Pataki Szilvia Blaha-estje után - az évfordulónak köszönhetően - másnap is találkoztam Blaha Lujzával, de nem volt egyedül...
Fodor Annamária számára Blaha Lujza elsősorban inspirációs forrás, apropó arra, hogy a "nagy színésznőség"-ről általában is elgondolkodjon, további legendás színésznők leveleit, naplójegyzeteit elénk tárja és saját magát is elhelyezze ebben a társaságban, ahová oda is tartozik.
Az előadás másfél óra, szünet nélkül. Legközelebb a B32-ben látható, március 23-án!
A Klebelsberg Kultúrkúria Vinotékájában ez már a második Cukorbaba-előadás volt, teljes teltház a hideg és a nagy hó ellenére is. (A tömegközlekedés így is tökéletesen működött, bár a parkoló telítettségéből ítélve a mezei nézők ide mégis inkább autóval járnak.)
A Fodor Annamária és Szántó Péter által tervezett nagyon kompakt díszlet bárhova letehető, a színésznő beutazhatná ezzel az előadással és díszlettel az egész országot - remélem, hogy be is fogja. Ahogy ránézünk, eszünkbe juthat a színészek öltözője, de akár egy fura hármasoltár is. (Ha a színház templom, akkor ez az asszociáció is rendben van...) Nagyon praktikus is, jól ki-be lehet járni a függönyzsinórok között, mögötte pedig megoldott a gyorsöltözés is - optiomálisan szolgálja az előadás szükségleteit. Minden apró tárgynak is jut szerep - egyik vagy másik jelenetben elnyerik a jelentőségüket. (Báb konzulens: Krucsó Rita)
Nemcsak a tér kialakítása nagyon praktikus, de a jelmezeké is az. Hornyák Dóra ruháit pillanatok alatt lehet cserélgetni, egymásra húzni - ugyanígy vált Fodor Annamária szerepet, egyik díva bőréből a másikba bújik, és ezeket a változásokat a díszlet közepére kivetített képeken is érzékeljük.
A dívák, azaz Blahán kívül még Honthy Hanna, Ruttkai Éva, Gobbi Hilda, Psota Irén, Tordai Teri - nagyon eltérő alkatúak, a cukorbaba kifejezés nem feltétlenül passzol - érezzük a fanyarságot, az iróniát, és a távolságot is, ahogy a visszaemlékezéseket, interjú részleteket a színésznő tolmácsolja. (Közben mi is elmélkedhetünk, hogy ugyan mely kijelentésekkel tud ő maga is azonosulni, és melyek azok, amelyekkel esetleg csak provokál vagy pusztán gondolkodásra serkent minket.)
Nincsenek képaláírások, nagyon ritkán hangzanak el olyan nevek, amelyek akárki számára is elég támpontot adnának ahhoz, hogy pontosan tudják, hogy most éppen ki beszél, de enélkül is van értelme az elhangzottaknak.
Az a néző tud közelebb kerülni az elhangzottakhoz, akinek vannak előismeretei, vagy legalább halvány emlékképei az említett színésznőkről. Akinek ez nincs, azoknak sem lesz érdektelen az este - úgy is el lehet gondolkodni a művész-karrier árán, ha nem tudja valaki, hogy az adott gondolatok kihez kapcsolódnak.(Aki az említett színésznők egyikét sem látta élőben, az a NAVA Facebook-oldalát nézve naponta talál régi színészeket filmeken, tévéjátékokban és vissza tud lépni akár hatvan évet is az időben.)
Ami a zenét illeti: Jankovics Péter állította össze. Fodor Annamária is énekel, ha egyszer Blaha Lujzaként indít, aki ebben az előadásban is a marad a "nemzet csalogánya", de jelentősen kevesebbet, mint az előző napi előadásban Pataki Szilvia.
Beüléskor nyugodtan nézegethetjük először még csak az üres díszletet, majd Fodor Annamária is csatlakozik, és perceken át (nem mértem, de végtelen időnek tűnt) együtt hallgatjuk Blaha Lujza hangját, amely még mindig a fülemben van - émelyítő az egycicakétcica, ezt a dallamtapadást tudnám az előadás bűnéül felróni.
Nyilván ez szándékos gesztus, engem arra emlékeztet, ahogy a dívákról/celebekről szóló hírek agresszív módon betolakodnak az életünkbe, és teljesen lehetetlen elkerülni őket. Nem kicsit erőszakos ez a rózsaszín világ, és a dívák is áldozatok, nemcsak haszonélvezők. (Egyszer régen már elmélkedtem a "mennyire tartozik ránk nézőkre a színészek magánélete" témában - ezt továbbra is fenntartom, de itt már nem fejtegetem tovább - fontoljátok meg azt, amit művész-oldalról Fodor Annamária mondd az említett színésznőkön keresztül.)
Kicsit sem unalmas ez a játék, ahogy Fodor Annamária többször átalakul, majd vissza - a kivetítésben is. Ez az oda-vissza játék végig fenntartja az érdeklődésünket másfél órán át - minden nagyon aprólékosan ki van dolgozva.
Kellemes, tartalmas este, fanyar humorral és nosztalgiázással - szórakozás, de mégsem csak időtöltés. A színésznő most is nagyon szerethető, jó emlékeznünk régi legendákra, de ezt az estet elsősorban miatta érdemes megnézni, aki ennyi alakváltáson keresztül egy percre nem enged el minket, elsősorban mégis ő maga válik érdekessé, mint annyiszor korábban.
Őt nézve egy, az előadásban nem említett élő legenda - Molnár Piroska - többször hangoztatott állítása jut eszembe (nem pontosan idézve): mindent bele kell tenni a pályába, akkor adja vissza ezt a mindent.
Ebből az estből nagyon úgy tűnik, hogy a megidézettek életműve ugyanerre bizonyíték, és erre az útra lépett Fodor Annamária is.
Menjen sokszor és sok helyen a Cukorbaba, a legjobbakat kívánom az alkotói csapatnak hozzá!
Fotó: Kállai-Tóth Anett
Produkciós vezető: Gáspár Anna
