Évek óta hagyomány Miskolcon, hogy az évad második felében egy héten belül sokféle előadást játszanak le, többek között azért is, hogy a hivatásos kritikusok láthassák őket és a társulat kaphasson visszajelzést.
Miskolc már esik olyan távol a fővárostól, hogy célszerűbb több előadásért odalátogatni, ráadásul a menetrend sem kedvez túlságosan, az utolsó vonat 20.35-kor elhagyja a Tiszai pályaudvart.
Az idei programba kilenc előadás került be, április 16-22 között volt olyan is, amelyiket kétszer is kitűztek, és volt olyan is, amelyik ezen a mini fesztiválon búcsúzott a közönségtől. (Ez volt a Puncspancs – találkoztam nézővel, aki most nézte negyedszer - Pesten évekig ment volna.)
A program lehetővé tette, hogy mindhárom játszóhely hangulatát átélhessük, a társulat szinte minden tagját megnézhessük. Az előadások között a városban sétálva nagyon sok ember véleményét is meghallgattam a színházról, lehet, hogy nem egészen véletlen, hogy akikkel beszéltem, azok mind járnak és szeretik – nagy dolog, hogy a közönség értékeli - így érdemes vidéken színházat csinálni.
Az első estén Keszég László Csehov-rendezését választottam, bár sajnáltam, hogy Szabó Máté Sybilljé-t szombaton nem tették egy órával korábbra, így nem lehetett végignézni.
I.APÁTLANUL (Platonov) – „Az élet unalom, avagy a muszáj Don Juan”
Csehov ifjúkori töredékes műve csak rövidítve adható elő (háromszor olyan hosszú, mint a Sirály), így nem csoda, hogy újabb szövegváltozatok készülnek belőle. Keszég László és Lőrinczy Attila Radnai Annamária fordításából indult ki, és egy 170 perces verziót készített a szokásos Apátlanul és Platonov címek mindegyikét felhasználva, hogy a nézők be tudják azonosítani.
A bemutató kiírását látva felvetődött bennem, hogy nincs-e még túl közel a két évvel ezelőtti Ivanov emléke, amelyben vannak nagyon hasonló motívumok és egyező szereplők, sőt Czvikker Lilla a címszereplőt családi otthonából kirobbantani készülő karaktert játssza mindkettőben. Most sajnálom csak igazán, hogy nem tudtam a kettőt összevetni, mert azt sem zárnám ki, hogy ez az előadás valami módon utal is az elődjére. Egészen nincs veszve minden: Budaörsön május 14-én egy alkalommal látható lesz az Ivanov, jegyek még kaphatóak is rá – én menni készülök.
Bátor döntésnek értékeltem, hogy ismét Csehovot, ráadásul nem a bevált négy nagy mű egyikére, hanem erre a legelső (1881-es) műre esett a választás, amely további hat évvel még a hivatalosan első drámájának tekintett Ivanov-ot is megelőzi.
Előnye: kevesebben ismerhették a miskolci nézők közül, helyben még nem mutatták be. (Néhány miskolci biztosan felmászkált korábban is a Katonába, ahol játszották. Mostanság Simon Zoltán miatt érdemes "felutazni", akinek tegnap volt friss bemutatója, a Rekviem. Miskolci rajongói jól döntenek, ha követik.)
A rendező Árvai György díszlettervező és Szűcs Edit jelmeztervező segítségével az 1960-70-es évekbe helyezte át a történetet, egy olyan közegbe, amely nem ígért túl sok önmegvalósítási lehetőséget az egyénnek. Az idősebb nézőknek még vannak saját emlékei a Kádár korszakból, amely közvetve megidéződik, és annyira nem nehéz kapcsolódni hozzá - ez jó ok lehet.
A történetek áthelyezése egyik korszakból a másikba mindig problémás, mert a műveknek rendszerint akadnak olyan motívumai, amelyekkel nehezen egyeztethető az új korszak – jelen esetben a földbirtokosság, illetve a falusi tanító helyzetének emlegetése kevéssé passzolt a városias hangulatú lakásbelsőhöz. A kordivathoz illeszkedő ruhák nagyon előnyösen mutattak a színésznőkön, mindegyikük remekül néz ki - megnehezítik a választást a férfi számára.
