Megédesítette a Thália Színház a Színházi Világnapot számunkra – a köszöntőbeszéd nyomtatott példányán túl egy kis csokit is rejtett a boríték, amit székeinkre elhelyeztek. A csörgésekből ítélve, ezt szinte mindenki azonnal megette, és csak ketten hagyták a kibontást az előadás első perceire, így elmondható, hogy nagyon jól viselkedő mezei nézőkkel együtt élhettem át az „itt és most” élményét ezen a színházi estén. A világnapi üzenetet író Willem Dafoe-nak biztosan igaza van: JELEN KELL LENNED, HOGY NYERJ.” – fontos felhívás a közönségnek. Az előadáshoz kellenek tanúk, csak akkor hat, ha nézik.
Másodszor is műsorra került Budapesten a Tengeren, McPherson fekete komédiája, ezúttal a Thália Télikertben, aki az előzményekre kíváncsi a bejegyzés végén erről is olvashat.
Az előadás 19.30-kor kezdődik, csak néhány perccel korábban van a beengedés, azaz nagyon sokkal előbb nem érdemes érkezni. Majdnem tízig el is tart – egy szünettel.
Kelemen József most is színészcentrikus és nézőbarát előadást rendezett, amely fokozatosan melegszik be; ahogy figyeljük a beszélgetéseket, úgy kerülünk egyre közelebb a szereplőkhöz. Legközelebb április 1-én - jegyek még kaphatóak.
A megtekintést elsősorban azoknak ajánlom, akik a Télikert fekete komédiáit korábban szerették (ld. A koponya, Bűnözőzsenik, Csendestárs) vagy/és nagyon kedvelik a játszók - Szabó Győző, Tamási Zoltán, Görög László, Szervét Tibor és Domokos László - többségét, és szívesen néznének öt férfit inni, kártyázni és beszélgetni. (A 16-os karika feltehetően a káromkodásoknak szól - a színlapon "szókimondó tartalom" megjelölés ezt takarja. Semmi extra, már muszáj volt ehhez hozzászoknunk a hétköznapokban is, elég hozzá egy kis békávézás is.)
Az előadás eleinte egyszerűnek tűnik, mintha csak annyi lenne, hogy két napnyi absztinencia után ki tud-e még tartani Sharky (Szabó Győző) a nem ivás mellett, miközben ketten is az ellenkezőjére biztatják, de nem kell aggódni: megkapjuk a szokásos dramaturgiai csavart, sőt még mélyebb üzenetet is csatolnak hozzá, amellyel vagy akarunk kezdeni valamit, vagy nem - akár "csak" szórakozásként is tekintünk erre a két és fél órára.
Az előadás egyetlen nappaliban játszódik karácsonykor, amelyet Bagossy Levente tervezett, így a szokásos módon megfigyelhetjük, hogy mind a lakók legalapvetőbb elfoglaltságára (ivászat), mind az írországi helyszínre van bőven utalás, sőt még az is hihető, hogy ez egy családi otthon lenne, ahol már csak két férfi lakik. Cselényi Nóra ruhái most is jellemzik a szereplőket, sok mindent megtudunk róluk csak a jelmezekből is.
Egy testvérpár és közeli barátjuk fecsegését hallgatjuk talán túl hosszan is, de ez nyilván tudatos. Talán mégis húzhatott volna Perczel Enikő dramaturg az előadás elejéből, kevesebb is elég lett volna az alaphelyzet megteremtéséhez, de még csak két hete volt a bemutató, így valószínűsítem, hogy ennek a kezdésnek idővel még változhat is a tempója.
Tamási Zoltán és Görög László ivászatát nézzük, amely bohózatba hajlik, csak később derül ki, hogy a fő cél a felejtés, mindkettőjüknek vannak olyan nyomasztó emlékeik, amelyeket így akarnak tompítani. Az ivás a fájdalom elhallgattatására szolgál, nem öncélú, bár eleinte annak látszik.
Szabó Győzőnek kifejezetten jól áll a balhés Sharky, aki mindent elszúrt az életében, amit csak lehetett, és most egy újabb mélyponton pihen meg, közben pedig megvakult bátyját (Tamási Zoltán) látja el. Apránként tudjuk meg, mivel vádolható és melyek a gyenge pontjai. Nem vág vissza, amikor szidják, minimális az önbizalma félresiklott élete miatt – csendjei jóval erőteljesebbek, mint a körülötte lévők szavai. Nehezen tartja magát, és rosszul bírja ezt a közeget, de az előadásban hamarosan eljön az a pont, ahonnan visszanézve a kiinduló állapot még ideálisnak is mondható: a három férfi nincs egyedül.
