Mostanában mindenféle olyan élmény ér, amely - ha lehet - minden eddiginél jobban kiemeli számomra a zene, a színház értékét, és ennyire még sosem voltam hálás néhány előadás létrehozóinak azért, hogy sikeresen elvonták a figyelmemet két vagy három órára a maradék időről, mint éppen ezekben a hetekben. A művészet kiragad minket a hétköznapokból, erőt ad, hogy meg tudjunk küzdeni azzal, amivel éppen kell, és az egyes események akár lépőkövekként is szolgálhatnak, már a várakozás rájuk is megkönnyíti az életünket. A művészek rengeteget adnak nekünk mindannyiunknak, akik nézőként veszünk részt az előadásokban, néha azt hiszem, hogy ennél többet egyik ember a másiknak nemigen tud adni, vagy legalábbis: nemigen szokott adni.
Persze mindenkinek más és más előadó/társulat/zenekar az, amelyik a szükséges kapaszkodót megadja - nekem idén a Fesztiválzenekar barokk együttese a nagy felfedezés, hetente nézném őket, ha lehetne. (Persze évtizedek óta figyeltem a teljes Fesztiválzenekar munkáját és eljártam a koncertekre is, de ez most már más...) Most néhány napon belül összesen négyszer is meg tudtam őket hallgatni, és ezekről az alkalmakról igyekszem írni egy nem túl hosszú beszámolót, amely nem zenekritika - arra ne is számítson senki. A két koncert nem hagyott bennem hiányérzetet - ezt tudom röviden mondani.
A BFZ barokk együttese és a szólisták a koncert után