Színházi szempontból finoman fogalmazva is elég nyavalyás lett a februárom – a körülményeknek köszönhetően, bár legalább előre láthatóan. Volt egy-két felvillanó csoda is, amelyek emlékezetesek maradnak, de főleg csak radíroztam a naptáramat. Ezúttal nem kell olyan sokat tekergetnie annak, aki a teljes hónap bejegyzéseit átnézné – összesen 11 színházi eseményen vettem részt. Persze van még egy részben megírt is a Don Carlosról, de azt egyébként is csak később teszem ki, ha újra tudtam nézni. (Nincs sok esélye, de amíg vannak előadások, nem is lehetetlen.)
Az Átrium hosszú idő után most tartott egy újabb bemutatót. Négy szereplője és egy helyszíne van, és bár a színház nem túl nagy, a korábbi repertoár ismeretében önmagában ez is sejteti, hogy a forráshiány erősen rányomja a bélyegét a működésre. Fontosabbá válik így egy ilyen alkalom, ha egyszer nem az évi 4-5 esetleg még több premier egyike.
Hátul: Bányai Kelemen Barna, Móga Piroska - a kanapén: Brasch Bence és Parti Nóra
Címkék: Bányai Kelemen Barna Parti Nóra Átrium Brasch Bence Móga Piroska Ugrai István Spáh Dávid Hajdu Bence Minden nagyon jó lesz Butor Krisztina
Szólj hozzá!
február
24.
Radnóti Színház – „Lenne mód jobbnak lenni?” – A szerelmesek házai – 2020.febr.21.
| | Szólj hozzá!Vilmával megnéztük „ A szerelmesek házai” főpróbáját, és az volt a legelső megjegyzése: „ez majd jó lesz a tanítványaidnak”.
Azt hiszem, hogy igaza van, ebben az előadásban nagyon sok minden megvan ahhoz, hogy a középiskolás korosztály IS érdekesnek találhassa: erős színészi játék, szellemes dialógusok, fontos kérdések, amelyek remélhetőleg eleve foglalkoztatják őket - ha meg nem, akkor „csak” szórakozni fognak.
Címkék: Radnóti Színház László Zsolt Porogi Ádám Martinovics Dorina Hajduk Károly Kelemen József Izsák Lili Benedek Mari Sodró Eliza Kovács Krisztina A szerelmesek házai Mátyássy Péter
Szólj hozzá!
február
24.
Bethlen Téri Színház – KV Társulat - “Rajtunk is múlik, hogy jó vagy rossz” – Terike és Irén – 2020. febr. 22. 17h
| | Szólj hozzá!Oázis volt a hetemben ez a nyolcvan perc, sőt több, mivel a színházban töltött várakozás idejét is ide számítanám. Jó itt kicsit ücsörögni az 1929-ben alapított játszóhely régi fényképeit, színlapjait nézegetve, érdemes ide korábban érkezni, és tovább maradni.
A táncszínházi produkciók mellett jellemzően kétszereplős előadásokat játsszanak, és a „Nőkből is megárt”, „Az utolsó tűzijáték”, a „Dajkamese”, a „Zelda” és a „Mary és Max” után, amikor megláttam egyszerre NÉGY színészt, kész tömegnek tűntek.
Száger Zsuzsanna, Markó-Valentyik Anna, Urbanovits Krisztina és Némedi Árpád
A nézőtér tele volt, nagyon vegyes életkorú emberekkel, akiknek valami miatt szintén ideális volt a délutáni kezdés.
Címkék: Bethlen téri színház Némedi Árpád Kákonyi Árpád Urbanovits Krisztina Markó Róbert Michac Gábor Száger Zsuzsanna KV Társulat Markó-Valentyik Anna Terike és Irén
Szólj hozzá!
február
20.
Belvárosi Színház – „A mi kis tyúkszaros életünk” - Egy apró kérés – 2020.02.19.
| | Szólj hozzá!Bemutató volt tegnap a Belvárosiban, mégpedig Stefan Vögel „házastársi ping-pong”-nak alcímkézett darabja. Rába Roland ( a szórólapon Róóóland) rendezésében, Mihac Gábor egyteres díszletében, Zöldi Gergely fordításában.
Címkék: Debreczeny Csaba Rába Roland Belvárosi Színház Mészáros Máté Orlai Tibor Járó Zsuzsa Zöldi Gergely Michac Gábor Egy apró kérés
Szólj hozzá!
február
11.
MU Színház/1. - RÉV Színház – „ez a világ összeesküdött ellenünk” – 146 nap – 2020.02.07.
| | Szólj hozzá!Az utóbbi két hetem meghatározó helyszíne volt a KÁVA bázisa a MU Színház épületében, ahol drámapedagógiai továbbképzésen vettem részt összesen négy napon át. (Pont jókor, amikor a NAT felmenő rendszerben éppen megszünteti a tantárgyat a középiskolákban.) A módszer nagyon hasznos, a tanultakat már kipróbáltam, soha ennyire nem éreztem korábban, hogy pont ezt kell csinálnom, így hálás vagyok ezért a négy napért. A képzést vezető Bori Viktor is a nézők között volt, amikor egy nap kihagyással visszatértem a tetthelyre, de ha nem így van, ez a tanfolyam akkor is eszembe jutott volna.
(Ekkor még nem tudtam, hogy módom lesz még másnap is eljönni a MU-ba, láttam már az Alkésztiszt is, sőt azt már ki is posztoltam.)
Címkék: Cser Krisztián MU Színház Tóth Gábor Perényi Balázs Szántó Dániel RÉV Színház Horváth Dóra Balla Richie 146 nap Lakatos Dorina Bálint Bernadett Bojkovszky Zsolt Nagy Zsolt Zsozsa
Szólj hozzá!
február
9.