A hangulatot még az első részben egy közeli ismerős, Nick (Domokos László) érkezése változtatja meg, aki egy titokzatos idegent hoz magával, aki a legjobban a karácsonyi kártyapartikat szereti...
A beszélgetés fokozatosan megkomolyodik, sorra kerülnek elő a kényes témák, és a kártyázás tétje is nő. Szervét Tibor belépésétől kezdve már feszülten figyelünk a történésekre - kétségeink eloszlanak, most már tudjuk, hogy jó választás volt ez az előadás.
A titokzatos idegent Szervét Tibor játssza, és már első mondatainál megáll a levegő és a hatás még megtöbbszöröződik, amikor ismerteti a Sharky-val jövetele valódi célját. A két színész között vibrál a feszültség, kettőseik az előadás legerősebb pontjai.
A szereplők második részben elhangzó monológjai azért is tanulságosak, mert az előadás elején a rendező által felvázolt életet egészen más színben tüntetik fel. Az előadás végére Sharky is eljut az "átkeretezés" gesztusához: már másként lát rá nemcsak a múltjára, a vele történt váratlan eseményekre. Többé már nem látszik lehetetlennek, hogy változtasson rossz beidegződésein, és végül összekaparja magát. Ennek reményében búcsúzunk tőle, és az sem zavar meg minket, hogy az előadás csoda elemébe (amelyet a szpoilerezés veszélye miatt nem írhatok le) könnyen bele lehetne kötni, és sajnos erre épül minden. (A szerző hibáztatható csak, akinek nyilván ezt már sok kritikus a fejére is olvasta.)
Ez a szórakoztató fekete komédia is ugyanazt a célt tűzi ki, mint a legnagyobb művészi alkotások: ez is csak noszogat minket, hogy változtassuk meg életünket, elsőként azzal, ahogy róla gondolkodunk.
De nem kötelező, mindenki folytathatja azt, amit eddig, lehet, hogy még a sorsdöntő kártyaparti is elodázható.
EGY KIS VISSZATEKINTÉS, LEZÁRÁSKÉNT
Connor McPherson dublini drámaíró „The Seafarer” című darabját 2006-ban írta, és a Bárka Színházban Göttinger Pál rendezésében, Upor László fordításában „Tengeren” címmel már 2008 december végétől láthattuk is. Azt nem tudom, hogy milyen hosszan volt műsoron, de egy jó ideig biztos: én 2010 májusában néztem meg, és azzal kapcsolatban vannak is kósza emlékképeim. A szereposztás parádés volt: Kálid Artúr, Mucsi Zoltán, Gados Béla, Ilyés Róbert és Dévai Balázs neve azóta is kellemesen cseng, mindegyikük aktív színész maradt az azóta eltelt 17 évben - ez már eredmény. A Bárka megszűnése fájó pont marad, de aki járt oda, az továbbra is emlékezni fog rá.
Göttinger Pálról tudható, hogy nagyon szereti a fekete komédiát – most másodszor rendezte a Leenane szépé-t Dunaújvárosban, és a Tengeren-t is megrendezte Nyíregyházán (2019-ben), amelyet jó lett volna látni – abban is Kálid Artúr játszotta a kulcsszerepet.
Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy az eredeti cím, amely tengerészt jelent, egy sokat elemzett ó-angol költeményre utal, amely a tengeri utazás szépségeire és nehézségeire egyszerre utal – ennek az ismeretére egészen biztosan nincs szükség. (Az előadás szövegében említődik a tengeri utazás veszélyessége, de fel se merül bennünk, hogy ennek ilyen mély háttere van.)
Ennyi a darab magyar előadástörténete, de persze a Thália Színház új előadását akkor is élvezni lehet, ha valaki nincs ezzel tisztában, sőt esetleg az ír viszonyokkal kapcsolatban sem tájékozódott.
2006-ban Írország már korántsem volt annyira szegény és elmaradott, mint amikor a Martin McDonagh darabok rendszerint játszódnak, és viszonylag sokan jártak át dolgozni Észak-Írországból a sziget déli és nyugati részeire, ahogy ezt a darab egyik központi szereplője is teszi. Nem túl messzire attól a régiótól, ahol még a Leenane szépé-ben munkanélküliségre panaszkodtak 25 évvel korábban…-a változás valóban lehetséges, ebből is meríthetünk némi reményt.
Fotók: a Thália Színház honlapjáról származnak
