Rényi Ádám a 6Szín-ben már kétszer is sikert aratott, és most harmadszor - A hosszú élet titka és a Kapuzárási pánik - után most nem sok kis rövid történetet fűz össze nekünk egy-egy este keretében, hanem mindössze egy kétszereplős jelenetet mutat, amely egyetlen hosszú találkozásról szól. "Egy férfi és egy nő. Egy taxisofőr és az utasa a reménytelen budapesti dugóban." - ez a színlapról is egyértelmű alaphelyzet. Ebből bármi lehet még... (Feltehetően nagy siker.)
Következő alkalom: március 9-én, amelyre még vannak jegyek.
Menetidő: 70 perc
Az előbemutató alapján néhány benyomás, miután már a müncheni bemutató is megvolt:
Minimalista színpadkép fogad minket a 6Színben - ezt látva egészen biztosan tudjuk, hogy ez az előadás tökéletes volt/lesz utaztatásra: kell hozzá majd négy bármilyen szék, és ez a kormánykeréknek látszó tárgy. Nagyjából ennyi, mert a képzeletünkre támaszkodnak és a hangkulissza (hangosító: Kónya Levente) éppen elég a jelzésre. Nem hiányzik az igazi autó, nem hiányzik az sem, hogy vetítsenek a szereplők mögé - sőt: amennyiben látnánk a várost, kevesebb hangsúly esne a két szereplőre - esetleg azt figyelnénk, hol haladnak el, nem pedig azt, amit magukról elmondanak.
Egészen nyilvánvaló, hogy könnyebb olyan embernek beszélni a fájdalmainkról, akivel feltehetően soha többé nem futunk össze, és az is ugyanúgy világos, hogy külső nézőpontból jobban láthatóak azok a csapdák, amelyekben benne élünk, így néha valóban segít egy ilyen véletlenszerű találkozás során létrejött beszélgetés.
Sok színházi előadás dramaturgiája erre épül: két idegen összetalálkozik, először nem szimpatizálnak, de mégis összemelegednek, szövődik köztük valamiféle kapcsolat (nem feltétlenül szerelmi), majd szétválnak, de utána már mást gondolnak a saját életükről. Úgy tűnik, hogy nekünk nézőknek van erre igényünk - jó a kapcsolódást legalább közvetve megélni.
Horgas Ádám rendezése valóban sokat bíz a képzeletünkre, ugyanakkor a régi vágású, GPS-t nem használó "személyszállító kisiparost" játszó Kerekes Józsefen valóban zakó, ing és nyakkendő van, ahogy mondják. Nekem a bemutatott karakterhez viszont nem illett a farmer és a bakancs - jegyzem meg nagyon halkan, mert barátnőm, aki velem látta az előadást, erre "az ugyan már, kit érdekel" választ adta. Feltehetően nem fog másokat sem ez az apróság foglalkoztatni. Miután utasa az idő nagy részében telefonált, a taxis arcán mérhettük le a hatást - némán, de folyamatosan véleményezte ő is a hallottakat, és nem mellékesen a budapesti forgalmat is.
Késleltetve tudjuk meg, hogy mi nyomja az ő szívét, és bajai közül mi az, ami megoldható, mi az, ami nem. Nem szpoilerezem le. A lényeg: ez a taxis minden rigolyája ellenére szerethető embernek bizonyult, ahogy utasa is. Mindkettőjüket eltalálta a szerep, és még együtt is jól érvényesülnek.
Réti Adrienn menedzser karakterére jellemző a kiválasztott ruha, a táska, esernyő meg a tornazsák együttese - megmutatja, hogy többféle szerepben is meg kell felelnie egyszerre és mindez mennyire bonyodalmas. Sok 30-as-40-es, sőt 50-es nő lesz majd a nézőtéren, aki nagyon jól érti majd a problémáját, és majd azonosul is vele. A sok telefon és a hozzájuk kapcsolódó stílusváltás hálás színészi feladat, de sok az ismétlődés, időnként fárasztónak érződik ez a taxizás. Kevés utas tolerálná, hogy Pestről Budára menet újra visszavigyék Pestre - minket visszavisznek. (Megint egy halk megjegyzés: lehet, hogy a novellafüzérek feldolgozása után jöhetett volna két negyvenperces jelenet, amelyek valamilyen ponton kapcsolódnak - ez a taxis sztori sokkal jobban üthetne rövidebb formában - túl sok a kerülőút.)
És még egy apróság: rengeteg előadásban van telefonálás nézők közelében. Alig gondolnak bárhol arra, hogy illúzióromboló, ha a képernyő nem világosodik ki. Legutóbb láttam egy olyat, amikor ez megtörtént - és ez szinte felüdülés volt, akkor jutott eszembe, hogy a sötéten maradó telefonok még nagyszínpadon is feltűnnek.
Ha nincs valódi autó, akkor persze nem kell valódi hívás sem, így jelen esetben nekem sokkal találóbb megoldás lenne a telefon helyettesítése valami más, oda nem illő tárggyal. (Egy tábla étcsoki poén lenne, de ha csak a tenyerét tenné oda a színész, az is jobb egy sötét telefonnál.)
Ugyanezen a nyomvonalon haladva persze a kormánykerék is sok, hogyha már jelzésekkel operál a rendező... (Na jó, maradjon, ne adjunk egy nagy fedőt Kerekes József kezébe, amellyel a gyerekek könnyedén vezetnek autót, teljesen belefáradna, ha hetven percig tartania kellene egyet. Leállok az ötleteléssel itt a pálya szélén.)
Az előadás viszont jól jöhet sokaknak, akik majd hátha magukra ismernek. Könnyen el tudom képzelni, hogy lesz nem is egy olyan személy, aki épp úgy átgondolja a hallottakat, mintha ő lett volna az utas/sofőr abban a taxiban.
Fotó: Szkárossy Zsuzsa
