Figyelem, már nagyon a végéhez közeledik a 2023-ban bemutatott Medea gyermekei projekt élete, de még kettő biztosan lesz: február 23-án és március 16-án és jelenleg van is rájuk jegy. Ez szinte hihetetlen, ha a Jurányi nagy színházterme előtt hosszan elnyújtózó sorra visszagondolok.
Az elmúlt két évadban sokszor beírtam a naptáramba a címet, de valami mindig közbejött, most viszont a vége előtt egy ereje teljében búcsúzó előadásról írhatok elsősorban nyomhagyás céljából ajánlót.
Önmagában is elég jó ajánló ez a szokásosnál is részletesebb színlap, amelyiken elég elolvasni a névsort és már kihagyhatatlannak érezzük a produkciót: a címszerepben Pető Kata, Iászon: ifjabb Vidnyánszky Attila, Kreon: Hajduk Károly, Aigeusz: Kárpáti Pál és még három ifjú színész, akikkel már itt-ott találkozhattunk: Barna Lilla, Molnár András és Lukács Ádám. Akinek még ez sem lenne elég: Hegymegi Máté jegyzi rendezőként, akihez köthető már nem is egy hosszan tartós emlékképünk - nekem ez a 21. vele kapcsolatos írásom.
A cím ezúttal nem csak Medea, a szövegkönyv készítői a gyermekeket, a párkapcsolati válság ártatlan áldozatait is ki akarták emelni, bár a két fiú továbbra is "csak" megfigyelői és elszenvedői a szülők gyűlölködésének, ahogy más előadásokban is.
Ami mégis más: nem gyerekek játszanak, sőt a színészek nem is próbálnak úgy tenni, mintha azok lennének, ráadásul Molnár András és Lukács Ádám a legmagasabbak a szereposztásban. Kiszolgáltatottak, de mégsem annyira szánalomkeltőek, mintha egy három- és egy ötévest látnánk. Az előadás inkább az értelmünkre és nem az érzelmeinkre hat - már az első percektől így érzékeltem.
A rendező és a dramaturg, Balázs Júlia több szerző ismert műveiből gyúrta össze a szövegkönyvet, és amit látunk, az egy új, egyedi olvasat Euripidész, Grillparzer és Anouilh művei alapján.
Intellektuális előadás, amely még azoknak is nyújt átgondolnivalót, akik több Médeia-verziót megismertek, és már régen nem leegyszerűsítve látják a mitológiai történet szereplőit. Férj és feleség előttünk elemzik a kialakult helyzetet, így ebből az előadásból kiderül, hogy mi motiválja az idegenből hazatérő, régi ismerős közegébe visszailleszkedni vágyó férfit, aki pontosan tudja, hogy az Aranygyapjút (és ezzel hősi hírnevét) a nála valamivel idősebb és több tudással rendelkező Médeiának köszönheti. (Egy másik nagy hős is eszünkbe juthat róla, Thézeusz, aki Ariadnét Naxoson felejtette "hálából" - apai mintát követve.)
A tét élet vagy halál - Pető Kata, aki tervezőként is jegyzi az előadást, fehér és piros jelmezeket ad a szereplőkre - akár erre is utalhat, mindenesetre élesen kettéválasztják a két világot - Médeiáét és Iászonét, a "barbár" Kolkhiszt a civilizált Korinthisztól. (Nagyon kifejező Medeia szinte fehérre kopott, eredetileg piros csizmája - ez önmagában eleget mond nekünk az asszony által megtett útról.)
A színésznő a címszerepben egy érett, okos és még mindig nagyon gyönyörű nőt mutat, aki mellett könnyen kisebbségi érzése lehet nemcsak a férjnek, de az új menyasszonynak is. Biztosan rosszul ítélik meg, bár a két (mellékszereplő) király - Hajduk Károly és Kárpáti Pál - játékán világosan látszik, hogy figyelnek, és nem alaptalanul tartják veszélyesnek a "varázslónőt".
Most is bebizonyosodik, hogy a mitológiai történetek örökérvényűek, a Médeia-Iászon kapcsolaton keresztül egy nagyon tipikus mai jelenségről eshet szó, a csendben megromló házasságokról, amelyből a férj egy fiatalabb (és tapasztalatlanabb) nővel lépne tovább, akinek nem feltétlenül az üde szépsége a legfőbb érdeme, sokkal inkább a tény, hogy nem kell hálásnak lenni neki semmiért. Esélye nyílhatna az újrakezdésre a visszafiatalodás illúziójával, a reménnyel, hogy második nekifutásra majd sikerül fenntartani a kezdeti harmóniát. Az ilyen esetekben a férjeket az első feleség további sorsa már nem szokta érdekelni - Iászón is csak előre tekintene.
Az ifjabb Vidnyánszky Attila kellően ellenszenvesre játssza ezt a fiatal férfit, aki egy az egyben kitörölné kolkhiszi kalandját és visszalépne abba az időbe, amikor a korinthoszi királylány először megismerte. Már nem egészen fiatal, így már nem kalandokra, hanem nyugalmi állapotra vágyik, azzal, akivel ez lehetségesnek tűnik. (A bajban úgy látszik, hogy nehezebb egymás mellett kitartania az embereknek, még az is lehet, hogy ha nem a város széli sátrakban kellene meghúzódnia a családnak, ez a házasság valamivel sikeresebb lehetett volna.)
Médeia helyzete jelentősen sötétebb, mint egy átlagos elhagyott feleségé, akinek férje minden korábbi sikerét köszönheti: otthonából idegenbe távozott a kedvéért, vállalva a "barbár" minősítést és az ezzel járó kirekesztettséget, így Iászón cserbenhagyása még nagyobb árulás a külső szemlélők számára is.
Az előadás tárgyilagos mérlegelésre serkent, már Fekete Anna acéllemezei is ridegséget árasztanak. Megértjük a férj indítékait, de még így sem állunk mellé, de mivel Médeia is túl erős személyiség - belőle kinéznénk, hogy a gyerekeket megmentve egyedül is tovább tudna lépni - , így neki se tudunk teljes mértékben igazat adni, különösen akkor, ha származási családjának okozott veszteségek felett sem siklunk el nagyvonalúan. Túl sok a haláleset körülötte... (A KV Társulat előadásából annak idején kiéreztem a terápiás hatást, az talán megértette az előadást néző elhagyott nőkkel (és férfiakkal), hogy nincs értelme valakit visszatartani, aki menni akar és sokkal lényegesebb, hogy a gyerekek ne sérüljenek, mint egy - akár - sikeres bosszú.)
Az előadás egy nem sok melegséget adó, rideg világról szól, nem tölt fel minket optimizmussal akkor sem, ha minket épp nem érint a mű alaphelyzete. Ami jó benne: azzal mehetünk haza, hogy milyen jó színészeink vannak. Örülhetünk, hogy ifjabb Vidnyánszky Attila és Pető Kata mellett nem ment el a szerep.
Fotó: Dömölky Dániel