Rudolf Szonja az odaadó és semmit sem sejtő feleség, aki a legrokonszenvesebb, Baranyi Emma a független gondolkodására büszke nő, aki titokban éppúgy vágyakozik az őt kigúnyoló Platonovra, mint ahogy a régi szerelmes (Szofja, Czvikker Lilla) - a legenergikusabb nő, aki a férjét (Szergejt, Feczesin Kristófot) is ott hagyná Platonovért. Rajtuk kívül még ugyancsak a férfi megszerzéséért küzd Anna Petrovna - Mészöly Anna -, aki kompromisszumkész: neki elég lenne titkos viszony, mellette a férfi a családját is megtarthatná.
Ennyi nővel nyilván nem boldogulhat egy férfi sem - nőkből is megárt a sok, írtam volna címnek, ha nem használta volna ezt már el egy színdarab.
Az persze mégis a néző gondolkodásán és helyzetén múlik, hogy mennyire tudja átérezni az életét értelmetlennek látó, előttünk vegetáló címszereplő helyzetét és mennyire látja viccesnek, hogy így megrohanják.
A Platonov cím amiatt is ideális, mert ebben a történetben minden körülötte forog, a végtelenül unatkozó, önállóan érvényesülni képtelen, mégis terveket és vágyakat szövögető, nagyon ambiciózus nők ebbe az értelmes, de nem rendkívüli képességekkel felruházott férfibe szerelmesek, az ő megsegítése által kívánnak közvetve kiteljesedni. A való élet is produkál hasonló történeteket, ne becsüljük le a "szükségeltetési szükséglet"-et, amely hatására sokan szeretnének szenvedélybetegek megmentőivé válni.
Bodoky Márkban mi nézők semmi rendkívülit nem látunk, olyan hétköznapi embernek mutatja Platonovot, akiben nincs elég energia és hit, sőt nem tűzött ki valamely elérendő célt sem - ha nem zavarnák, elvegetálgatna évtizedekig, de mivel túl sokan szemelik ki, erről szó sem lehet.
Ha csak egy nő akarná támogatni, minden rendben lenne, de már a kettő is sok, és neki összesen négy nő jut - illetve ennyit ismerünk meg. (A négy szép nőről eszünkbe juthat akár a Kékszakállú négy felesége is - de lehet, hogy ez csak az én mániám rávetülése a történetre, de a négy az már tényleg a sok szinonímája lehet.)
Nyomatékos eleme a történetnek, hogy nem ő ostromolja a nőket, hanem azok erőszakolnák rá magukat, emiatt kreáltam "a muszáj Don Juan" címet, mert ez fedi le leginkább azt, ami történik az előadásban. Eleinte komikusnak is tűnik - egy férfi, aki minden útjába kerülő nőnek szerelmet ígér, ha nem is mindig túl nagy lelkesedéssel, miközben csak heverészni lenne kedve, esetleg kicsit flörtölgetni.
Közben persze ebben a kibontakozásra esélyt nem adó közegben eluralkodik az unalom - és ide kívánkozik Büchner Leonce és Léná-jából: "Borzalmas naplopás dühöng mindenütt! A lustaság az ördög párnája! Mi mindent nem csinál unalmában az ember! Unalmában tanul, unalmában imádkozik, szeret, házasodik, szaporodik unalmában, és végül belehal az unalomba, és – és ez benne a legviccesebb – mindehhez roppant fontoskodó képet vág, maga sem tudja miért, és Isten tudja, mit nem gondol közben. " Amit látunk az előadásban, "az megcsalás unalomból".
Ebben a közegben legtöbben az alkoholhoz menekülnek (Csehovnak ebből a legelső drámai próbálkozásából sem hiányozhat az alkoholista orvos – Farkas Sándor játssza), érezhető a birtokos réteg megingása - Anna Petrovna elzálogosítja a földet és nagyon úgy néz ki, hogy nem tudja visszaszerezni. A sokak által nagyra hivatottnak vélt ember sem boldogul, ahogy más sem.
Miért nem tudunk úgy élni, ahogy érdemes lenne? – ez a darab egyik olyan mondata, amelyet a szereplők vergődését végignézve, végül elviszünk magunkkal.
A mini évad másnap is folytatódott, jönnek a beszámolók - míg a Platonov májusban még háromszor látható, nem kizárt, hogy még jövőre is.
Oszip: Lajos András, aki sajnos az általam látott többi előadás egyikében sem szerepelt, de ebben az epizódszerepben csak úgy duzzadt az energiáktól, az est egyik legkiemelkedőbb alakítását nyújtotta.
PS. Fotók: Gálos Mihály Samu/Miskolci Nemzeti Színház
Ajánlók a mini évad további előadásairól:
