül kellemes adottságokkal bíró, tengerparti Santa Barbarában tanít drámaírást, ahol én is eltöltöttem 1994-ben öszesen két emlékezetes napot, így látatlanban akár irigylésre méltónak is mondhatom a szerző körülményeit. Honlapjáról kiderül, hogy Ázsiában is több helyen élt, Pekingben is valamennyi ideig, így ezek az élményei adhatnak alapot arra, hogy a világ egyik legszebb és legbiztonságosabb sarkában egy ennyire távoli közegről, mint amilyen a vidéki, de akár a városi Kína, nyilatkozzon, amelyről sem az átlagos nyugati, sem a pesti nézőnek nem igen van saját benyomása.  A megnézett előadás után egészen biztosak lehetünk, hogy a szerző nem pusztán szórakoztatást vagy kellemes időtöltést kínál fel nekünk (ezeket nem nyújtja egyáltalán! aki ezért menne, válasszon másik darabot), hanem valóban szeretné a világot megváltoztatni, a műve által aktivitásra serkenteni minket. Nem hiszem, hogy bármivel is kisebb ambíció vezérli, mint ez. Amit elér az az, hogy egy szűk kör, néhány értelmiségi, aki a rétegszínház kedvelője - hétfőn például 99 fő, akik megtöltötték a Kamrát - el tudnak a felvetett problémákon gondolkodni, és sokkal, nagyon sokkal rosszabb hangulatbani mennek haza mint ahogy a színházba érkeztek. Határozottan nyugtalanító előadás, előhozza az ember lázadó énjét, majd pofánveri, mondván, hogy úgysincs esély a változtatásra.

"A tökéletes boldogság világa" egy ember életén keresztül nemcsak azt mutatja meg, hogyan nem használunk ki "a valóságban nem is létező lehetőségeket" (és amint Bán János egyik alakjában ki is nyilatkoztatja, nem ez a fő tragédia), hanem azt is kellő szuggesztivitással nyomatékosítja, hogy elviselhetetlen országban élünk, nemcsak a darabban ábrázolt Kína szörnyű hely, de mi is folyamatosan csak hallgatunk, halogatunk, meghunyászkodunk, eltűrjük, hogy egyre rémesebbé váljon az életünk. Ez a párhuzam mindössze rövid ideig teremtődik meg direkt módon, de ha netán ez az egy-két konkrétan is értelmezhető mondat nem lenne a darabban, amelyet a főszereplő a földön kuporogva, félhangosan mond, akkor is felismerné a néző, hogy itt és most, Budapesten elsősorban nem a kínaiak életének tűrhetetlenségét akarják nekünk bemutatni. Ha ez lett volna a cél, akkor annak akár olyan ellenkező előjelű üzenete is lehetne, hogy örüljünk mi jól szituált magyararok, akik a Katonába járhatunk, hogy most esetleg annyi a bajunk mindössze, hogy nem tetszik az előadás, vagy netán túl sötétnek/direktnek véljük a mondandóját.

A műben, amelyben egy - a szülei által fiúnak várt - vidéki lány életútja vázolódik fel, erőteljesen felmerül az a kérdés is, hogy az ember mennyire képes arra, hogy kilépjen a neki szánt sorsból és a "pozitív gondolkodás" jegyében saját maga megváltoztassa az életét, és a tragédiából sikertörténetet alakítson. Aki mindenképp pozitív üzenetet akar kiolvasni belőle, annak egyedül a már említett szerzői életrajzot tudom felhozni, vannak emberek, akik eljutnak oda, hogy Santa Barbarában élhetnek, bár tegyük hozzá rögtön, ez akkor lenne rendkívüli történet, ha nem egy diplomata gyerekről lenne szó, hanem valakiről, akinek keményen meg kellett küzdenie az életben maradásért és az iskoláztatásáért is. Persze manapság az is óriási, ha valaki élni tud az élet által felkínált lehetőségekkel és nem pazarolja el a talentumait. Annyira sok nő nincs, aki 31 évesen drámaíróként jegyzett Amerikában és Angliában egyaránt és ezt e darab írója elmondhatja magáról.

Az előadást nyilván másként nézi az, aki járt már Kínában, vagy van köze kínaiakhoz. Én csak Sanghajban dolgozó ismerősöm csodás karrierjéről hallok időnként, aki magyarként egy multicég sikeres munkatársa kint,  sőt kínai felesége és családja sem tartozik a nyomorgók közé, semmi hasonló elrettentő történet nem jutott el hozzám az illető anyja által sem, aki immár hat éve rendszeresen kiutazik hozzá egy-egy hónapra.  Akikről a darabban szó van, azok éppen úgy nincsenek szem előtt, ahogy az itthoni mélyszegénységben élőkkel sem sűrűn találkozik az, aki Budapest belvárosában tölti az egész életét. (Utóbbi élményhez a Kék kör 2700 kilométerének végiggyaloglása viszont nagyon elég, akkor mindenki kénytelen meglátni, hogy miként is élnek emberek a fővárostól távol, például Borsodban.)

