Nagyon úgy tűnik az első előadás fogadtatásából, hogy a Művészet siker lesz, és méltán. Az Orlai Produkció lehetőséget adott egy fiatal rendezőnek, Sipos László Márknak a megmutatkozásra, akit sokan szombathelyi előadásaiból és egyre többen a Csengetett Mylord? - ból is ismerhetnek, ő pedig három színészt hozott helyzetbe: Mészáros Mátét (Marc), Pataki Ferencet (Serge) és Ágoston Pétert (Yvan).
Az előadás 90 perces, szünet nincs.
1997 márciusában – már 29 éve! – felhördülést keltett a „fehér képes előadás” a Katonában, és hasonló vitákat folytattak róla, mint amilyeneket Yasmina Reza darabjában arról, hogy érdemes-e 50 ezer eurót fizetni egy fehér alapon fehér csíkos képért. Magát a darabot nem tartották méltónak a Ascher Tamáshoz és a Katonához sem, bár a remek színészek – Bán János, Haumann Péter és Lukáts Andor – játékával kapcsolatban nem emlékszem kifogásokra. Ez még akkortájt volt, amikor a sorozatban szereplés és a reklámok sem tűntek összeférhetőnek a magas művészettel, az előadás mégis sok évig műsoron maradt.
Azóta eltelt majdnem 30 év, közben volt még 15 magyar nyelvű bemutatója a Művészet-nek, legutóbb 2026 januárjában Kaposváron - aki az OSZMI adatbázisát megnézi, nagyon jó neveket láthat a szereplők és a rendezők között egyaránt. A siker titka egyszerű: egy helyszínen játszódik, nem kell hozzá különleges díszlet, három jó szerep van benne, utána jól meg lehet vitatni a látottakat és még kapunk is egy-egy megjegyezhető mondatot, amit eltehetünk magunknak. (Ld. a címbe beemelt mondatot, amely idézet, bár talán pontatlan.)
Az előadás árnyjátékkal indul, és így már az első percekben világos lesz, hogy a játékon a hangsúly: néhány percben eljátsszák nekünk három férfi régi barátságának néhány emlékezetes eseményét. Hamar ráébredünk, hogy ez a három ember nagyon különböző hátterű és mentalitású, nem szomszédok és nem munkatársak, azért vannak együtt, mert így döntöttek.
Az előadás kapcsán mi is végiggondolhatjuk, hogy kik állnak hozzánk a legközelebb, kikre szánjuk rá az időnket és mennyire tudjuk jól érezni magunkat a társaságukban, a Művészet még hangsúlyosabban szól ezekről az emberi viszonyainkról, mint arról, hogy mi számít művészetnek és mi nem.
Serge két legjobb barátjának sem mondta, hogy venne egy 50 ezer eurós képet – ebből következik minden bonyodalom. Nem pusztán a vételből, sokkal inkább abból, hogy egy számára fontos döntést konzultálás nélkül hozott meg. Marc és Yvan eltérő módon reagálnak, és reakcióik kapcsán mi is elgondolkodhatunk, hogy mi a jó hozzáállás egy ilyen helyzetben: az őszinte kritika, vagy a támogató helyeslés?
A témához jól illeszkedik Ferenczi Zsófia fehér díszlete, fehér jelmezei – még a színészek arcát is fehérre festik, amelyet látva azonnal bohócokra asszociálunk. Jó, hogy a szövegpoénok mellett a szereplők érkezése és távozása szokatlan módon történik – oldódik a csak beszélgetésekből álló színház statikussága, cserébe sokat nevetünk.
Az is jó, hogy a képet nem mutatják meg, csak elképzeljük: a színészek minket néznek, ha róla beszélnek.
A három színész három nagyon különböző személyiséget játszik, Pataki Ferenc imponáló eleganciával, Mészáros Máté szenvedélyesen és sok humorral, Ágoston Péter pedig kellő lazasággal. Jó ez a trió, és a közönség is jól reagált – játszhassák el még nagyon sokszor!
SZEMÉLYES LEZÁRÁS
A katonás előadáson kívül a Thália Télikert produkcióját is láthattam, 2020 szeptemberében, a két Covid-lezárás közötti időszakban, így ez az alkalom főleg arról szólt, hogy milyen jó, hogy színházban lehetünk.
Erre az időszakra érdemes visszagondolni, és értékelni, hogy három remek színész játékának tudunk örülni.
FOTÓK: Éder Vera
