Három és fél évvel a bemutató után néztem meg Paczolay Béla rendezésében Laurent Baffie vígjátékát, amelyet jóval korábban egy másik címmel és fordításban (és persze más színészekkel) már láttam, de persze erre menet közben jöttem csak rá. A cselekmény ismerős fordulatai a deja vu érzéssel is megajándékoztak, de az este kellemességéből ez nem vont le. Jobb állapotban távoztam, mint ahogy beültem, emiatt szívesen ajánlom.
Menetidő: 100 perc egy részben.
Az Orlai Produkció szerethető színészekkel dolgozik, minden előadásukban több olyan is van, aki kiemelten érdekel, igyekszem őket gyorsan megnézni (az előző 118 ajánló itt). Jelen esetben a cím megzavart, és ezt a színlap leírása sem kompenzálta, így könnyen belenyugodtam, hogy mindig ütközött valamivel. (Az előadásban van egy szereplő, akit taszít egy szó, helyette használja a "tok-tok"-ot - ennyit erről.)
Mivel a legfrissebb orlais előadásban (Könnyű nekem a föld ) Pataki Ferenc annyira kitűnő volt és ez az egy olyan előadás maradt, amelyikben még nem láttam korábban, szerettem volna gyorsan pótolni.
Ha más is így döntene, az május-június folyamán hatféle előadásban nézheti meg a színészt, aki közel két évtizedes szegedi pályafutása után 2019-ben "újrakezdte" Pesten. Fokozatosan kapott egyre jelentősebb szerepeket az orlais előadásokban, és mostanára már vezető színésznek számít - méltán. (Ez a folyamat remélhetőleg kirajzolódik a vele kapcsolatos 23 írásomból is.)
Ez volt részemről a megtekintés apropója, de a darab jellege miatt nem folytathatom hasonló részletességgel az ajánlót.
Mihez kezd hat páciens, ha egy pszichiáter rendelőjében egyszerre van időpontjuk és az orvos csak nem érkezik meg?
Ezt az alaphelyzetet bontja ki a darab, amely sok okból hálás: a hármas egység is megvalósul, nincs helyszín és ruhaváltás, könnyen követhető, ráadásul mind a hét színész jól játszható, egyformán fontos szerephez jut. Gyorsan kiderül, hogy ki milyen baj miatt fordult a pszichiáterhez, amelynek a legyőzése lehetetlennek tűnik, és itt-ott felvillan néhány mögöttes ok is, de ezeknek a feltárásában már kevésbé mélyül el az előadás: ismeretlenek első találkozását látjuk, amely után még akár folytatás is elképzelhető.
Mi nézők az asszisztenssel (Cseh Judit) szinte egyszerre ismerjük meg a mindent megszámoló taxist (a most is remekül elmaszkírozott Schruff Milánt), a Tourette-szindrómával küzdő papagájtenyésztőt, aki kényszeresen káromkodik ( őt játssza Pataki Ferenc), a tisztasági mániás laborasszisztenst (Ullmann Mónika által), de hamarosan betoppan Marie, aki mindent ezerszer leellenőriz (Járó Zsuzsa), a vonalakra sosem lépő műszaki rajzoló (Rohonyi Barnabás) és a fitneszedző, aki mindent kétszer mond (László Lili). Őket nézzük száz percen át, és rajtuk-velük nevetünk.
Előbb vagy utóbb mind képesek lesznek félretenni a saját gondjaikat, amelyre túlságosan is rágörcsöltek, és valaki másnak próbálnak segíteni: ez az, amit el kellene tőlük tanulni. - Nehéz helyzetben vagyunk, súlyos problémákkal, de nincs veszve minden. Ezt a kapaszkodót nyújtja nekünk a szerző, ami jól jöhet nekünk most, 2026 májusában is.
Fotók: Molmik Photography Facebook-oldal - Molnár Miklós