MU Színház/2– FAQ Színház - „balszerencsénk színeváltozása” – Alkésztisz – 2020.02.08.
| | Szólj hozzá!Ma délelőtt a hetemre visszanézve egy Euripidész-idézet jutott eszembe, amelyiket gyorsan ki is posztoltam: "…meglepetést az isten sokat ad; és mire várunk, az sose jő el, míg a sosemvártnak utat nyit a sors"
Ezek után kiderült, hogy mégis módom lesz ma elmenni ismét a MU-ba, a pénteki „146 nap” után, egyedülálló módon megint itt nézhetek színházat, és Fekete Ádám rendezésének második előadásáról tudok beszámolni. Erre a pozitív fordulatra éppen úgy nem számítottam, mint arra, hogy kedden elmehettem a bécsi operába, viszont pénteken hosszú hónapok tervezgetése után mégsem jutottam el Miskolcra. (Tényleg minden kiszámíthatatlanul alakul, ebből is látszik.)
Az, hogy az ember egy előadást meg tud nézni, vagy sem, nem olyan lényeges, mondhatjuk ezt is. De adhat annyi energiát egy ilyen alkalom, hogy átsegít minket a nehézségeinken egy időre, már előre is, amikor még csak várjuk, így valamennyi súlya csak van. (Jó, hogy ezt mondom, miután hét éve minden szabadidőmben ezt a blogot írom, naná, hogy fontosságot tulajdonítok annak, amit végül megnézek.)
Címkék: Fekete Ádám MU Színház Fehér Balázs Benő Tóvaj Ágnes Alkésztisz Varga Zsófia Molnár Anna Martinkovics Máté Georgita Máté Dezső Orbán Borbála Messoudi Emina FAQ Színház Tárnoki Tamás
Szólj hozzá!
február
7.
Bécs - Staatsoper – Ruszalka: „Élhetetlen szerelem három felvonásban” – 2020.02.04.
| | 1 kommentAz életünkben különösen nagy szerepe van a vágyakozásnak, és talán nem mindig tudatosítjuk magunkban, hogy milyen jó, ha arra késztet minket valami/valaki – akár a hiányával -, hogy a hétköznapokból kizökkenjünk. Így válunk néha bátrakká, irracionális döntéseket hozunk, tehát valóban élünk és nem vegetálunk.
Persze néha egyenesen pusztító, ha megkapjuk azt, amire vágyunk, de a végkimeneteltől függetlenül maga az intenzíven megélt vágyakozás-várakozás jó élmény, még akkor is, ha szinte lehetetlen ilyen állapotban nyugodtan dolgozni (vagy akár blogbejegyzést írni).
A fenti gondolat a bécsi Ruszalka kapcsán merült fel bennem, amelyet kedden este láttam, de hónapok óta terveztem, és már hétfő délelőtt óta izgalomban tartott. Még most pénteken is ezzel foglalkozom, nehéz elengedni, kárpótlás a mostanában kényszerűségből kihagyott és a közeljövőben kihagyandó más előadásokért.
Ruszalka még az átváltozás előtt - I. felvonás (Olga Bezsmertna és Jongmin Park)
Erről az élményről következik most bejegyzés, és agitációs célzattal írok a poszt végén a körülményekről is. Érdemes Pesten kívül is előadásokat nézni, Bécsben különösen, ahonnan legalább azonnal előadás után haza is lehet utazni tömegközlekedéssel, nem úgy, mint a vidéki városainkból – ez a végső tanulság azoknak, akik nem jönnek tovább velem.
Címkék: Bécs Staatsoper Vörös Szilvia Piotr Beczala Ruszalka Olga Bezsmertna Monika Bohinec Jongmin Park
1 komment
február
2.
Opera Compania Társulat - József Attila Gimnázium – Opera a tornateremben – Mozart „Cosí fan tutte” 90 percben – 2020. január 23.
| | Szólj hozzá!Ha van kihívás, akkor a fiatalok operabeavatása mindenhogyan az. Most már legalább 12 éve foglalkozom ezzel kiemelten, az összes felmerülő problémát ezerszer átgondoltam, néhány tipikus csapdába is beestem, hol látványosan, hol úgy, hogy azt akár sikerként is el lehetett volna könyvelni.
Nálunk, a József Attila Gimnáziumban is volt már több közönségtalálkozó neves operaházi szólistákkal, Don Giovanni-beavató egyetlen kiszemelt osztály részére, többször is részt vettek a diákok kötelező vagy önkéntes alapon az Erkelbe szervezett Operakalandokban, de tornatermi operaelőadás eddig még pont nem volt.
De most igen, Magyar Orsolya és csapata az Anyegin és a Figaro után, a Cosi fan tutte című Mozart operából készített kifejezetten fiataloknak szánt magyar nyelvű előadást.
Címkék: Heiter Melinda Cosí fan tutte Brassói-Jőrös Andrea Fülep Máté Bojtos Luca Forgács Péter (énekes) Pál Botond Opera Compania Társulat Magyar Orsolya Holló Mariann
Szólj hozzá!
február
1.
Hatszín Teátrum – Orlai Produkció – „mindenki szem a láncban” – „Egy német sors” – Molnár Piroska előadásában 2020.02.01.
| | Szólj hozzá!Van ez olyan érzésem, hogy ezt az előadást elsősorban azok fogják megnézni, akik Molnár Piroskát szeretnék látni. Az előadásban emiatt lehetetlen csalódni, és ahogy a fiam, akivel a mait láttam meg is állapította: „erről csak ajánlót lehet írni, kritikát nem, és az ajánlót sem kell nagyon elhúzni.






