Meg szoktam fontolni, hogy mit választok megnézésre épp Valentin-napra, mivel ezen a napon kezdtem el a blogírást épp 13 éve - ezt a születésnapot ünneplem. Az első választásom Az utolsó órá-ra esett, amely azóta is műsoron van a Rózsavölgyiben, a mai pedig Márfi Márk nagyon izgalmas Trilógiájának második részére, a Lassan-ra Bagossy Júlia rendezésében, amelyet most újabb női főszereplővel mutattak be. Ezt az eseményt igazán jelentős mérföldkőnek tekintem Márfi Márk művészi pályáján, és más megvilágításba helyezi ezt az évek óta sikerrel futó projektet is.
A következő hétvégén már érkezik a harmadik rész is, a Tovább, amelyből ennek a családtörténetnek újabb szereplőit is megismerjük majd. Az Apát és a Fiú1-et…
A Lassan március 14-én látható legközelebb, jegyeket ezen a linken lehet rá venni.
Amikor a Covid után … a Telik-et megnéztük, még azt hihettük mi mezei nézők, hogy ez egy fiatal színész életének egyszeri eseménye – írt egy történetet családi viszonyairól és eszmélkedéséről, amely tanulságokkal bírhat bármely fiatal számára. Önmagában is figyelemre méltó tett.
Az, hogy lett folytatás, pontosabban ugyanannak a családnak a viszonyait megismerhetjük más tagok nézőpontjából is, ez már tavaly is komoly továbblépést jelentett - nem olyan sok színházi trilógia létezik. Az író számára terápiaként is hathatott, hogy színdarabírás keretei között kénytelen volt éppen azoknak a nézőpontjába helyezkedni, akikkel konfliktusa alakult ki, de nekünk nézőknek is hasznos látni ezt. Akár empátia erősítő hatása is lehet: néha elég csak elképzelni, hogy a másik milyen helyzetben van, mi késztethette a minket megbántó cselekvésre.
A Lassan az anya szemszögéből is láttatja mindazt, amit már a Telik-ből megtudtunk a pulykafarm központú életről, és ezt sokan megnézhették az utóbbi egy évben Für Anikó főszereplésével. A főpróbáról én is beszámoltam, összetartozó anya-fiú párosnak tűnt a Fiú2-őt játszó szerző és az Örkény Színház művésze, akinek már csak azért is örülhettünk, mert az utóbbi években saját színházában nagyon kevés jelentős szerepet kapott, ilyen jót, amelyben ennyire fontos lenne a jelenléte, pláne nem nagyon.
A projekt rajongóit feltehetően meglepte a decemberi hír, amely szerepcseréről szólt ezen a fontos poszton (a Trilógia egyetlen női szerepe ez!), feltehetően senkiben nem merült fel, hogy ez megtörténhet.
Mi mezei nézők ezzel a váltással a „meghalt a király, éljen a király” helyzetbe kerültünk, mert nagyon átélt, szép alakítást nyújtott Für Anikó, de Tóth Ildikóval is él az előadás, sőt kicsit másként, így feltétlenül érdemes újranézni.
Most másodszor is az egyik legelső nyilvános előadást láttam, ráadásul pontosan ugyanarról a helyről (és ezzel ugyanabból a látószögből és távolságból), és csak azt tudtam nyugtázni, hogy erős a kapcsolat a két színész között, érezni a szeretetet, és nem mellékesen: sorra megtörténnek azok a dolgok, amelyekre még tavalyról emlékeztem és már vártam is. El lehet merülni az előadás világában, és ez másodszorra talán még jobban is esett. (Feltehetően akkor is így lett volna, ha Für Anikót nézem másodszor - az ő játéka is biztosan változott 35+ előadás közben.)
Első nézésre igazi nagy kihívásnak éreztem a kezdést, amikor még csak az anya van jelen és misét hallgat a rádión, miközben rejtvényt fejt. A színésznőnek így kell érdeklődést keltenie, miközben még egyes nézők keresik a megmaradt üres székeket - nem könnyű. (Az, hogy a két cselekvés mennyire fér össze, pont nem jutott eszembe, lehet, hogy azért, mert láttam hasonlót...)
Ezen az estén szerencsém volt, mert a terveimmel ellentétben nem sikerült nyugalmi állapotban érkezni – néhány órával korábban belegyalogoltak a lelkivilágomba és az egész napi munka után kissé kimerült is voltam. (13 évnyi bloggerség alatt épp ezen a napon kaptam bírálatot azért, mert elmentem egy előadásra - előző nap az Erkelbe. Ez felkavart, mert nem gondolom, hogy akárkit felelősségre lehetne vonni azért, hogy megnéz egy előadást, vagy épp ellenkezőleg, nem akar valamit megnézni. Annyi kötöttség van az életünkben, legalább ezen a kis területen lehessünk szabadok.) - Ennek a felkavart állapotnak valami haszna is volt: ezúttal megszólított a megbocsájtásról szóló rádiós prédikáció, és amiért igazán hálás voltam: Tóth Ildikó és Márfi Márk összehangolt játéka teljesen elterelte a gondolataimat és kiemelt a gödörből.
Miután számomra a jó előadás definíciója, hogy jobb állapotban távozunk a színházból, mint ahogy bementünk, most ennek az előadásnak volt is módja ezt bizonyítani: egészen felüdülve léptem ki a Lóvasút épületéből.
Ki tudtam a darabból hallani a pozitív üzenetet, amely eredetileg az anyának szólt – nyomnunk kell tovább a hétköznapi küzdelmeket úgy, ahogy lehet – ellenszélben, vagy kevés elismeréssel is, (és bírni kell azokat az időszakokat is, amikor éppen minden kedvezően alakul – nem bízhatjuk el magunkat - teszem én hozzá).
Elégedetten mentem haza, hiszen azt láthattam, hogy ez a Trilógia-projekt sínen van, és nem hiába tesz bele annyi energiát a szervezésbe Márfi Márk évek óta, jól fog menni továbbra is. Nem kis dolog a folyamatos teltház egy független projektnél, akármilyen nevekkel sem megy magától, és csak azt kívánom, hogy minél többen kapjanak kedvet hozzá.
Az előadás időtartama megközelítőleg 85 perc, szünet nincs - utána közönségtalálkozó van.
Ps. A szereplő változás hírének volt még egy hozadéka: elkezdtem a darabról az előadástól függetlenül gondolkodni, és elképzeltem, hogy eljöhet még az az idő is, amikor ezt a TLT-Trilógiát, vagy egy-egy részét majd más ifjú titánok akarják játszani, pusztán azért, mert jó szerepeket és önkifejezési lehetőséget látnak majd benne. Még megérjük, amikor egyszer MAJD később egy másik színész fogja játszani Márfi Márkot, pontosabban a Fiú2-őt.
Most itt még bőven nem tartunk. Menjünk előbb TOVÁBB - jövő héten a harmadik rész is bemutatkozik. Várom!
Fotók: Sallak Dóra