A kínaiak gyerek-problémájáról, a fiúk előnyben részesítéséről valószínűleg mindenki hallott, az is, aki egyébként egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy milyen viszonyok uralkodnak abban az országban, ahonnan a legtöbb nálunk forgalmazott külföldi áru származik. Én egyszer találkoztam is egy házaspárral, akik a második gyerek születése miatt költöztek Amerikába, mert így megtarthatták, bár állítólag valami bírság fizetésére így is kötelezték őket hazatérésük után. A férfi professzor volt, sőt a felesége is - nem tartoztak ők sem a szegények közé, de ez "a maximum egy gyereke lehet egy városi családnak" elv rájuk is vonatkozott.

Akiket mi látunk az előadásban, azok között szintén vannak, akik a gazdagok közé tartoznak,  fel tudtak jutni a csúcsra (Artemis Csang és James Lin, mindketten üzletemberek), de a szereplők többsége mégis a folyamatos nyomort, kiszolgáltatottságot tapasztalta meg és egyetlen gondolatuk így a túlélés lett. A nyomorból eredeztethető még az is, hogy hősnőnk a moslékosvödörben köt ki születése után azonnal.

Máté Gábor rendezése most is  Cziegler Balázs díszletében játszódik, aki egy hatalmas ketrecet tervezett, amely a teljes játékteret magába foglalja, mindenki ebben él. Egy idő után persze megszokjuk (pont úgy, ahogy saját életünk kompromisszumait), nem zavar minket abban, hogy a szereplőket nézzük, de nem tévesztjük szem elől ennek jelképes értelmezését sem. Füzér Anni jelmezei hatásosan leírnak egy-egy szereplőt, ami különösen előnyös, mert a jelmezváltás jellemváltás is egyben. A főszereplőn kívül mindenkinek több élete is van, így igazán lényeges, hogy ezek elkülönüljenek. A társulat szereplői hozzá vannak szokva az ilyen "fregolizást" igénylő előadásokhoz, így egyáltalán nem folynak össze, sőt kellő árnyaltsággal egyénítődtek a különböző személyek.

Az angol nyelvű darabot Török Tamara fordította, ő a dramaturg - az eredetit kellene persze látnunk, hogy értékelhessük, hogy milyen módosításokat végzett el a szövegen. Elsőre jól mondhatónak tűnt a szöveg, amelynek elsősorban a tartalmával voltam elfoglalva, az taglózott le.

Mészáros Blanka áll mindvégig a középpontban, aki mosolygásának köszönhetően megúszta a moslékosvödörben rá váró csecsemő-halált, és a Napsugár nevet kapta. Jó választásnak tűnik a szerepre, áldozatnak is hiteles, de azt a folyamatot is elhisszük neki, amely oda juttatja el, hogy tömegek előtt is felszólaljon. Törékeny és egyben határozott is, számomra illúziótkeltő volt mindvégig. Feltétlenül kielégíti azt a főszereplőktől elvárható feltételt, hogy "vele tudjunk menni", érdekeljen a sorsa.  Ha ez nem így lenne, akkor maradna egy nagyon didaktikus történet arról, hogy a legrosszabb sors a világon, lánynak születni egy kínai parasztcsaládban. De Mészáros Blankáért tényleg összeszorul a szívünk, különösen azért, mert tényleg hisz abban, hogy másként is élhetne. ÍAzonosulhattunk vele, és talán minden néző örült volna, ha ez egy hollywoodi B-filmhez hasonlóan igazi happy enddel ér véget. De nem, nem fogjuk látni ezt, sőt még az sem derül ki, hogy végül volt-e a pekingi McDonaldsba a mi Napsugarunk.

Ugyan a szerző honlapjáról a családi életének részletei nem derülnek ki, de írt egy másik darabot is, amelyben egy fivér-nővér kapcsolat központi szerepet tölt be, ahogy ebben is. Ez a legerősebb és egyetlen igazi szeretetkapcsolat a darabban, de ezáltal, hogy legalább ez van, mégis kapunk egy kis reménysugarat, hogy ez a világ mégsem egészen szörnyű, vehetnének más is rányt is a dolgok. Dér Zsolt alkalmas partnere Mészáros Blankának, általuk megszületik ez az egymást szerető és egymásra támaszkodó testvérpár, a lány dominanciájával.

