Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Az elmúlt három hetemet ugyan a Gioconda-projekt határozta meg, de mégis volt közben – ráadásul az utóbbi bő egy hétre sűrítve – három olyan előadás is, amelyikben mind központi hangsúlyt kapott "a kisember, aki csak szeretne nyugodtan élni, de a világ, a „nagypolitika” nem hagyja"-gondolat. Ha…

Címkék: Nagy Dániel Viktor Bagossy László Debreczeny Csaba Rába Roland Epres Attila Jurányi Mészáros Máté Orlai Tibor Bagossy Levente Járó Zsuzsa Kákonyi Árpád Dékány Barnabás Gombó Viola Lotti Virág Vivien

Szólj hozzá!

Sose hittem volna az Örkény Színház tavaszi bemutatójáról kilépve (Az ügynök halála), hogy a következő alkalomig, azaz máig sem leszek képes azt a bejegyzést befejezni, amelyhez talán mind közül a legtöbbször fogtam hozzá és írtam bele. Néhányszor – bár ötnél még mindig nem többször – előfordult…

Címkék: Örkény Színház Bagossy László Mácsai Pál Tenki Réka Epres Attila Három nővér Gálffi László Máthé Zsolt Nagy Zsolt Pogány Judit Darvas Ferenc Bagossy Levente Takács Nóra Diána Zsigmond Emőke Hámori Gabriella Stuber Andrea Dóra Béla Vajda Milán Ari-Nagy Barbara Novkov Máté Kristina Ignjatovic

Szólj hozzá!

Ha Ödön von Horváthnak ez a darabja kerül elő, akkor egyszerre jut eszembe három olyan előadás is, amelyik nyomot hagyott bennem. 1998-ban az Ódry Színpadon Ascher Tamás rendezte meg (többek között Fullajtár Andreával és Csákányi Eszterrel), 2007-ben Keszég László a Nemzetiben (ebből Kaszás Attila…

Címkék: Örkény Színház Bagossy László Debreczeny Csaba Csuja Imre Znamenák István Polgár Csaba Kerekes Éva Gálffi László Máthé Zsolt Bíró Kriszta Ficza István Für Anikó Pogány Judit Baksa Imre Bagossy Levente Murányi Márta Takács Nóra Diána Zsigmond Emőke Kákonyi Árpád Szathmáry Judit Kerekes Viktória Vajda Milán Jéger Zsombor Osváth Judit Lénárdt Laura Neudold Júlia Mesél a bécsi erdő

Szólj hozzá!

A korábbi két évadértékelő után (2012/13, 2013/14) íme, itt a harmadik. Lesznek átfedések, de ez is elsősorban KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS a felsorolt alkotóknak, illetve NEM KEVÉSBÉ mindazoknak, akik bármilyen jellegű közreműködésükkel lehetővé tették, hogy ezek az előadások megszülethessenek és ezáltal én…

Címkék: Opera Szabó Máté Bagossy László Trill Zsolt Zsótér Sándor Epres Attila Molnár Levente Fekete Ernő Keresztes Tamás Makranczi Zalán Znamenák István Átrium Karinthy Színház Bretz Gábor Cser Krisztián Nagypál Gábor Fodor Beatrix Lázár Kati Wiedemann Bernadett Hábetler András Szabóki Tünde Pelsőczy Réka Hegedűs D. Géza Brand Évadértékelés Ambrus Mária Balczó Péter Ágoston László Fabók Mariann Apáti Bence Bérczes László Ciróka Bábszínház Kolonits Klára Hajdu Szabolcs Ladányi Andrea Szemere Zita Cser Ádám Kovács D. Dániel Aczél András Kurta Niké

Szólj hozzá!

Kétszeres, sőt akár háromszoros időutazással is felért számomra a Diggerdrájver című előadás első nézők előtt zajló, ámde még zártkörű próbájának megtekintése - egy héttel ezelőtt. Éppen a személyes emlékek feltolulása miatt meg is rázott. Nem én leszek az…

Címkék: Örkény Színház Bagossy László Epres Attila Diggerdrájver

Szólj hozzá!

