November 30-án lesz immár 3 éve, hogy Balikó Tamás valóban tragikus hirtelenséggel elhunyt, és ennek következtében a Karinthy Színház azonnal levette a repertoárjáról a mindössze 1 évvel és 10 nappal korábban bemutatott általa rendezett és „címszerepelt” Molnár-darabot.
Az előadás nagyon messze volt még attól, hogy elérje természetes végét, túl sokat nem mehetett addig sem, mert nem volt egyszerű egyeztetni Szabó P. Szilvesztert operettszínházi elfoglaltságai miatt, aki kétségtelenül a legfőbb húzónév volt a szereposztásban.
Három év után megint november van, és az említett Szabó P. Szilveszter magára vállalta a felújító rendező szerepkört is Jánosé mellett, és ma elkezdte a második körét is a produkció a régi díszletben, a régi szereplőkkel.
Gubás Gabi, Szabó P. Szilveszter, Földes Tamás
Az előadás után újraolvastam a négy évvel korábbi bejegyzésemet, ma is érvényesnek tartom, és ami most jön, az annak a kiegészítése csupán.

Csapat - még bevetés előtt - Nagypál Gábor, Kaszás Gergő, Bercsényi Péter, Katona László, Fodor Tamás, Mucsi Zoltán, Király Attila
