Egy oldalnyi bevezetés (átugorható) a színházlátogatás körülményeiről
Diákként olvastam a regényt, önszántamból, nem is volt kötelező olvasmány. A főszereplő tipródásának részletes bemutatása sokkal kevésbé kötött le, mint például A félkegyelmű, vagy a Karamazov testvérek. Utóbbinak az első kötetét egy előadás miatt egy lendületből olvastam el (aztán jöttem rá, hogy van még hátra 400 oldal, és így estig semmiképp nem jutok a végére).
A Vígszínház előadásának megtekintését a 2016. októberi bemutató óta hónapról hónapra halogattam, bár igazán sok vonzó név szerepel a színlapon, és éppen ezen az eredetileg színházmentesnek szánt napon azért került rá mégis sor, mert egy általam is tanított osztály épp erre ment, és így mód lesz rá, hogy drámaórán közösen megbeszéljük.
