A bemutató után két nappal láttam a Karinthy Színház Liliomjá-t Keresztes Attila rendezésében: könnyen szerethető, játékos előadás 140 percben, egy szünettel. – Hamar elröppent ez a vasárnap délután és jó emléket hagyott maga után.
A remekművek szinte bármilyen feldolgozásban működnek és mindig találni lehet bennük valami újdonságot. Közben egyre jobban tudjuk szöveget is, és egyre könnyebben felismerjük a rendező/dramaturg által beleírt mondatokat.
Ahogy közel egy hónapja nemrég a tatabányaiak Liliom-ja kapcsán megállapíthattam : amikor alapvetően rendben vannak a karakterek és egymáshoz fűződő viszonyaik, akkor nagyon sok pluszt-mínuszt meg tudunk bocsátani, csak az szükséges, hogy legyen olyan szereplő, akivel „együtt tudunk menni”.
Keresztes Attila előző rendezését (Ahogy tetszik – Dunaújvárosban) különösen szerettem, és sajnálom, hogy nem tudják továbbjátszani. Miatta is igyekeztem ezt az újabb munkáját a lehető leggyorsabban megnézni.
Játékos rendező, és láthatóan akkor is boldogul, ha nem túl nagy a díszletre szánt költségvetés - most is színészcentrikus előadást hozott létre.
Fodor Viola díszlettervező nem realista teret épített: fekete, egyébként szinte teljesen üres térben fénycsöveket helyezett el, egyedül a konyhakés kapcsol minket a realitáshoz. A ligetből és a fényképészlakásból sem látszik semmi, a néző képzeletére sokat bíznak.
Úgy tűnik, hogy a rendezőt a harmadik felvonás nagyon megihlette: már az első jelenetben is feltűnnek angyalok, és nemcsak fehérek, de van egy fekete angyal is. A szerző a darabban leírt hiedelmei szerint a mennyország is hierarchikus így a fehér angyalok a földi jelenetekben rendőrök, míg a feketét Mohácsi Norbert játssza, aki Ficsúrt is. Jól áll a színésznek a kárörvendő gonoszkodás – érezzük, hogy élvezi ezt a szerepet. (Ezzel nem áll egyedül a szereposztásban - ez a játéköröm az előadás egyik nagy vonzereje.)
Sokszor érezzük, hogy az éppen elhangzott mondathoz pontosan igazodik a rendező, aki most is a színészek egyéniségéből kiindulva alakíthatta ki koncepcióját. Ebben a fekete térben a Bianca Imelda Jeremiás által tervezett jelmezeknek nagyobb súlya is van, aki érezhetően arra is figyelt, hogy nyomokban korhű és a mai világban is elfogadható ruhákat adjon a szereplőire. Jó példa erre a kettős törekvésre Vándor Éva, az örökké mérges, mégis támogató fényképész ruhája.
Kovács Vecei Fanni szép és fiatal, de modorában érezhető valamiféle érdesség, így nem jutna eszünkbe Julikázni. Mire találkozunk vele a történet elején, már megtanulta, hogy muszáj vigyáznia magára. Biztosan váratlanul éri, hogy Liliom megvédte, így kitart mellette és elfogadja olyannak, amilyen, hiába egyértelmű bármilyen külső szemlélőnek, hogy nem illenek össze. (A talán legtisztességesebb és legőszintébb Molnár-karakter egy "nőcsábító csaló csirkefogóval?") Rajta kívül mindenki megkérdőjelezi a kapcsolatot, mi nézők is - a két ember találkozása mindkettőjüket kimozdította megszokott közegükből, közös életük nem lehet harmonikus, vissza se térhetnek a korábbi állapotukba.
A találkozás kirobbantotta Liliomot is a jól bevált szokásai közül, és tudjuk, hogy nem is lett volna alkalmas arra, hogy a civilek között gyökeret verjen - az amerikai kitelepülés is csak illúzió lett volna. Olt Tamás Liliom szerepében "nem igen szép ember", vonzereje kikiáltóként és férfiként is önbizalmából fakad, illetve abból, hogy nagyon élvezi az életet, és ez a jó közérzet – még az előadás elején - minket is megérint, így talán azt is elhihetjük, hogy körülzsongják a nők.
A rendező még a kezdés előtt kiülteti a színpad elejére, ahol a nézőket gusztálgatja, direkt szemkontaktust is létesít. Züllött művész, aki Juli hatására szeretne megnemesedni és felnőni a feladathoz, hogy egy családról kell majd gondoskodnia – gyorsan bebizonyosodik, hogy ez nem fog menni.
Viszont „jó gyerek a Húgó” – talán ez az első Liliom, amely komolyan veszi ezt a szereplőt, és Karácsony Gergely előadásában kicsit sem válik komikussá - ideális partnere lett volna Julinak, amennyiben vele találkozik először.
Hugónak Marika jutott - Mikecz Estilla fickándozik a szerepben, tele van életkedvvel - már-már karikírozza a faluról frissen beköltözött lány szerepét, "nem hagy benne semmit".
Fontos ez a sikeres házaspár, jelzi jelenlétük, hogy nem lehetetlen a felemelkedés, amennyiben valaki alkalmazkodik a polgári társadalom elvárásaihoz és nem lóg ki a sorból, mint a címszereplő.
Míg Julika Liliom jobbik énjét erősíti fel, azt, amelyik a hétköznapi életben nem tud boldogulni, Liliom megszokott működéséhez Muskátné illik, aki a futó kalandokat eltűri, a tartósabb vonzalmat érzi csak veszélyesnek. Féltékenysége nélkül nem is lenne történet - túlságosan nyeregben érzi magát, és a férfit korlátozni akarja, nem számol annak szabadságvágyával.
Balázs Andrea Muskátnéja ösztönösen és szenvedélyesen vonzódik Liliomhoz - elkötelezettsége ebből a vágyakozásból fakad. Hajlamosak vagyunk igazat adni neki: igen, ő szerette a legjobban.
Az előadást csak miatta is érdemes megnézni - jó látni, amikor egy színészre ennyire pontosan ráillik egy szerep. (Egy korábbi Molnár-szerepe is eszünkbe juthat, Az ördög-ből, de a színésznő sok más alakítása is.)
Az előadás lezárásában megbékélés és derű érződik, bár a történetben nagyon sok a nyugtalanító elem - akár tetszik, akár nem, főszereplőnk semmiképp sem tudott volna beilleszkedni a társadalomba polgárként...
Üde megoldás, hogy ebben a verzióban nem tinédzser Liliom lánya, hanem egy tízéves, így nem nagyon kell foglalkozni a szereplők öregítésével sem. Tíz év gyorsan elszáll, ahogy az előadás időtartama is - mi pedig utána nosztalgiázhatunk, milyen volt a régi Karinthy Színház, mit szólt volna Marci ehhez a Molnár-előadáshoz.
Legközelebb május 28-án látható - jegyek még kaphatóak.
Fotók: Forgács Bea - a színház Facebook oldalán több is megtalálható
