Somorjai Réka darabját a Staféta program keretében valósították meg, amely a korábbi évek tapasztalata alapján most már egyben fémjelnek is számít: a támogatott előadások érdemesek a figyelemre.
Aki erre gondolva, vagy a szereposztás alapján választja a BOJZ-t, nem is tévedhet, és az sem, aki a színlap ajánlóját olvasva előre sejti, hogy nem felhőtlen szórakozásra fizet be.
A három fiú: Urbán Richárd, Erdős Lili, Berta Csongor
Igen, ez az előadás nagyon hasznos és még szórakoztató is, 27 évnyi tanítási tapasztalat alapján azt mondanám, hogy elég jól el is találja a megcélzott korosztályt: hetediktől fölfelé lenne érdemes rá osztályokat vinni (akár tizedikeseket is). Persze üdítő élmény volt ez diákok nélkül is, egy kibővített ebédszünetben oda-visszarohanva; örültem, hogy láttam, hogy milyen jó előadásokat készítenek a mai fiataloknak és még mindig akadnak tanárok, akik színházba is elviszik a tanítványaikat.
A Kék órák 80 perces, utána – kérésre – egy résztvevő osztálynak drámapedagógiai feldolgozó foglalkozást is tartanak, amely különösen fontos része lehet az élménynek.
Egy percig nem volt kétséges, hogy számomra kihagyhatatlan ez a produkció, bár mindenféle szövődmények miatt végül a tegnapi, nyolcadik alkalomra jutottam csak el. A vágy villamosá-t nemcsak azoknak ajánlom, akik Tenessee Williams darabjait szeretik, vagy a címszerepet játszó Takács Katira kíváncsiak. Megrázó, szép és gondolatgazdag előadás, amely ugyan semmiképp nem sorolható a könnyű szórakozás kategóriájába, viszont cserébe az emlékét még éveken át hurcolni fogjuk magunkkal.
Legközelebb április 12-én látható, még vannak rá jegyek is.
Még mindig nehezen hiszem el, de a múlt héten két évtizednél hosszabb kihagyás után ismét eljutottam Nyíregyházára egy debreceni koncert és a miskolci Kékszakállú megtekintése után, "ha egyszer már úgyis a közelben voltam". A kilencvenes évek végén többször megfordultam a Móricz Zsigmond Színházban, éppen Verebes István igazgatói korszakában (1993-98), aki most visszatért, hogy ezt a Macskajáték-ot megrendezze. Az előadást viszont nem Ács Zoltán világosította, ahogy azokat a régieket, hanem már a fia…
A gyorsan eltelő idő, az emlékek és az általuk kiváltott nosztalgia főszerepet kap Örkény István tragikomédiájában is, amelyben ugyanarra az eseményre sokféleképpen gondolnak vissza.
Nyomhagyó ajánló következik erről az estéről, a sorozat negyedik előadásáról, amelyet várhatóan még hat fog követni. Legközelebb április 5-én, 6-án és 30-án játsszák (ezekre az alkalmakra a kezdés előtt közvetlenül pótjegy váltható, amellyel a fennmaradó helyekre lehet leülni – március 28-án én is így láthattam az előadást), a májusi két időpontra (4,11) viszont még kaphatóak helyreszólóak is. A Kamara nem nagy, bárhonnan jól lehet látni, és ezért az előadásért érdemes akár messzebbről is Nyíregyházára utazni.
Gondosan válogatott, ritkán játszott darabokból álló programot mutatott be nagyhét keddjén a Kodály Filharmónia a debreceni Kölcsey Központban. A koncertet a Bartók Rádió rögzítette, így ezt a nyomhagyót a későbbi visszahallgatás reményében írom AJÁNLÓnak. A Mezei néző Facebook-oldalon megosztom majd. (A műsorok az adást követő 30 napig meghallgatóak a mediaklikk.hu-n.) Addig, akinek kedve támad ezekhez a művekhez, keresgélhet a YouTube-on, ahogy én is tettem a hangverseny előtti hetekben.
Az a jó előadás, amelyről jobb állapotban jövünk ki, mint ahogy beültünk. Ez az alaptételem, és a szombat esti különleges előadás ennek meg is felelt. Lenyugtatott, kikapcsolt, és talán néhány mozzanatára még később is vissza fogok gondolni. Valami azt súgja, hogy a múlt hetem legfelhőtlenebb színfoltja volt, bár a hétfői Ványa bá-újranézés is hasonlóan szép emlék marad. Ugyan a Minden egy, „a Színházak éjszakája előadása” egyszeri esemény volt, így ajánlóra nincs szüksége, de a szervezők és a közreműködők nagyon megérdemlik a nyomhagyást.
Hatvan perc szünet nélkül – ennyi a menetideje Az utolsó tekercsnek Lábán Katalin rendezésében. Aki ismeri a szöveget, az ezen is meg fog lepődni: az egész mindössze tíz oldal.
Az előadás a számvetésről szól – akár három szinten is: a történet szereplője, Krapp minden születésnapján magnóra mondja az elmúlt éve tanulságait, és egyben bele is hallgat korábbi felvételeibe. Ezt a szertartást nézzük.
A szereplő ezúttal 30 évvel korábbi önmagával szembesül, és nem egyszerű ez a találkozás.
A Don Giovanni teljes sorozatáról (8 előadás) szól ez a beszámoló, „micsoda öröm lesz”, ha majd megint előveszi az Operaház – erre gondolva a naponta átírt hosszú verziómat összefogtam a harmadára, kedvcsinálónak.
Színházi szünnapra és két beteg kollégám helyettesítésére készültem a mai estén, de nem így lett: láttam a hetedik Don Giovanni-t is. (Az eddigi előadásokat elemző bejegyzés itt található, tovább fog frissülni, ez most csak a mai estének szóló nyomhagyás.)
Don Giovanni és Leporello: Szemerédy Károly és Cser Krisztián - fotó: Berecz Valter
Egészen váratlanul kötöttem ki két héttel a Polgárkukkantó után ismét Tatabányán. Ismét a Kamaraszínházban, megint egy bérletszünetes előadáson, amelyiket a közönség annyira szeret, hogy jelenleg 180 ember van a várólistán. Ez már a Francia rúdugrás 57. estéje volt, és ez a szám vidéken – egy nem túl nagy városban - egészen különleges sikert mutat. Bár ennek az előadásnak nincs szüksége ajánlóra, de ettől még ezt a nyomhagyó bejegyzést nem spórolom el. Aki szereti Mohácsi István darabját, és ezt a szereposztást nem látta, annak érdemes miattuk feliratkozni erre a bizonyos listára minél előbb.
