Összesen HAT alkalommal játsszák idén a Radnóti Miklós Színház új bemutatóját, amely a tavalyi folytatása.
Ezt az előadást szpoilerezés nélkül, a főpróba alapján is könnyű ajánlani - a színlap teljesen elég is hozzá.
Menetidő: 200 perc két szünettel, nem éreztem hosszúnak.
Próféta és angyal: Major Erik és Berényi Nóra Blanka
Nagy kockázatot vállalt a rendező, Nagy Péter István azzal, hogy a tavalyi hatalmas siker után nekifogott a második résznek - még nagyobb elvárásokkal/reményekkel mentünk nézni. (Tavaly csak a színészek miatt voltam kíváncsi rá, és az évadom egyik legjobb élményévé vált. Nehezen tudtam elhinni, hogy egy második rész lehetne ugyanolyan jó.)
A kezdést Pál Andrással és Lestyán Attilával (ld. a fenti fotón) a tavalyinál is jobbnak éreztem. Sándor Júlia dramaturgot is dicséri, hogy azokat is sikerült késedelem nélkül ráállítani az előadás hullámhosszára, akik nem látták az első részt, vagy igen, de már csak kusza emlékképeik maradtak róla. A játékos alaphangulat már itt berántott minket, a közönség élénk reakcióiból azt szűrtem le, hogy nem én voltam az egyetlen, aki jól szórakozik.
Az erős indítás hatására kialakult kedvező benyomásom megmaradt az előadás végéig, sőt még mindig tart - szívesen ajánlom, de aki nem látta még az első részt, az nézze először azt. Háromszor lesz még idén, és arra azért vannak még helyek, a két rész egymást követő napokra is betervezhető, úgy van elhelyezve a műsorban.
Minden színészről már most a főpróbán is éreztem, hogy a helyén volt, mindenki kapott olyan bensőséges jeleneteket, amelyekben nyomot hagyhatott a mi nézői emlékezetünkben.
Nagy Péter István a tavalyi csapatával dolgozott, az első rész díszletének felhasználásával (látványtervező: Devich Botond, Szabados Luca), így pláne érezni azt, hogy ez most annak a szerves folytatása.
A történet szálai most fonódnak össze igazán és a legdominánsabbá a kórházi helyszín válik, a Lestyán Attila által játszott ápoló felségterülete, ahol mind az angyalokat vizionáló Prior, akit Major Erik játszik, mind a László Zsolt által életre keltett befolyásos politikus, Roy m. Cohn szenved.
Ugyan ebben a történetben is fontossá válik mindenki, mégis Major Erik szereplője lesz az, akihez szinte mindenki legalább közvetve kapcsolódik - még nagyobb dramaturgiai súlyt is kap, mint az első részben.
Aki látta az első részt, az biztosan nem felejtette el a homoszexualitása miatt gyötrődő férjet, akit Simon Zoltán alakít. Még mielőtt belépne helyette Krisztik Csaba, értesülünk a bevezető szövegből, hogy átszerződött a Katonába, és ez megfelelő megoldásnak bizonyul: ugyan a két színész nem összekeverhető, mégsem válik zavaróvá ez a csere - Bata Éva gyógyszerfüggő feleségként hozzá is tud kapcsolódni.
Krisztik Csabát sokszor láttam az utóbbi húsz évben erős színpadi kisugárzása ÉS kifinomult mozgáskultúrája által kiemelkedni az "egyszerű" prózai színészek sorából. A Radnótiban játszott szerepeiben mintha kevésbé támaszkodnának fizikai színházi tapasztalataira és testi ügyességére - a lenyűgöző akrobatikát ezen az estén Lestyán Attila és Berényi Nóra Blanka adja hozzá az előadáshoz. Aki szereti a táncot és a show elemeket, azok ezen a pici színpadon egy prózai előadás kereteiben is kapnak valamit, aminek örülhetnek.
De itt van még Tóth Ildikó is, aki elbűvölő kísértet, most is nagyon jó partnere László Zsoltnak, de ezen kívül még van további két alakja is.
Nagyon nehéz feladat lenne megmondani, hogy ki érvényesül a legjobban a második részben, olyannyira kiegyenlítettnek éreztem a mezőnyt - attól tartok, hogy minden néző leginkább előzetes preferenciái alapján foglalna állást a kérdésben.
Aki az eredeti darabot várná, az jobb, ha előre számít arra, hogy vannak a szövegben nyilvánvaló beleírások is, de ezek mind nagyon jól jönnek nekünk: eltalálják a jelenleg bizakodó közhangulatot.
Kapunk néhány olyan mondatot, amilyet hallani akarunk, és amelyek mellesleg passzolnak a Peresztrojka címhez is. Akinek hozzám hasonlóan vannak emlékképei a nyolcvanas évekről, az emlékszik a hideg háború felengedésének híreire, a Reagan-Gorbacsov találkozókra. Az 50+-osak még biztosan vissza tudják idézni, hányszor bizakodtak, hogy most jön egy új korszak és jobb lesz.
Az előadásban ugyan az is elhangzik, hogy a világot nem lehet megváltoztatni, de azt is sugallja, hogy mégis előbbre lehet lépni, érdemes próbálkozni.
A magam részéről nagyon hálás vagyok ezért az estéért, amelyben talán tényleg minden összetevő megvolt, ami miatt szeretek színházat nézni.
Fotó: Dömölky Dániel
