Ha jól tudom, éppen a 120. Gatsby-re kaptam az ajándékjegyet az előadás egyik top-rajongójától, aki ezen a szombati estén éppen 94. alkalommal volt jelen, én pedig először. (Ez még az Eszenyi-korszakból megmaradt három utolsó vígszínházi előadás egyike a Pál utcai fiúk és A diktátor mellett, amelyeket a közönség azóta is szeret.)
Köszönöm az élményt, amely valóban nem mindennapi volt – teljesen megértem ezek után, hogy sokakat a bemutató (2019.09.07.) idején annyira bevonzott az előadás világa, hogy azóta is minden hónapban bele akarnak merülni legalább egyszer. Amint megtudtam, néhányan a duplázást különösen szeretik: erre legközelebb április 26–án lesz esély, de jegyek már csak az esti előadásra kaphatóak.
Menetidő: három óra, egy szünettel.
Csak azokat az előadásokat lehet igazán hosszan játszani, amelyeknek kialakul rajongótábora - a Padlás-on és a Dzsungel-en is többen lehetnek azok, akik sokadszorra nézik, mint akik akkor először. A Gatsby ezekhez képest nehezebb eset, mert nem családi musical, sőt nem is mindenki számára otthonos az előadás "luxussal, féktelenséggel és kétségbeeséssel teli világa" (a színlapról idézve). Valakit vagy nagyon megfog a "Gatsby-életérzés", vagy taszítja. Meglepne, ha valakit közömbösen érintene.
Ami engem megfogott: az igényes rendezés, a szereposztás minősége (mennyi sokoldalúan tehetséges színész van a Vígben!), a felénk áradó őrült energiák és az egész mögött érzékelhető rengeteg munka. Minden elismerésem! - Ugyan musicaleket alig nézek, de négy nap múlva esedékes volt az Erkel Színház új bemutatója (Hogyan tudnék élni nélküled), így hirtelen keletkezett némi összehasonlítási alapom.
Ha Kovács Adrián zenéi nem is igazán fülbemászóak (első hallásra), és nem lenne fair összevetni őket Demjén Ferenc évtizedek óta ismert dalaival, de karmesterként a helyzet magaslatán volt akkor is, amikor épp süllyedt a zenekarral. A történet elmeséléséhez Pater Sparrow díszlete, Pusztai Judit jelmezei és nem utolsó sorban Csontos Balázs világítástervező ötletei nagyon izgalmas látványvilágot teremtettek, amely önmagában is jelezte a világ kusza bonyolultságát, kiismerhetetlenségét és sok nézés kellhet valóban ahhoz, hogy ezt valamely néző "megtanulja".
Ifjabb Vidnyánszky Attila rendezése nagyon összetett, a színpad több elkülönült területén zajlik az összehangolt játék, amely megkomponált, de zűrzavarnak tűnik - hatalmas energiákat mozgatva.Van füstgép, konfettizápor is, sőt a party hangulat a szünetben is folytatódik. Több tucat színész, zenész és táncos vibrál a színpadon, de áthaladnak nem egyszer a nézőtéren is - ezek a megoldások elmaradhatatlanok.
A könnyű műfajt sokan leszólják, pedig sokkal nagyobb fizikai igénybevételt jelent általában is – A nagy Gatsby-ban szinte le se áll a tánc (Bakó Gábor koreográfiájára), amely miatt nyilván minden alkalom előtt felújítópróbák is szükségesek, a társulattól nagyobb erőfeszítést igényel, mint egy társalgási színmű. A szereplők láthatóan egészen beleteszik magukat, éppen ezért erősen remélem, hogy ők is legalább annyira élvezik, mint a rajongóik.
A nagy Gatsby története annyira nem bonyolult, Vecsei H. Miklós (és Vörös Róbert dramaturg) szövegváltozatában feltehetően könnyen követi az is, aki sosem olvasta az eredeti művet, F. Scott Fitzgerald azonos című regényét, és a hosszan tartó sikere nagymértékben köszönhető az ideális szereposztásnak.
A Víg nem zenés színház, a két nagyszínpad repertoárjának kétharmada prózai, mégis a szereplők többsége kifejezetten muzikális, jól tud énekelni, táncolni, arról nem is beszélve, hogy az általa játszott személy életre is kel mindeközben - még azt is elhisszük, hogy az adott szereplő részéről az ének és a tánc is természetes cselekvés. 
Jól megjegyezhető karakterekkel találkozunk, elsőként említve a karizmatikus kisugárzású Wunderlich Józsefet, akit késleltetve hoz be a rendező a színpadra, így annál jobban várjuk, hogy milyen is a legendás Gatsby.
