A Leenane szépé-t, Martin McDonagh "kultikus tragikomédiáját" 1997-ben játszották először a Víg Házi Színpadán, és ez a múlt heti premier Dunaújvárosban a mű 18. magyar nyelvű bemutatója. Tavaly műsorra került Miskolcon, Debrecenben és Nagyváradon is, így óhatatlanul is felmerül a kérdés, miért lett ennyire érdekes számunkra az 1980-as évek Írországában játszódó történet.
Ami biztos: egy szobában játszódik a négy szereplőre íródott cselekmény, és különösen jó szereplehetőséget kínál egy idősebb és egy negyven körüli színésznőnek, továbbá két hálás epizódszerepet egy fiatal és egy középkorú férfiszínésznek.
A sikerhez "csak" egy jó négyes kell, továbbá az a felismerés, hogy ez a minden részletében kidolgozott szöveg nem modernizálható - úgy jó, ahogy van, "észrevétlen rendezőt" igényel. (A történet eljátszhatatlan lenne, ha a szereplőknek lenne mobiltelefonja – akkor nem múlhatna minden egy hagyományos levél kézbesítésén.)
Dunaújvárosban a stúdiószínpadon minden feltétel adott: Bujdosó Nóra szobadíszlete, Cselényi Nóra jelmezei és Dinyés Dániel zenéje visszavittek minket az időben vagy negyven évet. A rendező, Göttinger Pál, aki már 2017-ben Nyíregyházán is megrendezte a darabot, szeretettel nyúl a történethez, érintetlenül hagyta az eredeti szöveget, és a színészeket állítja előtérbe.
Vrabecz Botond nagy kedvvel és beleérzéssel játssza a Leenane-ban lakó fiatalabb testvért, Ray Dooleyt, aki még előtte van azoknak a lépéseknek, amelyek szinte elkerülhetetlenek: mivel helyben nincs munka, muszáj kivándorolni vagy Angliába, vagy Amerikába. Feltételezhetjük, hogy hamarosan követi majd bátyját, de jelenleg még csak teng-leng, várja a napi sorozatot, és ebben a történetben csak hírvivő szerepkörben jelenik meg.
Minden rajta és a véletlenen múlik. Ha első látogatásakor nem juthatna el az üzenet a címzettnek, nem lenne darab, de ha a második esetben is szerencsével járna, akkor jöhetne egy kellemes happy end. Harmadik megjelenése mégis a legemlékezetesebb: lengőteniszlabdája évekkel korábbi elvesztése nagyobb hangsúlyt kap, mint egy ember halála – igazi tragikomikus csúcspont után oldódik fel a feszültség.
Marton Róbert játssza az idősebb Dooley-t, Patót, aki már évek óta csak nagy családi eseményekre jár haza Angliából, ahol más okokból nem érzi jól magát, mint otthon. Már vágyik a megállapodásra, magányának feloldására, és felvillan a lehetőség: társát akár diákkori szerelmében is megtalálhatná, akivel kölcsönösen jól járnának egymással. Érezzük a hezitálását, felmérte, hogy nem lenne ez a boldog egymásra találás túlságosan könnyű, de egészen lehetetlen sem.
Ugyan a hangsúly végig Maureen sorsán van, aki angliai munkavállalása közben került válságos helyzetbe jó 15 éve még , de a szerző számára lényeges, hogy Patón keresztül az ír férfiak kiszolgáltatottságára is rálássunk. A színész játékából ugyanúgy kiérezzük a magányt és a beszorítottságot, és nyomot hagy bennünk ez az epizódszereplő is. Leenane-ban senki sem élhet boldogan, ide csak rövid időre lehet visszatérni, kicsit nosztalgiázni és már menni is tovább.
A negyvenes évei elején még mindig az anyjával egyedül élő lányt Holecskó Orsolya játssza nagyon szerethetően, aki annyira törékeny és sebezhető, hogy ezzel kiváltja belőlünk az aggódást is. Neki drukkolunk, vele érzünk és még hirtelen felindulását is megértjük. Elég háttérinformációnk persze nincs: nem tudjuk, hogy az apával mi történt, hogyan maradt egyedül rá az anya, aki elvileg öreg és magát nem tudná ellátni.
Több jó Leenane szépe előadást láttam, és úgy tűnik, hogy a szerző abban mégis engedett némi szabadságot a színpadra állítóknak, hogy mennyire komoly az anya betegsége - gyanítjuk, hogy csak ugráltatja a lányát, egy teát valóban meg tudna főzni magának. Az, hogy az anya személyiségéről hogyan gondolkodik az alkotói csapat és miként állítja be, az előadás egyik legfontosabb tényezője.
