Nyolc ajánlóm nincs még készen, és ma nézek még két előadást. - Nyilván őrültség, de a színházi évad hamarosan véget ér, így most kell még élvezni, hogy van választási lehetőségünk. Már nem olyan magától értetődő, hogy egy friss bemutató átmegy a következő szezonra, főleg nem vidéken - most kell a műsort gondosan átnézni.
Mindent nem akarok egyszerre rátok nyomni, inkább csak egy "most vagy (lehet, hogy) soha" lehetőséget említek.
Az Eiffel Műhelyházban egy hete láttam két kortárs magyar opera első nyilvános előadását - ma lesz a harmadik, és egyben utolsó alkalom ebben az évadban és van még 212 jegy.
Szabó Máté rendező mindkét egyfelvonásosból kihozta, ami benne van, mindkét szereposztás nagyon jó és mindkettőről eszembe jutott a "remény színháza" kifejezés: sugárzik belőlük valamiféle optimizmus - a világ/az ember megjavítható, vagy ha nem, akkor is legalább morális lény, belátja a bűnét. Antal Csaba és Füzér Anni látványtervezők munkája emelte az előadás minőségét.
Amíg a Királyi fenség-et, Selmeczi György operáját tisztes munkának minősíteném (Thomas Mann azonos című korai regényéből készült), és elsősorban a szereplő énekesek követőinek javasolnám, maga a történet nem tűnt nagyon izgalmasnak. Azért Mester Viktória, Kovács István és Erdős Attila alakítása így is kiemelkedett nekem, de ami hiányt éreztem, az nem az énekesek vagy a rendezés miatt volt - az alaptörténet nem volt igazán érdekfeszítő - számomra. (Nyilván ez egy néző véleménye, bízom benne, hogy sokan, akik megnézték tudták eléggé szeretni.)
Ha ez is úgy sikerül, mint a második egyfelvonásos, akkor lehet, hogy igazi nagy kampányba is kezdtem volna, hogy minél többen nézzék. Bár pont az Operaháznak van rendes marketing részlege, napi több poszt is van a Facebookon, így az üresen maradó helyek elsősorban az Eiffel elhelyezkedésnek köszönhető, amely nem annyira szerencsés a tömegközlekedéssel utazóknak. (Az autósoknak persze könnyű a parkolás, ez kétségtelen - lehet, hogy mégsem ők vannak többségben az operalátogatók között, hanem a nyugdíjas hölgyek, akik nem vezetnek?) Túl sok rossz tapasztalatot halmoztunk fel az épület megnyitása óta a busz és villamos utazóközönségének köszönhetően (pillanatok alatt le tudja gyilkolni az előadás hatását egy-egy durva beszélgetés - néha az indulatok erősebbek, mint voltak a színpadon) - emellett ugyancsak kulcsfontosságú tényező, hogy a kortárs zenétől való félelem sokakban benne van - túl nagyok ezek az akadályok ahhoz, hogy könnyen le lehessen győzni őket.
Ezen segíthet majd, ha Az ítélet-et, Vajda János szerzeményét leadja esetleg az M5 és a Bartók Rádió is, hátha a Mario és a varázslóhoz hasonlóan rövid időn belül is népszerűvé lehet tenni.
Ez annyira jó színház, hogy feltehetően azokat is megfogná, akik az opera műfaját különösebben nem kedvelik és én is szívesen megnéztem volna többször is, ha van még rá szabad estém.
Ennek a darabnak az alapja Dürrenmatt "A baleset" című kisregénye, amelynek a szövegkönyvét Várady Szabolcs és Mátrai Diána Eszter készítette el. (Az eredeti szöveg nagyon rövid, nincs 50 oldal - aki nem ismeri, és már lecsúszott az előadásról, szívesen ajánlom, én is újraolvastam a héten.)
A szereposztást látva eszembe jutott a korábban játszott Dohnányi-féle "A tenor" c. vígopera, akkor éreztem, hogy egy férficsapat ennyire hitelesen együtt van. Hihető, hogy naponta együtt vacsorázik és bűnügyeket tárgyal újra Cseh Antal, Szélpál Szilveszter, Balczó Péter és Rácz István, akik kapva kapnak a lehetőségen, hogy a közéjük hirtelen betoppanó idegen - Horváth István - életét megtárgyalják. (Az övé különösen nagy alakítás, jó megoldás, hogy hatalmasra kivetítik az arcát, hogy messziről is lássuk a reakcióit.) Nem felejtendő el Farkasréti Mária házvezetőnője sem, aki egy újabb színt visz az előadásba, általa megjelenik a hétköznapok valósága (szervírozza a vacsorát, miközben az urak tanácskoznak) - mindannyian kellenek ahhoz, hogy egy valóban izgalmas nyomozást nézhessünk.
Az előadás feszültsége nem lankad, és erre még valóban hosszan fogunk emlékezni.
Fotó: Nagy Attila/Opera