Ahogy az lenni szokott, a történet megfigyelője és narrátora sokkal többet játszik, mint a címszereplő - Nick kulcsszerep, és ez sincs lekettőzve - Ertl Zsombor az, akin nagyban múlik az előadás tempója. (Rajongóinak mondom, hogy a hétvégén a Vígszínházon kívüli premierje lesz - Márfi Márk Tovább című darabjában látható, nézem.)
Tom szerepében ezen az estén Brasch Bence látható, aki már átigazolt az Erkelbe, így őt hosszú idő után most öt napon belül két este is láthattam. Feltehetően nem én vagyok az egyetlen, aki őt nézve a boxolói karrierjétől sem tudtam eltekinteni, de ez nem ártott éppen ennek a figurának. Milyen lehet Ember Márkkal és Medveczky Balázzsal ez az alak, akik szintén játsszák ezt a szerepet - csak felmerül bennünk. Biztosan más és biztosan jó - a rajongók nyilván sokszor megvitatták már, hogy melyik az ideális leosztás. (A színház oldalán nagyon korrekt módon jó előre szerepel a napi szereposztás.)
Medveczky Balázs egy kisebb szerepben azért így is néha megjelent ezen a hétfői estén - ezúttal ő a megcsalt férj, nem mellékesen autószerelő.
Nem hátrány, hogy az előadás három női főszereplője is jól énekel és táncol (igazából szuperlatívuszokban is lehetne őket emlegetni, csak unom azt, hogy minden "szuper és fantasztikus" - egy musical színház is boldog lehetne velük) : Waskovics Andrea, Márkus Luca és Radnay Csilla különösen. Nem mellékesen ajánlom különleges önálló estjét, az évad elejétől a Víg Szalonban futó Sommerreise -t. Aki kedveli, ezt biztosan nem hagyhatja ki, ahogy a Rémségek kicsiny boltjá-t sem.
Mellettük ott ragyog Varga-Járó Sára és Gál Réka Ágota is, akiknek a bemutató óta eltelt hat évben már lettek jelentősebb feladatai is, így már csak a hozzájuk fűződő emlékképek miatt is jobban figyelünk rájuk. A rengeteg szereplőt mind nem sorolom fel, de a szemünk meg-megakad Szántó Balázson, Zoltán Áronon, Dino Benjaminon is (utóbbinak nemrég volt kecskeméti bemutatója, amelyben feltűnően jó már megint), vagy akár Kovács Tamáson, aki idén kerülhetett bele az előadásba, miután Székesfehérvárról átszerződött a Vígbe.
Jut néhány hangsúlyos jelenet Balázsovits Editnek, és még több Hirtling Istvánnak - ők csak alkalmilag tűnnek fel, mégis nyomot hagynak - kapnak néhány fajsúlyos mondatot, amelyeken elgondolkodunk.
Sok színész játszik, aki szerethető ebben az előadásban, és nem meglepő, hogy az előadás álomvilága sokakat elvarázsol és visszahúz. (A színház mégis Dionüszosz kultuszából jött létre - ezen az előadáson mintha még ezt is éreznénk.)
Engem nem érintett mélyen, de hidegen sem hagyott: rokonszenvet érzek a rajongókkal, akik az előadás miatt egy kis közösséggé kovácsolódtak össze. (Közben némi nosztalgiával vissza is idéztem az én színházi múltam egy-két olyan előadását, amelyen hasonló lelkülettel ültem - olyan túl sok nem is volt, és nem tartott el ilyen hosszan. Ajándék, ha van valami, amire nagyon tud valaki várni és aztán sem csalódik benne, ezt az állapotot meg kell becsülni.)
Ez az ajánló a rajongók miatt készül, de nem nekik, akik ezerszer többet tudnak róla, mint amennyit én egy nézésre megtapasztaltam, hanem inkább azoknak, akik még sosem látták, de évek óta kacérkodnak a megtekintéssel. (Aki érez magában lendületet, kommentben nyugodtan kifejtheti az előadással kapcsolatos élményeit, maradjon nyoma.)
Mindig kellenek új nézők is, hogy minél hosszabb szériát futhasson be az előadás. Ha a Víg hagyományát megőrzik (= amíg havonta egyszer megtelik, műsoron tartják a jól sikerült előadásokat), a Gatsby még egy jó ideig elélhet. Manapság nagyon sok friss előadás sem megy egynél-kettőnél többször havonta, most már az a trend, amely korábban kivétel volt - a Gatsby bemutatója óta nagyot változott nemcsak a Vígszínház, de a színházi világ általában is, 2019-re mint a Covid előtti utolsó nyugodt évre gondolhatunk vissza.
PS. A fotók a Vígszínház Facebook oldalának 2019 óta posztolt bejegyzéseiből származnak, Dömölky Dániel készítette őket. (A lehető legtöbb képet fel akartam használni, amelyeket a múlt hétfői előadás szereplőiről találtam - hátha közvetítik az előadásból sugárzó életérzést. Ha nem eléggé - még egy érv a megtekintés mellett.)
