Az áttekintést a Városmajorban tartott előadások után a Kristály Színtér programjával folytatom.
Kókai Tünde - Ostromdressz
Az idei programban különösen erős volt a monodrámák mezőnye, amelyek a Kristály Színtérbe kerültek. Az ide kiszemeltek közül három Budapesten is elérhető, bár nem túl gyakran: Radnay Csilla már említett Sommerreise című előadása a Víg Szalonban, a Jurányiban pedig a Drive, amely a megszokottól eltérő dokumentumszínház az autóiparról, egyetlen színész-közreműködővel, Nagy Zsolttal.
Radnay Csilla - Sommerreise
Tavalyi évadértékelésemben mindkét előadást kiemeltem, nemcsak a válogató Peremartoni Krisztinának, de nekem is a legjobb élményeim közé tartoznak. Mivel mindkettő rétegdarab, remélhetőleg sokat használt az ismertségüknek a Szemle Plusz.
Drive - középen Nagy Zsolttal
Még egy előadás volt ebben a mezőnyben is, amelyiket rendszeresen műsorra tűznek Pesten: ez pedig az Ostromdressz.
Az Örkény Stúdióban Kókai Tünde játssza a Bíró Kriszta által rendezett és összeállított monodrámát a tavalyi évad eleje óta, folyamatos teltházzal – működött ezen a valamivel nagyobb helyszínen is, hangosítás mellett. (Minden szemlés előadás esetén nehezítés a mikroport, a prózai színészek nemigen használják - a zenés darabokat leszámítva.)
Tolnainé Kassai Margit az 1944 tavaszán kezdődő évéről írta visszaemlékezéseit egy évvel később, amelyet 2020-ban a Magvető adott ki Tények és tanúk sorozatában. Az augusztus 26-án látott előadás után el is kezdtem olvasni, és mostanára be is fejeztem, így most már lehet véleményem a Bíró Kriszta által végzett dramaturgiai munkáról is, amelyet Ari-Nagy Barbara dramaturg is támogatott.
A 330 oldalas szövegből beválogatott részletek fenntartották az érdeklődésemet a kb. száz perces előadás közben végig, és kedvet csináltak ahhoz, hogy a teljes anyagot megismerjem, utána is nézzek a szerző kalandos és szerencsésnek tűnő életútjának. (A Kristály Színtérben idén minden előadás után volt közönségtalálkozó az alkotókkal, feltehetően a résztvevők ezen is sok mindent megtudtak Kassai Margit további életútjáról.)
Bíró Kriszta rendezésének egy egyszerű szekrény áll a középpontjában, amelyet Znamenák István tervezett, és az előadás közben rá is jöhettünk, hogy ennek mi az oka, és miért Ostromdressz az előadás címe. (Nem lövöm le a poént, de feltétlenül jobb cím, mint amit a könyv kapott – Óvoda az óvóhelyen. Kassai Margit bekapcsolódása Sztehlo Gábor gyermekmentő programjába csak egy kis része az egész történetnek, amelyen végigvonul az éppen munkaszolgálatos férj utáni vágyakozás, akinek a visszaemlékezés készült.
Nagyon szerettem, hogy mivel a történet egyik központi eleme a hiány, a színpad nincs túlzsúfolva, a rendezés nem illusztratív, Frank Mónika jelmeztervező nem az ostrom alatt bujkáló, bakancsban, sínadrágban a város különböző részei között ingázó Kassai Margitot láttatja, hanem a banktisztviselőt, az öntudatos polgárlányt, már jóval az események után, amint már relatív biztonságban visszaemlékezik.
Ne maradjon ki az alkotói csapat tagjai közül a zeneszerző, Kákonyi Árpád sem – ő is hozzátette a magáét, a sikerben benne van.
A holocaust és az ostrom nem könnyű téma, szórakoztatónak pláne nem mondanám, mégis sokat segít nekünk az elhangzó szörnyű tények elviselésében maga a tudat, hogy a visszaemlékező körül ugyan emberek százai haltak meg, de legalább ő maga, akihez már elkezdtünk kötődni, épségben túlélte az összes megpróbáltatást, akár csak az akciófilmek hősei. Bizony, ez volt a legjobb forgatókönyv, ennél csak rosszabbul lehetett járni 1944 telén, Budapesten. (Hasonló módon működik Galló Olga emlékirata, a Babilon dosszié – Fullajtár Andrea előadása. Aki az egyiket szerette, annak a másikat is érdemes megnéznie.)
