Az Apátlanul (Platonov) után a mini évad keretében a Buborékok ötödik előadása következett (épp egy héttel a bemutató után), mégpedig a Földes bérlet keretében – nekem ez sem volt mellékes tényező. (ld. utóirat)
Májusban sok további előadás várható, és néhány hely még akad, akár épp mára is.
Csiky Gergely darabját a „boldog békeidőkben” írta a tönk szélére jutó nemesi családról, amelyhez hasonló történeteket Mikszáth műveiből is eleget ismerünk. A pályázatok kedvező elbírálását célzó megvesztegetések már akkor tipikusak lehettek, kapcsolatokon múlt az érvényesülés - az azóta eltelt több, mint 130 év alatt a darab lényegi üzenete nem avult el. A Mohácsi testvérek a szöveget is a maihoz közelítették, bár néhány eredeti mondat még így is benne maradt. A változtatásokkal persze a darab kedélyes hangulata elkomorult – a szöveg 2012-es kialakítása idején már csak más megítélés alá esett a korrupció, ha nem tűnt el.
Ezt a változatot először Kecskeméten, majd 2015-ben a Radnótiban mutatták be, de 2022-ben színre állították Salgótarjánban és 2025-ben a Csíki Játékszínben is. Ezt a miskolcit ugyan Rusznyák Gábor rendezte, de ettől még hordozza a Mohácsi testvérektől megszokott stílusjegyeket.
Az eredeti kecskeméti szövegkönyvtől néhány ponton eltértek (a rendező dramaturgi minőségben is közreműködött), meglehet, hogy még annál is több változtatás volt, mint amennyit én érzékeltem, de a koncepció lényegileg változatlan.
A letisztult, elegáns díszletet Darvay Botond tervezte, a színészeket Tihanyi Ildi öltöztette. Volt feladata - 19 szereplős az előadás. Sokkal a több a fiatal színész, de a dominancia kétségbevonhatatlanul mégis a szülőket játszó Gáspár Tiboré és Máhr Ágié. A férfi biztosan sokkal több vagyont herdált el, a család összeomlásáért inkább hibáztatható, de mivel az elnyomott papucsférj szerep mögé rejtőzik, mégsem válik olyan ellenszenvessé, mint a követelőző asszony, akinek már a stílusa is provokatív.
A darabból a Mohácsi testvérek által kiemelt szobalány ebben az előadásban is nagy hangsúlyt kap, most is ő van a tápláléklánc legalján – az egyetlen dolgozó ember. (Másnap Prohászka Fannit tovább ugráltatja Máhr Ági a Leenane szépé-ben – abban is főszerepet játszanak mindketten, ajánló jön.)
Az előadás most is a generációváltásról szól, a Somlay család fiatal nemzedékével nem szívesen barátkoznánk – mindenki kicsit másként ellenszenves, erről gondoskodik Mészöly Anna, Börcsök Olivér, Tegyi Kornél, Mikita Dorka Júlia, Czvikker Lilla. A Feczesin Kristóf, Fazakas Júlia, Kincses Károly, Molnár Anna által játszott további szereplőkre ugyanez mondható el – kicsit emberibbnek csak Bodoky Márk tűnik, legalábbis eleinte – ritka kivételként látunk valakit, akitől a korrupció idegen.
Legszerethetőbb és legszórakoztatóbb mégis Fandl Ferenc, aki Morosán Demetert játssza, és ugyan sokat nevetünk Tamás fia bénázásán is, akinek nagy rutinja nincs az udvarlás területén, de talán épp ezért tudunk szívből drukkolni Puskás Balázs karakterének. (Az, hogy mit esznek a drága Somlay családon, amelyiknek minden tagja lenézi őket, rejtély maradt most is.)
A szülők rosszul gazdálkodtak, mindent elpazaroltak és mehetnek vissza Pankotára – ez az 1884-es végkicsengés megmaradt, viszont továbbra is markáns a Mohácsi testvérek 2012-es hozzátétele: az általuk nevelt fiatalok sem különbek, nem lehet lényegi megújulásról beszélni.
Emlékszem, a Tháliában egy kecskeméti vendégjáték keretében találkoztam először ezzel a verzióval (2012.09.08.), és míg az előadás első része túlbeszéltnek és unalmasnak érződött – porosnak, ahogy a darabot most is jellemezte valaki, a második rész lezárása egészen megdöbbentő, sőt megrázó volt és megfellebbezhetetlen az ítélet: a szülők generációjának pusztulnia kell. (Kölcsey, Berzsenyi, Ady verseiben érezni hasonló kérlelhetetlen jóslatot – ez a „sosem lesz másként, így rendeltetett” gondolata.)
Ami jó hír, ha nem is tesz olyan nagyon jót magának az előadásnak: jelenleg ez a végkicsengés „az új generáció sem lesz jobb” üzenet, a nézők többségének hangulatához mégsem illik. A bemutató (április 10.) után két nappal történt egy éles váltás a magyar politikai életben, azóta talán a legtöbben mégis inkább abban reménykednek, hogy jó irányba mennek majd a folyamatok, a korrupciót tényleg háttérbe lehetne szorítani, az ellopott pénzeket vissza lehet szerezni. Muszáj ebben reménykednünk, pláne most, amikor még csak a kezdet kezdetén járunk.
Személyes lezárás:
A nem miskolciaknak mondom, a városban évtizedek óta hagyomány, hogy minden gimnáziumnak van saját bérlete, amelyet – az én időmben – szinte kötelező volt megvenni, tehát biztosan több előadást látott mindenki, mint egy pesti átlagos középiskolás, akinek jó esetben valamely tanára szervez egy-két alkalmat évente. Ennek a szisztémának nagy előnye, hogy akit kicsit is megfog a színház, jóval könnyebben eljut a másik két játszóhelyre is, ez vagy az a színész csak bevonzza.
Mivel én is földesista voltam, számomra ez még egy erős plusz is volt, hogy épp így hozta a véletlen és megtapasztalhattam, hogy a jelenlegi diákok is normálisan végig tudták nézni az előadást, sőt a körülöttem ülőkre még azt is mondanám: érdeklődéssel nézték.
Még egykori – színházkedvelő – magyartanárommal is összetalálkoztam, akinek a fia a miskolci társulat egyik ígéretes tehetsége. Ezt korábban nem tudtam, Puskás Balázs enélkül a plusz információ nélkül is feltűnt a Chioggiai Csetepaté-ban, kisebb szerepben az Apátlanul-ban is villantott, ebben az előadásban pedig szintén jó formáját hozta Morosán Tamásként.
Még egy apróság: 1986 táján a Földes napra, amelyre minden osztálynak muszáj volt valamivel fellépnie, épp a Buborékok-at választottam és ezt rendeztem meg, mert nagyon sok jó színpadi érzékkel megáldott osztálytársam volt, akikből azóta többnyire jogász, közgazdász és orvos lett. Lehet, hogy a Miskolcon maradtak közül van is, aki már látta legalább a plakátot, és eszébe jutott, hogyan készültek 40 éve a jelenlegi életükre.
PS. Éder Vera képei most is csodálatosak...
