Az idei Wagner-napok legfőbb híre: most vezényeli utoljára Fischer Ádám a teljes Ringet, ráadásul kétszer is, míg Rajna Martin, az Operaház első karmestere most már becsatlakozott hozzá társ-művészeti vezetőként, bár karmesterként majd csak a jövő évi fesztiválon fog bemutatkozni, amelynek már ismert a programja.
Emellett egy új, félig szcenírozott Parsifal is készült, amelynek minimalizmusát előre sejthetjük abból, hogy színpadra állítóként jelölik meg Birgit Kajtna-Wöniget, nem rendezőként.
A létrejött előadás alkalmazkodik a terem adottságaihoz, egyáltalán semmit nem akar ráerőltetni a műre és a közönségre, üdítő módon elmaradnak a provokatív megoldások, hagyják, hogy hasson a zene és az énekesek, nincs valami teljes újragondolás, amely a Wagner Társaság minden tagját még az Ádám-Éváig visszanyúló operaházi verziónál is jobban megrázná. A zenei megvalósítása viszont annyira jó, az egész élmény annyira kerek, hogy feltehetően erre az estére életünk legjobb Parsifaljaként fogunk visszarévedni, amely remélhetőleg sokaknak kedvet is csinál ehhez a hosszú és nehezen befogadható operához.
Aki eddig félt a darabtól, annak még nincs késő: a fesztivált nemcsak megnyitotta, de le is zárja a Parsifal, június 30-án (szinte) változatlan szereposztásban ismét megtekinthető, sőt még jegyek is kaphatóak, minden árkategóriában - azaz a legolcsóbb III. emeleti helyek is rendelkezésre állnak.
Parsifal - Magnus Vigilius
Lényegi döntés, hogy Birgit Kajtna-Wönig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát feltette a színpadra és előtte egy keskeny sávban játszanak a szólisták, míg az Énekkar az emeleteken kap helyet, a színpad két oldala fölött. Már itt kiemelem: a kórus csodásan szól a harmadik felvonásban, amikor tényleg ünnepi játékká válik az előadás, a karigazgató, Szabó Sipos Máté is bőven megérdemli a gratulációt ezért a teljesítményért. (Nagyon jó kórusaink vannak, egy héten belül átéltem ezt az Operaházban is, sőt még a Katona színész-kórusa is nagyon a helyzet magaslatán volt előző nap a Mester és Margaritá-ban - ez a három élményem közvetlenül egymás után szinte összekapcsolódott.)
A Parsifal nemcsak megél ebben az egyszerűsített formában, de így könnyebb a befogadása, de talán az énekeseknek is kedvezőbb, hogy nem kell darabidegen pótcselekvéseket végrehajtani. Jelenleg üdítő, hogy nincs "akadályverseny", nincs épített díszlet, a szereplők a saját ruháikat is hozzák, nemcsak korábbi próbafolyamatokban szerzett tapasztalataikat. Nemcsak jó énekesi teljesítményeket láthatunk, hanem a figurákkal való teljes azonosulást, és esély van arra is, hogy az egyes szereplők kapcsolódását, illetve annak lehetetlenségét is megérezzük.
Guernemanz: Tijl Faveyts
Ezen az estén számomra a fő hangsúly a második felvonásra került, amelyet nemcsak a magyar viráglányok élénkítettek fel, akik kóstolgatják Parsifalt, de mivel sokan vannak, a csábításuknak még könnyebb ellenállni. De aztán megérkezik Kundry is, aki eszünkbe juttatja: évtizedekkel korábban ugyanígy közeledhetett Amfortashoz, aki el is bukott. Parsifal viszont képes ellenállni, és megússza egy átokkal, amely nem hat örökké, így a megtisztulás után jöhet majd az ünnepi szertartás is.
A mű drámai jelenetei a hol itt, hol ott feltűnő Kundry körül forognak - Wagner kellő nyomatékkal hangsúlyozza, hogy a férfiak bukásának oka a női csábítás, de ugyanígy a nő az, aki az általa okozott sebekre gyógyírt hoz. (Egy férfi legnagyobb hőstette, hogy egy vonzó nőnek nemet tud mondani? - akár így is látszhat, az előadás kapcsán el lehet gondolkodni, hogy Wagner magánéletéből miként következett ez a darab - volt miért mentegetni a férfinemet.)
Az este legnagyobb élménye éppen ez a csábítási jelenet volt, Anja Kampe és Magnus Vigilius ugyan semmilyen hangulatfestő környezetet nem kapott, sőt a zenekar folyamatos jelenléte erősen aláhúzta, hogy ez mégis színpadi játék, így is éreztem az énekesek teljes azonosulását a szereppel - izzott a levegő. Korábbi alakításaik hatására már egy éve vártam az eljövetelüket és be is váltották a reményeimet. Nem akarok telhetetlennek tűnni, de reménykedem, hogy egyszer Brünnhilde és Siegfried kettősét is eljátsszák nekünk a Müpában. ( Anja Kampe a BFZ-vel nemrég turnézott nálunk is, Brünnhilde szerepéből énekelt egy részletet, Magnus Vigilius pedig épp egy hét múlva Siegfriedként is debütál. - A bejegyzés megírása óta ez megtörtént. Ajánló ezen a linken.)
Rajtuk kívül még négy külföldi énekes - Wolfgang Koch, Kurt Rydel, Jochen Schmeckenbecher és a Gurnemanz igazán hosszú szerepét éneklő Tijl Faveyts - kapott jelentős feladatot, akik szintén előnyös színben tűnhettek fel ebben a minimalista produkcióban.)