Kassai Margit ugyan tárgyszerűen számol be szenvedéseiről, de van a szövegében kellően adagolt önirónia és nagy adag optimizmus is, bár nem lehetetlen, hogy ezt az „úgysem eshet bajom” szemléletet magára erőlteti. (Lehet, hogy ebben követnünk kellene a példáját.) Sokat lehet menet közben nevetni, és végig leköt minket az előadás.
A visszaemlékezésében bőven vannak ismétlődő elemek, amelyeket mégsem unalmas olvasni, mivel a szerző képes láttatni a környezetét és a mellette élő embereket, mégis szerencsés, hogy az előadás szövegében kevés ilyen maradt benne, Bíró Kriszta racionálisan tudott dönteni a húzásokról.
Egy színészre száz percnyi szöveg így is óriási terhet ró, minél ritkábban megy az előadás, annál nehezebb ezt szinten tartani – már csak emiatt is célszerű lenne, ha nagyon sokszor eljátszhatná Kókai Tünde ezt a szerepét. Nagyon könnyű azonosítani az eljátszott életrevaló, nagyon szép és intelligens fiatal nővel, akinek szinte azonnal drukkolni kezdünk, alighogy belekezd monológjába. (Nem tudom megállni, hogy ismét ne ajánljam Kókai Tünde miatt is az Anyegint, különösen pedig a zöld és sárga útvonalat, nekem is már rég újra kellett volna néznem. Ez is mindig azonnal megtelik, nagyon időben kell lépnie annak, aki be akar jutni rá.)
Ráckevei Anna - Danuta
Az Ostromdressz egy túlélő, de azóta már meghalt személy egyetlen nehéz évéről szól, a „Danuta W. – a Szolidaritás női arca” még ehhez képest is közelít: még most is élő személy visszaemlékezésével szembesülünk, aki viszont a teljes életútjáról mesél.
Krystyna Janda színpadi szöveget állított össze Danuta Walesa emlékirataiból, amelyet Pászt Patrícia fordításában, Árkosi Árpád rendezésében, Árvai György és Szűcs Edit látványtervezők, illetve Trojan Tünde dramaturg közreműködésével az Óbudai Társaskörben hoztak létre.
Ezzel az előadással indult a Szemle Plusz, és alig értem haza, már kerestem is a „Vágyak és titkok” –at, Ráckevei Anna előadása kíváncsivá tett az általa megszemélyesített ember iránt, bár eredetileg az előadásra csakis azért mentem, mert a színésznőt szerettem volna újra látni – amióta Debrecenben működik, nagyon ritkán nézhető Pesten.
A színésznő beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, a legteljesebb mértékben azonosult az általa játszott politikus-feleséggel és egyben nyolcgyermekes anyával, akinek a sorsát bárki átérezheti, akinek a férje „nagy karriert fut be” és ezért hagyja a családi élet szervezését kizárólag a feleségére. Sokan lesznek, akik hasonló helyzetben érzik magukat úgy is, ha csak egy vagy két gyerekről kell gondoskodniuk és a társuk ennyire extrém helyzetekbe nem is kerül, mint amilyenekről hallunk.
Az átváltozáshoz elég a jelmez és nagyon kevés kellék is: hol egy előadói pultnál áll, ahonnan hozzánk beszél, néha leül – többre nincs is szükségünk, a színésznő kellemes hangja és erős színpadi jelenléte elég ahhoz, hogy minden idegszálunkkal rá koncentráljunk. Jó megoldás, hogy a háttérben látunk egy táblát, nevekkel és időpontokkal, amely sokat segít abban, hogy az előadást követni tudjuk. Ahogy haladunk az időben, úgy világosodunk meg, hogy mi köze az egyes helyszíneknek, személyeknek Danuta Walesa életéhez.
A 65 perc egy pillanatnak tűnik, egyáltalán nincsenek üresjáratok, mind a 65 percét feszült figyelemmel tudtam követni. (Az előadás időpontja a lehető legkedvezőtlenebb volt, de ezúttal is igazán örültem, hogy mellette döntöttem.)
A Danuta létrejöttét a Lengyel Köztársaság Nagykövetsége és a Lengyel Intézet is támogatta, nagyon remélem, hogy előbb utóbb az emlékirat kiadását is fogják, amelyet még angol nyelven sem találtam meg, pedig az elhangzott részek alapján sokak érdeklődésére számot tarthatna.
Az áttekintés utolsó részében még két előadásról lesz szó, amelyekben férfiszínészek kaptak kiemelten jó lehetőséget, folytatás következik - aztán már csak a díjkiosztóra várunk.
Ps. A fotók a Városmajori Szabadtéri Színpad Facebook oldaláról származnak. Az Ostromdressz-ről Horváth Judit képeit használtam. Na még egyet:
