A megszokottól eltérő színházi estén vehet részt, aki a „Bezzeg az én időmet” választja a Pesti Színházban, amelyet a honlapon olvasható ajánló pontosan jellemez. A szórakoztatva tanítás elférhet egy kőszínház keretei között is, igény is lenne rá. Dicső Dániel rendező ötletei és Medveczky Balázs közreműködése láthatóan eredményesen támogatta Steigervald Krisztián generációkutatót abban, hogy három órán keresztül lekössön minket.
Ennél részletesebben a második előadásról:
Az alkotók családi színházi eseménynek szánták, és nagyon sok család együtt érkezett erre az előadásra - esély nyílt arra, hogy minden generáció találkozzon a Pesti Színházban. A közönség életkora vegyes volt - mivel azonnal az előadás elején egy QR-kóddal megadott felületre rákapcsolódva meg is kellett jelölnünk a saját generációnkat, az is kiderült, hogy az X-esekből volt a legtöbb, azaz az előadó generációjából, akik többnyire szülők, de akár már nagyszülők is lehetnek, így számukra különösen hasznosnak ígérkezett ez az alkalom.
Ha már a hasznosság: előkerült ez a szempont is – minket X-eseket tudatosan arra neveltek, hogy hasznos tagjai legyünk a társadalomnak, és ez a későbbi generációkra már kevésbé mondható el, ezt támasztotta alá több példával is az előadó. (Emlékszem még, hogy mennyire megdöbbentem, amikor 1996 táján azt mondta nekem egy olasz fizikus, hogy elsősorban jól akarja magát érezni, és a kutatás csak aztán jön.)
Az este legfőbb célja az volt, hogy az egyes generációk közötti különbségeket és ezeknek az okait is meglássuk – nyilván csak olyan mélységben, amelyre egy színházi este hossza esélyt adhat. A sikerhez nagyban hozzájárult Róbert Júlia dramaturg, Czeglédi Zsombor és Tóth Norbert animációtervező, Garai Gréta látványtervező is - utóbbiak munkája a fotókon remélhetőleg látszik is.
Az előadásra való ráhangolódás már napokkal előbb megkezdődhet: a jegyvásárlók kapnak egy levelet, amelyben felkérik őket, hogy hozzanak el az előadásra egy emblematikus tárgyat a gyerekkorukból, amelyet az előcsarnokban elhelyezett időszalagos pultra el lehet helyezni. (Már az is időutazás, ha valaki legalább átgondolja, hogy mit választana.)
Ugyanezt segíti, ha valaki az előadás előtt Spotifyon a hangulatához illeszkedő zenét küld be a közös felületre – Medveczky Balázs ezeket játssza le az előadás kezdetéig. (Az első alkalommal 400-nál több felvétel között válogathatott - kíváncsi lennék, hányan küldtek neki a Grund által is játszott számokat.)
Ebben az előadásban nem hangzik el a „kapcsolják ki mobiltelefonjaikat” mondat, mégsem zavarja meg az estét csörgés, sőt a nézők nem is beszélgetnek – nagyon úgy néz ki, hogy mindenki igyekszik az elhangzottakból leszűrni azt, ami rá vonatkozik. Figyelmeztetéseket, tanácsokat, sőt megerősítést is kapunk - attól függően, hogy ki éppen hol tart önismereti útján.
Az este egyik központi eleme az a több apró filmrészlet, amelyeken egy család életéből játszanak el jeleneteket a Vígszínház színészei (Radnay Csilla, Sághy Tamás, Igó Éva, Borbiczki Ferenc, Balázsovits Edit, Karácsony Zoltán) és két egyetemi hallgató (László Rebeka, Laczkó Bálint). Ezeket a bejátszásokat az előadó részletesen elemezte, néha mi is véleményezhettük. A legjobb mozzanat az volt, amikor egy esetben Medveczky Balázs kihangosította az anyja utasításait hallgató gyerek (Hárs Bonca Viktor) gondolatait.
A jelenetek elemzése között jutott idő elméleti fejtegetésre is arról, hogy alakul át az agyműködésünk születésünktől kezdődően, és ez mennyire változott meg az internet és a mobiltelefonok elterjedése után – miért vár több visszajelzést az 1995 után született generáció, mint a korábbiak.
Az előadás második fele az elsőhöz hasonlóan épült fel, de ebben különösen nagy hangsúly került a generációk közötti párbeszéd szükségességére, nem elkerülve a nehéz témákat, köztük a szexuális felvilágosítást.
Steigervald Krisztián stílusából érezni, hogy egyszerre akar tanítani és szórakoztatni, és a lehető legtöbb ponton bevonni partnerét is. Medveczky Balázs ipszilonossága sokszor említődik, ő is, akár az Y generáció általában, a híd szerepét tölti be a fiatalabbak és az idősebbek között - a színész láthatóan jól feltalálta magát ebben a helyzetben. A szünetben nem ment ki a színpadról, és lazán beszélgetett az őt megszólító gyerekekkel, sőt szelfizni is hajlandó volt. Az est záró eseményének ő vált a főszereplőjévé, de ezt biztosan nem részletezem, kellemes meglepetés lesz a résztvevőknek.
Aki a Bezzeg az én időmben mellett dönt, az készüljön fel arra is, hogy fog hallani olyan megállapításokat, amelyeket nem lesz könnyű elviselni – leszámítva, ha valakinek eddig sikerült ideális módon kezelnie a gyerekeivel kapcsolatos feladatokat, és a helyzet magaslatán érzi magát. Ez az este mégis talán azokat célozza, akik ennyire nem magabiztosak, nekik adhat támogatást a folytatáshoz. Ahogy a mellettem ülő gyerekeket figyeltem, a látottak őket is lekötötték, jó döntés egyszerre elhozni az egész családot, nagymamástul-unokástul. (Esetleg majd számon kérnek később ezt-azt, hogy miért nem fogadtuk meg az előadó tanácsait, de bármilyen előadásnak lehet váratlan mellékhatása.)
Az előadás állításai azt erősítették meg bennem, amit tanári pályám 2012-22 közötti utolsó tíz évében már én is folyamatosan gondoltam: annyira megváltozott a világ körülöttünk, hogy alapjaiban kellene az oktatási rendszert is átalakítani, nem lehet elég kisebb beavatkozás.
PS.1. Ezúton is jobbulást kívánok a beteg Kamillának, aki nem tudott jönni, és a nagymamája kedvesen felajánlotta, hogy üljek a helyére a pótszékemről. Remélem, ma már jobban is van és menni tudott iskolába.
PS.2. Az előadásban többször előkerült a Letargia c. előadás, amelynek Medveczky Balázs egyik főszereplője - ezt mi is szerettük, ezek után a fiammal nagy lendülettel készülünk a 4-6-os-ra, amelyik ennek a folytatása és szeptemberi bemutató lesz a Vígszínházban. Továbbá ajánlom a rendező, Dicső Dániel május 29-i új bemutatóját is, amelyet már egy ideje várok...
PS.2. A fotókat Gordon Eszter készítette az első előadáson, a Vígszínház honlapján és Facebook oldalán több is megtalálható.