A Parsifalhoz nem elég mindez, kell további tizenkét olyan énekes is, aki elfogadja, hogy kevés színpadi idő jut neki, de ugyanúgy képes néhány mondatban is a külföldi sztárok szintjén énekelni, biztos minőséget nyújtani.
A két helyes gyerekszereplőn kívül (Braunmüller Mira és Tanka Dániel), akiket az Operaház gyermekkórusának vezetője, Hajzer Nikolett készített fel az előadásra, csupa olyan énekessel találkozhatunk ezekben a kisebb szerepekben, akik itt vagy ott már bizonyítottak, főszerepekben is meg lehetett őket csodálni.
A viráglányok: Vincze Klára,Brassói-Jőrös Andrea, Fodor Beatrix, Topolánszky Laura, Horti Lilla és Kálnay Zsófia
A hat viráglány megszólalásai valóban csábítóak, harmonikus hanghatást keltenek - markánsan eltérő egyéniségek. Lám, ilyen sokféle alkatú nő van, aki mind Parsifalra vágyik - most nem volt szempont, hogy mindenki egyforma megjelenésű legyen, csak a hang és a nőies kisugárzás. Parsifal olyan nőknek áll ellen, akikkel a való életben is találkozna, nem csupa fotómodellnek.
A magyar operalátogatók a hat énekesnőre nézve nagyon sokféle régi és újabb élményt is felidézhetnek, mindegyik szereplőt láthattuk már igazán nagy szerepben is, és most már csak ezek miatt is örülünk nekik. Kálnay Zsófiát már akár alapértelmezésben nézhetjük sellőnek és walkürnek, annyira szerves része a Wagner-napoknak, ahogy Fodor Beatrix, Horti Lilla és Brassói-Jőrös Andrea is bemutatkozott már nem is egyszer a fesztiválon. Vincze Klára és Topolánszky Laura viszont most debütált, ahogy mindkét Grál-lovag - Papp Balázs tenor és Bán Balázs basszus is. Mivel Papp Balázs mostanára már kész bonviván az Operettszínházban, rendelkezik saját rajongó táborral, de főszerepet énekelt a Szöktetés a szerájban c. opera idei sorozatában is, részéről igényel nagyobb alázatot ennek a kis szerepnek az eléneklése. Bán Balázs a tavalyi első operaverseny nyerteseként ismert, szerepe egy egész kicsit hosszabb is - arra mindenképp elég, hogy hangja szépsége jól érvényesüljön így is, és a fesztivál külföldi törzsnézői is megjegyezzék maguknak - készülődik az utánpótlás, számolni kell vele.
A két tenor apród szintúgy debütál: Ninh Duc Hoang Longot egyáltalán nem hallottam még Wagnert énekelni, Megyesi Zoltán már Mimeként (M.Tóth Géza operaházi Ringjében) bizonyított, bár az utóbbi években elsősorban régizenei koncerteken hallható - augusztus végén Eszterházán, de előtte még istenülni fog az idei A Rajna kincsé-ben is.
Figyelmünket rajtuk kívül magára vonják a segédkarmesterek, akik a színpad két szélén ülve támogatják az énekeseket, sőt néha Amfortas udvari embereiként még a ládák tologatásába is bekapcsolódnak. (Van azért kellék, Grálra csak szükség van...) A Marsovszky-ikrek, Johannes és Paul feltétlenül részesei a hatásnak, nekik is örülünk, ahogy az egész előadásnak is.
Fischer Ádám láthatóan csodás formáját hozza, megkapja minden felvonás elején a szokásos megelőlegezett ovációt, amelyen mintha mindig meg is lepődne, mintha nem hinné, hogy már megint itt vagyunk vele és neki. A Wagner-napok törzsnézői kitartanak, a szünetben az ismeretlenek is odaköszönnek egymásnak - tudjuk, hogy most nagyon jó nekünk, örülünk, hogy itt lehetünk a Müpában és van mire várnunk egész évben.
Még ötöt alszunk, és jöhet a Ring is - ez a nagyon tökéletesen sikerült Parsifal jó előkészítése volt, ahogy vélhetőleg jó lezárása is lesz majd a hónap végén, de az még szerencsére messze van...
SZEMÉLYES LEZÁRÁS
Az Operaházban jelenleg futó Parsifal ismerői számára még boldogítóbb volt ez az élmény, most nem éreztük a rejtvényfejtés sikertelenségét, nem vonta el semmi a figyelmünket a zenéről - nem lehet ennek eléggé örülni. Persze bármikor dönthet úgy egy rendező, hogy lefokozza a színre vitt művet, egy jelmeztervező könnyedén karikatúrát és így nem komolyan vehető személyt csinál bárkiből, de mindig kérdés, hogy a provokációnak tudnak-e értelmet adni. De még ha a rendező meg tudja magyarázni, hogy mi miért történik, akkor se biztos, hogy érdemes vállalni a teljes felforgatást egy olyan mű esetén, amelytől eredendően félnek a nézők, még akkor is, ha tudják, hogy tökéletes szereposztással és a zene szellemiségét tiszteletben tartva állítják eléjük. Ez a müpás Parsifal gyógyító hatású lehet, melegen ajánlom mindenkinek, aki korábban csalódott bármilyen színpadra állított verzióban. Június 30-án ott az esély!
PS. A fotók a Müpa és Magnus Vigilius FB-oldaláról származnak Fotós: Nagy Attila
PS. 2026.06.20. Az imént jöttem rá, hogy Marsovszky Paul operaházi debütálásának a Mayerlingben tanúja is voltam, számomra éppen az volt az első előadás az újranyitott Operaházban. ( A 2022. március 19-én délelőtti előadás kapcsán az akklimatizációról posztot is írtam - az előadás közreműködőiről említést nem téve.)
