Mezei néző

Még a „boldog békeidőkben”, azaz a Covid előtt (2018. április 7.) mutatták be az Átriumban Yasmin Reza darabját, amelyet a színházlátogatók sokasága nem sokkal korábban láthatott a Vígszínházban (2011-től néhány évig), és országszerte további hatféle magyar nyelvű rendezésben. A megtekintéshez az utolsó lökést Péterfy Bori új bemutatója adta a 6Színben (Orlai Produkció – Mikor hazudtam?). Ennek hatására szembesültem azzal, hogy még mindig a várólistámon van ez az előadás, pedig lassan nem lesz esélyünk a halogatásra: az Átriumban ez a „végjáték évada” – jövőre a színházat jelenleg működtető Kultúrbrigád új utakra lép majd. Lehet, hogy a produkciók egy része valamilyen formában túlélhet, de erre semmi biztosíték nincs (mire van?), így aki bármelyik előadást itt látni akarta, most már halogassa tovább.

Ezt a hétfői előadást várakozáson felül szerettem, pároknak különösen ajánlom, a kapcsolat bármely stádiumában jót tehet.

A Covid óta bőven volt módunk megtapasztalni, hogy semmire sincs garancia – előadások elmaradnak, szereposztások megváltoznak, mi nézők is megbetegszünk... – ezért úgy döntöttem, hogy nem várom ki a tíz előadásra tervezett miskolci Kékszakállú-sorozat végét (a két premier megvolt, négy időpont kitűzve és további négy ideje és szereposztása talán még el sincs döntve), és inkább már most írok egy ajánlót a még bizonytalanok döntését megkönnyítendő. (Aki ezt a bejegyzést kevésnek érzi, azokat megnyugtatom, hogy már írtam újabb 19 ezer karaktert, de az erősen szpoilerezi a koncepciót, megpróbál a mélyére hatolni - más nézői véleményeket is felhasználva -, így a kiposztolásával kivárom a sorozat utolsó előadását.)

 Szabó Máté, Bakonyi Marcell és Kálnay Zsófia

Kifejezetten szerencsésnek éreztem magam: rögtön egy várakozáson felüli új bemutatóval indult az év, amelynek már a címe is figyelemfelkeltő. Örülök, hogy még időben láthattam Tasnádi István író-rendező ősbemutatóját – nemsokára már csak azok fogják tudni megnézni, akik a jegyvásárlás megindításának napján kapcsolnak; én a 6Szín első nagy sikerére (Meg se kínáltak) emlékeztető helyzetet jósolok. Időben szólok: most még van néhány hely január 18-ra és februárra is, mára már nincs.

Az előadás egy részben megy, talán hatvan perc (vagy valamivel több?), de még utána se néztem az órámra, fel se tűnt az idő…

Megadta a módját a Madách Színház a 2008 májusában felújított „József és a színes szélesvásznú álomkabát” 300. előadásának. Mindhárom szereposztás résztvevőit egyszerre színpadon láthattuk, sőt még az előadás egyik régebbi sztárját is, aki már korábban letette a szerepét.

Az egy hétnél hosszabban futó sorozat minden előadására elkeltek a jegyek, és annyit ment már a darab, hogy nem szorul ajánlásra, így ez most ennek a színházi ünnepnek nyomot hagyó bejegyzés csupán egy nem-rajongótól, akinek ez a 300. az első élmény volt.

Négy József: Solti Ádám, Serbán Attila, Puskás Péter és Szaszák Zsolt

Bár december 26-ra tűzte ki a Pesti Színház, de nem kimondottan karácsonyi darab a Krum. Felhőtlen szórakozásnak biztosan nem nevezném Valló Péter rendezését, de érdemes megnézni – nem fog más előadásokkal összemosódni. Közben elrepült több mint egy hét, de még mindig nem zártam le magamban az előadást, szívesen el is olvastam volna a szövegkönyvet – nem egy olyan mondat hangzott el, amelynél érdemes lett volna kicsit lehorgonyozni, de az előadás persze nem állt meg.

A szereposztásnak a darab ismerete nélkül is bizalmat szavaztam, ráadásul az október eleji bemutató után közvetlenül feltűnően sok ismerősöm ajánlotta, bár mindenki hozzáfűzte: nyomasztó lesz. Erre számítva mentem a színházba…

Aki szintén megnézné, most nyolc időpont közül választhat január és február folyamán. Az első három még bérletes előadás (megmaradt néhány hely azért), de aki a színpadhoz közelebb ülne, annak várnia kell februárig.