A további négy színész több alakban is emlékezetes, jellemzően kellemetlen közreműködői Napsugár sorsának. Elmondható, hogy a szerző úgy írta meg a darabot, hogy még véletlenül se találhassunk benne egyetlen olyan szereplőt sem, akibe bele tudnánk kapaszkodni, akit látva elmondhatnánk, hogy igen, így lenne jó élni.

Dankó Istvánra elsősorban apaként gondolunk, akinek életén erős nyomot hagyott bátyja sorsa, aki egykori tüntetőként lelte halálát, azóta annak galambjait (és annak leszármazottait) gondozza, a saját gyerekeit kevésbé. Szirtes Ági bábaasszonya azok közé a szerencsések közé tartozik, akik elsőre fiút szültek, de ez a fiú is tüntetőként lelte halálát. Ilyen bújtatott módon mégis csak észlelhető, hogy minden generációban vannak olyanok, akik nem tűrik jól a megaláztatásokat, és ebbe persze belebuknak. Róluk csak hallunk, viszont elsősorban csupa olyan embert nézünk, akik megpróbálnak a háttérbe belesimulni. A gazdagok élete sincs biztosítva, láthatjuk Szirtes Ági másik szerepéből, hogy akár a legbefolyásosabb üzletasszony is sebezhető. Bán János hol Napsugár közvetlen főnöke, hol pedig a pozitív gondolkodás egyik apostola, a showman Mr. Destiny. Utóbbiról is kiderül, hogy a látszat csal. Borbély Alexandrát anyaként alig ismerjük meg, csak az elkeseredése jön át, de az mélyen. Az első jelenet viszont megalapozza az egész előadás hangvételét, itt beledöngölnek minket a földbe és ennek a hatását nekünk sem sikerül kiheverni. A színésznő később sokat van jelen Napsugár sorstársaként, aki hajlandó küzdeni és mindent megtenni az előrejutásért, de mégsem jár sikerrel. Az ő tragédiája kevésbé látványos, de nem kevésbé nyomasztó, Napsugárét erősíti.

Ez a darab is megmutat egy darabot a világból, amely tökéletesen kilátástalan, és teljes körűen meg is győz, hogy tenni kellene valamit, hogy ne legyen ilyen, de arról is, hogy mindez egészen képtelen feladat, mégis fel kellene vállalni. Így megint alkalmam van, hogy kedvenc idézetemhez forduljak: "Ha reménytelen a lehetetlen, elbukásunk is ünnepély."  Most ráadásul marad a kudarc, még az ünnepélytől is el kell tekinteni, mert elbukásunkban nem maradt semmi, ami nagyszerű lenne...

ps. Arra a kérdésre, hogy meg kell-e nézni ezt az előadást, nehezen tudnék válaszolni. Azt szoktam mondani, hogy az a jó színházi előadás, ha jobb állapotban jövünk ki az ajtón előadás után, mint ahogy bementünk. Most ezt semmiképp nem mondhatom el. Viszont  nagyon szerettem Mészáros Blanka alakítását, közel került hozzám, és emiatt nem bántam, hogy ezen az egyébként is egészen katasztrofálisra sikerült hétfőmön még ennek a darabnak a kilátástalanságával is meg kellett küzdenem.

Ha látok egy jó színészi alakítást, akkor az mégis arról győz meg, hogy a civilizált világban van valami csodálatos, ami által az életünk mégis szép és különleges lesz. Ha nem is sokáig, de néhány órára biztosan. A Katona társulatában pedig nagy mennyiségben vannak éppen ilyen top-kategóriás művészek, akik miatt még a tökéletes kilátástalanság világával is érdemes szembenézni.

 ps.2 Két napot küzdöttem ezzel az élménnyel, pontosabban a megfogalmazással. Kész lett, majd "állandó olvasóm" átnézte, rábólintott. És ezek után egy malőr következtében a szöveg második fele elszállt, visszakaptam a tegnapi változatot, amelynek ismét nekifutottam. "Ez már nem olyan jó"- kaptam a kommentet. Hát sajnos, ez most megint egy tanulság, interneten nem érdemes blogot szerkeszteni.

 

 

Címkék: Katona Máté Gábor Kamra Bán János Borbély Alexandra Szirtes Ági Dankó István Török Tamara Cziegler Balázs Mészáros Blanka Füzér Anni Dér Zsolt A tökéletes boldogság világa

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr7612375897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása