Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A kényszer rávesz, hogy most tényleg rövid ajánlót írjak, de nem is bonyolult a helyzet. Az Orlai Produkció még tavaly szeptemberben színpadra segített egy igazán jó előadást, amely mostantól folyamatosan jelen lesz a Jurányi műsorán. Eddig nem tudtam róla, fogalmam sincs, hogy az elmúlt évben összesen hány előadásban volt látható, de ez nem is fontos. Kiérlelt munka, az látszik rajta, és akár hosszan el is lehet gondolkodni a látottakon. Mindössze másfél óra szünet nélkül Dékány Barnabás rendezése, amelyhez nagyjából egy kanapé szükséges tárgyi elemként, a többit megoldják a színészek.

42889895 2099186026779383 4277182652471050240 nMészáros Béla - Kurta Niké - Baki Dániel

Címkék: Jurányi Orlai Tibor Mészáros Béla Grecsó Krisztián Baki Dániel Kurta Niké Bíró Bence

Szólj hozzá!

Még tíz évvel ezelőtt is azt láthattuk, hogy az október az első igazi teljes hónapja az évadnak, de az utóbbi években a színházak már előre menekültek, két hónappal előre egyeztetnek, és igyekeznek minél korábban megtartani az első új bemutatóikat. Emiatt fordulhatott elő az én szeptemberi terveim között 27 előadáscím. A dolgok jelen állása szerint ebből már 24-nél több nem tud megvalósulni. (Persze menet közben volt nyolc csere is, csak részben mentem oda, ahova eredetileg terveztem, de ez nem rendkívüli. Kétszer is eltereltek, de egyik esetet sem bántam meg.)

Címkék: Ajánló Súgó

Szólj hozzá!

Egy hosszú hét utána megint a Fesztiválzenekar művészeit hallgattam, és ezúttal a saját bázisukon, a Selmeci utcai próbateremben. A templomi koncert-körút után gyorsan elvonási tüneteim lettek, és örültem a lehetőségnek, hogy még az Orfeo előtt az együttes újabb arcával ismerkedhettem meg.

bfz-long-positive-4c

Címkék: BFZ Fekete Zoltán Gulyás Emese Kostyál Péter Lesták Bedő Eszter Mahdi Kousay Vasárnapi kamarazene

Szólj hozzá!

Ez most egy egészen gyors ajánló lesz, amely kivételesen nem arra buzdít, hogy menjetek el egy élő előadás helyszínére, pusztán az internetes közvetítés megtekintésére hívja fel a figyelmet. Mivel főpróba alapján írom, eleve nem is lehetne ennél több, bár már most leszögezem, hogy nem voltak minőségi kifogásaim a mű megszólaltatóival kapcsolatban. (Egyetlen zavaró tényezőként a nézőtér közepére elhelyezett álló fotóst említhetem, akinek a gépe meglehetősen hangosan kattogott. Nem hiszem el, hogy 2019-ben nincs olyan gép, amelyik zaj nélkül készít fényképet, és azt még kevésbé, hogy a Müpa a platina hűségkártyával rendelkező ügyfeleinek és egyéb meghívott vendégeinek közelébe enged egy ilyen géppel dolgozót, hogy sokak nagy munkáját kissé, de mégis beárnyékolja. Ez nyilván már az előadásokon biztosan nem fordulhat elő.)

Ezek után tényleg jöjjön az ajánló a BFZ honlapján szeptember 20-án este követhető élő közvetítéshez. (A két előadásra már májusban sem maradt jegy, csak a legelszántabbaknak ajánlom, hogy a helyszínen is próbálkozzanak. Mindig szokott lenni, aki az utolsó pillanatban nem tud jönni, és eladná a jegyét, de ez csak néhány ember helyzetét fogja megoldani.)

EuropaiHidak19-SorozatKreativ-270x140px-ENGHolnaptól a Müpában...

Címkék: BFZ Fischer Iván Müpa Baráth Emőke Orfeo Lesták Bedő Eszter Dinyés Soma

Szólj hozzá!

Mi tagadás majdnem egy éve volt a Pelsőczy-Rába színészosztály zenés vizsgája, úgyhogy ma este már egy bejáratott másfél órás előadáson szórakozhattak a mezei nézők, akik rendesen megtöltötték a Hevesy termet.

46787269 10156331369700141 7607921995153408000 o

Címkék: Rába Roland SZFE Ódry Színpad Pelsőczy Réka Major Erik Tóth Zsófia Gombó Viola Lotti Samudovszky Adrián Rohonyi Barnabás Lengyel Benjámin Fröhlich Kristóf Váradi Gergely Veszelovszki Janka Staub Viktória Kenéz Ágoston Lakásavató

Szólj hozzá!

