Második éve üzemel a Vígszínház negyedik játszóhelye, a Víg Szalon, amelynek egyik különlegessége Radnay Csilla önálló zenés színházi dalestje. Hetven perc, szünet nélkül, angol nyelven – felirattal, felejthetetlenül.
(Kedves Cs.K., köszönet a meghívásért! – teljesen megértem, hogy minden eddigi Sommerreisé-t megnéztél eddig, már csak nyolcat kell aludnod a következőig!)
A Sommerreise cím feltehetően sokakban azonnal előhívja Schubert dalciklusát, a Winterreisé-t, amelyet jellemzően koncertszerűen adnak elő, és csak színészek vetemednek arra, hogy színházat is játsszanak hozzá. Nagy vállalás, de akinek működik az alapötlete, azt cserébe évtizedekre megjegyezzük. (Szemenyei Jánossal láttam és gyakran eszembe jut.)
Fábri Péter és Wolf Péter ennek a párdarabját alkották meg, angol nyelven, amelyet korábban koncertszínházként adtak elő – a YouTube-on van is egy részlet (19 perc), amely alapján a zenébe bele lehet kóstolni. (Nekem a Porgy és Bess asszociálódott róla menet közben, de ez a nyáridő, nem az a nyáridő...)
Radnay Csilla tud olyan jól énekelni, hogy akkor is le tudna minket kötni, ha csak egy zongora mellett állva énekelné el a darabot. (Akár felléphetne még több zenés darabban, zenés színházakban...) Ugyanolyan könnyedén fejezi ki magát énekelve, mintha beszélne, ez a hetven perc meg se kottyan neki. (Megjegyzem, vannak olyan operai főszerepek, amelyek egy háromórás előadásban jelentenek összesen 15 percnyi éneklést – vegyük észre, hogy ez a hetven perc az önmagában is jelentős teljesítmény.) Aki korábban nem látta ezt az oldalát, az akár meg is lepődhet, de engem már rég meggyőzött - legutóbb a Rémségek kicsiny boltjá-nak megtekintésekor.
De színházban vagyunk, és Jókai Ági rendező segítségével igazi színjátékot játszik az énekesnő és kísérője - egy nő átváltozásának folyamatát látjuk: azt ahogy az eleven Barbie babaként megérkező Radnay Csilla végül egy lesz közülünk.
Azt nem írnám, hogy hétköznapi nő, mert Radnay Csilla nemcsak valószínűtlenül tökéletes Barbie baba Balázsfi Alexandra minden ruhájában, és olyan vékony a dereka, hogy már-már szemfényvesztésre kezdünk gyanakodni. (Szerintem az, ahogy énekel, nagyobb csoda, mégis feltehetően ezt a derékméretet fogják inkább elirigyelni tőle, amelyet a tervező ráadásul határozottan ki is emel.)
Juhász Éva fotóin remélhetőleg jól látszik, hogy egy erősen megkomponált színpadi térbe helyeződik a játék – mintha rózsaszín szemüvegen keresztül néznénk a világot, amelyben a zongora egyben belakható tér is – ezzel talán arra is utalva, hogy mégis minden a zene szolgálatában áll.
Ennek a látványnak fontos eleme a vetítés, Molnár Blanka képei kiegészítik azt a víziót, amely előttünk születik meg. A dalok angol nyelvűek, a fordítást is elolvashatjuk, de úgyis a hangulat a legfontosabb, az pedig átjön enélkül is. Lehet, hogy sokan megriadnak ettől az idegennyelvűségtől, de ez felesleges félelem – a színésznő játéka mindent kifejez.
Csak az a lényeges, ahogy Radnay Csilla énekel és közben egy önmagára találó nőt eljátszik. Megérkezik, hogy aztán ismét elinduljon. Egyszerre megható és humoros előadás, ráadásul zenés, látványos és nem is hosszú, minden szereplője a maximumot nyújtja. Akinek ennyi jó kevés...
Az előadásban nagyszerű partnere a zongorista Szép András, akit a zongora többnyire eltakar, hogy Radnay Csilla eljátszhassa a magányos nőt, mi pedig csak rá irányítsuk a figyelmünket.
Jó erre az előadásra visszagondolni egy hét után is, és mindenkit csak biztatni tudok, hogy ne hagyja ki: havonta egy-két alkalommal látható csupán. Legközelebb február 15-én délután.
Ez az előadás annyira tetszett, hogy a hatására két nap múlva pótolni fogom A nagy Gatsby-t is, amely nekem eddig kimaradt, illetve már készülök Radnay Csilla új önálló estjére, a Hosszú virágzás-ra is, amelyet az Orlai Produkció mutat be március 7-én a Jurányiban. (Ajánlók következnek!)
Ennek az előadásnak és Radnay Csillának (munkatársaival együtt) hasonlóképpen hosszú virágzást, évekig tartó sorozatot kívánok, szeretettel és köszönettel az élményért.
Fotó: Juhász Éva