Idén nem azt fogom sorolgatni, hogy nekem mi tetszett a legjobban a 187 megnézett előadás közül, hanem azt, hogy az általam megírt 105 cikk nézettségi adatai mit mutatnak, és ennek a szűkebb körnek, akik a bejegyzéseimet olvassák, mi az, ami a leginkább érdekesnek bizonyult? Milyen következtetéseket vonhatunk le egy cseppben a tenger állapotáról?

Kiadom a számokat – a régi bejegyzések (3246 db) is aktívak, eddig 1.129.348 kattintást szereztek – naponta átlagosan ez a szám 300-zal nő, akkor is, ha akár 10-12 napig nem teszek ki új bejegyzést. 

Mindenkinek köszönöm, akiket 2023-ban nézhettem. Köszönöm a meghívásokat (színházaknak és néhány nézőnek egyaránt), az olvasást, a bejegyzéseim támogatását lájkokkal, hozzászólásokkal, megosztásokkal – ezek nélkül kevesebb emberhez jutnának el az ajánlók. Azoknak pedig külön köszönet, akiknek meg annyira fontos, hogy írjam a blogot, hogy a Patreonon is támogatnak, nekik nagy szerepük volt abban, hogy amikor a feladásra gondoltam, ezt mégsem tettem meg.

Az is lehet, hogy a számaimból teljesen más következtetésre is lehet jutni, és aki gondolja, kommenteljen, örülök, ha valaki új szempontokra is felhívja a figyelmemet.

Aki a budaörsi (ma egy hete bemutatott) Liliomra eljut, az nagy eséllyel értesült már arról a tényről, hogy a produkció ötlete a színház igazgatójától származik: Molnár Ferenc Liliomját rendezze Kovalik Balázs, mégpedig Alföldi Róberttel a címszerepben, akiket a felkérés váratlanul ért, de elfogadták a kihívást.

Azoknak ajánlom az előadást, akik előre elfogadják, hogy nem az „igazi” Liliomot fogják kapni, hanem annak a darabjaiból összerakott játékot a színházról, és emellett erősen vágynak arra, hogy hosszan színpadon lássák Alföldi Róbertet, vagy/és Hartai Petrát, aki miatt szintén érdemes Budaörsre menni. (Az előadás nem születhetett volna meg persze, ha nem jár le a 70 év a szerző halála óta – ez az előadás sosem kapta volna meg az engedélyt az örökösöktől, ez biztosra vehető.)

110 perc két részben – este 9 után a buszok egy pillanat alatt beérnek Kelenföldre, ahonnan már a négyes metróval minden könnyen elérhető…

Hartai Petra és Alföldi Róbert

 A Szuper Verda elsősorban azoknak az apukáknak (lenne) való, akik rendszerint nem érnek haza fektetésre, mert annyira dolgozniuk kell, akik nem tudják takaréklángon működtetni céges vállalkozásukat, vagy szépen ívelő bármilyen jellegű karrierjük nem fér bele egy 8-17h-be, hogy az óvodából esetleg éppen ők vihessék haza gyermeküket.

Fehér Dániel és Klem Viktor

Fél tizenegykor jön ki az a Katonából, aki az Extázis-on végig marad, beleértve az afterpartyt és a mizo leves megkóstolását is, de nehéz még utána is leállni, így ezt a bejegyzést azonnal el is kezdtem némi útbaigazításnak szánva, hátha ez alapján ki-ki eldöntheti, hogy neki való-e ez az előadás, vagy nem.

Most, a premier után közvetlenül még vannak jegyek minden későbbi, már kitűzött alkalomra, ha nem is sok, emiatt teszem ki ilyen gyorsan ezt az ajánlót. Később már nem lesz ilyen egyszerű a bejutás...

Nagyon ritkán mentem ennyi kétség között előadásra: különösen kellemetlen munkanap utáni fejfájással, zuhogó esőben törött esernyővel. De bíztam a színészekben, a darabban és Valló Péter rendező neve is jó estét ígért, így reméltem, hogy majd kiránt az előadás a gödörből.

Ha nem ez történt volna, most nem írnám ezt az AJÁNLÓt. A színházban megszáradtam, az előadás hatására a fejfájásom is elmúlt.

 Brasch Bence - Brick, a sportoló