Az Orlai produkció egy újabb film-adaptációval állt elő a szentendrei előadások után most már törzshelyén a Belvárosi Színházban, amely részben arra épít, hogy a nézők számára vonzó lesz az ismert történet, és persze a színészi játék. Mivel nem ismerem a filmet, engem csak a szereposztás miatt érdekelt. Lesznek így rajtam kívül néhányan, és nekik szól ez a nyomhagyó bejegyzés.

 image.php.jfif

Címkék: Gyabronka József Belvárosi Színház Hernádi Judit Orlai Tibor Horváth Illés Péter Kata Becéző szavak Kálmán Eszter Cseh Judit Kiss Julcsi

Szólj hozzá!

Kizárt dolog, hogy Bach ilyen örömmel ÉS magas szinten játszó művészektől hallgathatta a heti penzumként megírt (ötszáznál több!) kantátáját, amelyeknek a többsége elveszett, bár kétszáznál több így is ránk maradt. Szerencsére a BFZ el akarja játszani az összes olyat, amelyekre biztosítottak a feltételek a turnézás körülményei között is, így velük lépést tartva előbb-utóbb mi is végig juthatunk. Már öt éve követik egymást ezek a Bach kantáta-estek a Közösségi hét ingyenes rendezvényeként, huszonkettő került már sorra, de bármikor be lehet kapcsolódni. Aki egyre is elmegy, igazi ünnepet kap cserébe, érdemes érte utazni is.

Lesz egy tavaszi sorozat is szokás szerint, de addig még (szept. 15. 17h) jön a “Vasárnapi kamarazene” a zenekar Selmeci utcai próbatermében. Akit a modern zene vonz, itt meghallgathatja Schönberg „A megdicsőült éj” című darabját is, mindössze hat zenekari művész előadásában. Szeptember 18-án ugyanezek a művészek eljátsszák az Orfeót, Monteverdi operáját Fischer Iván befejezésével. (Jegyek a két előadásra hónapok óta elfogytak, viszont 20-án élő közvetítés várható.)

70447144 2869334769762285 4649161918777393152 oKözös fotó a jászberényi koncert után

Címkék: BFZ Nagy Csaba Fekete Zoltán Cser Krisztián Kovács Ágnes Gulyás Emese Czirók Györgyi Oláh Gyöngyvér Pivon Gabriella Mészáros Péter Gavodi Zoltán Farkas Gergely Kostyál Péter Martos Attila Tokodi Gábor Lesták Bedő Eszter Csalog Benedek Simon Bettina Kádár István Yamamoto Nao Mahdi Kousay Pétery Dóra

Szólj hozzá!

Teltház és rengeteg taps fogadta a győriek ma esti előadását a Tháliában, akik nem is olyan régen – június közepén – a Városmajorban is felléptek. Arra az előadásra jó előre vettem jegyet, de a sors a Wagner-napok formájában közbeszólt, és így csak most tudtam megnézni. Erről a tegnapi előadásról következik egy nyomhagyó bejegyzés.

tunderlaki-lanyok-177Csankó Zoltán és Kiss Tünde - Sárika akcióban

Címkék: Kiss Tünde Thália Forgács Péter Csankó Zoltán Vidéki Színházak Fesztiválja Mézes Violetta A tündérlaki lányok

Szólj hozzá!

Számomra igazi öröm és boldogság, hogy megkezdődött végre az évad. A tegnap elkezdődött Thália Vidéki Színházak Fesztiválja előtt bónuszként szombaton volt módom már előre visszaszokni, sőt Czeizel Gábor rendezésére a fiam is elkísért.

spirit oromesboldogsag web

Aki ismeri a darab témáját – az erdélyi melegek helyzetéről szól -, az akár meg is akadhat, hogy egy alig 11 éves kisfiúnak mi keresnivalója volt ezen.

Címkék: Hegyi Barbara Jantyik Csaba Marjai Virág Széll Attila Czeizel Gábor Jerger Balázs Spirit Színház Blahó Gergely Tenki Dalma Gaál Dániel Öröm és boldogság

Szólj hozzá!

A címben szereplő kérdés nagyjából így hangzott el az előadásban, és azt hiszem, hogy valóban ez is a színházművészet egyik nagy feladata, szembesíteni minket azzal, hogy miben élünk.

Persze ez a szembesítés nem mindig esik jól, néha maga az előadás nézése sem igazán kellemes, "csak" – ideális esetben – a távozás után mondjuk mégis azt, hogy na jó, ezt tényleg meg kellett nézni.

Így voltam ezzel a mai 3,5 órás Learrel,a debreceni színház vendégjátékával, amelyről valóban rövid nyomhagyó bejegyzés következik.

Lear20190307-3-1024x683Ráckevei Anna és lovagjai  (a szinhaz.org képe)

Címkék: Debrecen Thália Móga Piroska Vidéki Színházak Fesztiválja Ráckevei Anna Mészáros Ibolya Ilja Bocsarnikovsz Marfa Gudkova

Szólj hozzá!