A fenti idézet Orgontól származik, remélhetőleg pontosan, Parti Nagy Lajos átiratából. Lehet túl sok a bizalom és a barátság? Minden arra utal, hogy lehet. Mi történik akkor, ha egy józan családos ember életébe egyszer csak betör egy külső személy, aki hirtelen pótolni…

Címkék: Örkény Színház Bagossy László Csuja Imre Znamenák István Kerekes Éva Máthé Zsolt Nagy Zsolt Pogány Judit Bagossy Levente Kókai Tünde Patkós Márton Pálya Pompónia Dóra Béla Tartuffe Jéger Zsombor Varga Lili

Szólj hozzá!

Hogy milyen élmény volt az Örkény Színház évadnyitó napján részt venni? Megnyugtató. Úgy éreztem, hogy végre megállt egy kicsit az idő, nem vágytam vissza se a múltba, sőt mi több: nem szaladtam volna előre a jövőbe sem. Pont jó volt a füvön ülni és hallgatni a zenét.…

Címkék: Örkény Színház Bagossy László Debreczeny Csaba Mácsai Pál Csuja Imre Szakértők Epres Attila Znamenák István Kerekes Éva Gálffi László Máthé Zsolt Nagy Zsolt Bíró Kriszta Szandtner Anna Ficza István Für Anikó Pogány Judit Takács Nóra Diána Hámori Gabriella Kákonyi Árpád Szathmáry Judit Örkény Kert Vajda Milán

Szólj hozzá!

Milyen volt ez az évad számomra? 236 megtekintett előadás alapján írom le a benyomásaimat, amelyekről egytől egyig menet közben be is számoltam, visszakereshető. Ez a tavalyi (azonos időszakra számított) 204-nél kétségtelenül több. Magyarázható ez az újranézésekkel is, amelyek korábban nem voltak…

Címkék: Vígszínház Nemzeti Alföldi Szkéné Opera Göttinger Pál Pintér Béla Fodor Tamás Örkény Színház Bagossy László Szikszai Rémusz Radnóti Színház Börcsök Enikő Parasztopera Vádli László Zsolt Jurányi Eszenyi Enikő Csákányi Eszter Magyar Színház Thália Ódry Színpad Átrium Illatszertár Bábszínház Karinthy Színház Bretz Gábor Orlai Tibor Nézőművészeti Kft Rózsavölgyi Szalon Cser Krisztián Radnai Márk Kolibri Színház Évadértékelés Ambrus Mária Pál András Mesebolt I. Erzsébet Forte Parázsfuvolácska

Szólj hozzá!

A III. éves színészosztály vizsgája volt ma az Ódry Színpad padlásán. Rába Roland, Bagossy László és Pelsőczy Réka közös osztálya ez, akik most kezdenek majd egyre sűrűbben feltünedezni a különböző színházak előadásaiban. Sőt, nem is olyan rég ezek közül a diákok közül jó néhány be is mutatkozott az…

Címkék: Bagossy László Rába Roland SZFE Pelsőczy Réka Nibelungbeszéd Kókai Tünde Patkós Márton Pálya Pompónia Böröndi Bence

Szólj hozzá!

"Nincs a világon se jó, se rossz, a vélemény teszi azzá..."- valami hasonló mondat hangzik el Nádasdy Ádám fordításában a Hamletben. Bevallom, én annyira sokszor találkoztam az Arany-féle szöveggel, hogy ez a maibb, mondhatóbb szöveg kissé mindig meglep, mást várok. Bagossy László új rendezése…

Címkék: Alföldi Hamlet Örkény Színház Bagossy László Zsótér Sándor Csuja Imre Znamenák István Polgár Csaba Gálffi László Für Anikó Pogány Judit Böröndi Bence

Szólj hozzá!