Ami engem megzavart a befogadásban: amikor megtudtam, hogy Balázs Andrea részt vesz az előadásban, természetesnek vettem, hogy ő lesz Maureen - életkora alapján IS ezt nagyon ráírt szerepnek éreztem, és még egy héttel a megtekintés után is azt gondolom, hogy az még jobban neki való. (Még akkor is, ha netán egyedül vagyok ezzel a véleményemmel - nem tudtam tőle szabadulni, bocsánat.)
A nézői előélmények, más előadások és akármiféle víziók hatása erős - ahogy például a Hippolyt esetén is megtapasztalhattam ugyancsak Dunaújvárosban - én sem tudtam elvonatkoztatni a saját korábbi elvárásomtól. Ez az én problémám, de azokban a nézőkben, akiknek az egész történet új, ez biztosan nem fog felmerülni. Még titkon remélem, hogy ha Maureen mellett el is ment a boldogság lehetősége, még mindig létrejöhetne az az előadás, amelyben Balázs Andrea játssza a lányt - netán Molnár Piroska oldalán, akinél ideálisabb színészt nem tudok el se képzelni a mozgásában korlátozott, önmagát ellátni képtelen idős asszony szerepére.
A nyilvános légvárépítést már befejezve, csak hozzáteszem, hogy Balázs Andrea élményt ad játékával most is, és ami még a javára írható: egyáltalán nem játssza túl a hálás szerepet. (Korábban a Nézőművészeti Kft előadásában , amely a B32-ben még mindig látható, ugyanezért a mértéktartásért voltam hálásnak Mucsi Zoltánnak is.)
Leenane szépe Holecskó Orsolya - elsősorban róla szól az előadás, rajta marad a reflektorfény. - Ha a történet keretein belül nem is, de a színpadon legalább megérezhetjük, hogy emberek egymásra figyelve, harmóniában tudnak létezni.
Az évtizedeken át együtt élő anya és lánya történet végkimenetele nem szükségszerű, egészen hétköznapi feloldása is lehetne. Arra a kérdésre, hogy miért alakul minden a legrosszabbul, mi is csak azt mondhatjuk, amit a főszereplő válaszolt a fiatalabb Dooley kérdésére, hogy miért nem adta vissza soha a lengőtenisz labdát: nem tudjuk. Rossz döntések, rossz kommunikáció és félreértések kombinációja ez a végkifejlet. Ha nagyon akarunk, akár tanulhatunk is belőle – biztosan akadnak hasonló dinamikával együtt élő családok akár Dunaújvárosban is – merjünk még időben a saját lábunkra állni, az előadás ezt is üzenheti azon túl, hogy szórakoztató.
Ami viszont objektíven nézve is biztató:
Írország azóta kimászott a válsághelyzetből, Európa egyik leggazdagabb országa lett, részben az egykor tömegesen kivándorolt, de azóta alkalmilag visszatérő íreknek is köszönhetően, így tudhatjuk, tényleg van esély a fejlődésre. A darab konkrét helyszíne, Connemara területe manapság nagyon messze van a lepusztultságtól, most már szinte luxusnak számít éppen Leenane-ban elképzelni az ír szegénységet. Ennél jelentősen egyszerűbb Dunaújvárosba elutazni a négy színész kedvéért.
Előadásfotók: Ónodi Zoltán - A Leenane-ról készült képeket én készítettem (2025.07.21.)
SZEMÉLYES LEZÁRÁS
Amióta játsszák nálunk is a Martin McDonagh darabokat, azóta szerettem volna Írországba, és azon belül a darabok helyszínére eljutni. Tavaly néhány napot sikerült eltöltenem Connemarában, és szétnézhettem Leenane-ban és környékén. Vasútvonala ugyan nincs, de egyébiránt stimmelnek a leírtak: egy fjordszerű öböl partján piszok meredek hegyoldalon fekszik a település néhány háza, ahol szinte folyamatosan esik. Van egy óriási szuvenírbolt, de a szerzőnek és a darabnak nincs kultusza, pedig lehetne… Az Aran szigetek (ld. A kripli) még megmaradtak vágynak, oda olyan tömegű turista özönlik folyamatosan, hogy nem volt kedvem befizetni egy garantált csalódásra.
