Nagyon sok erős élményem kapcsolódik Hajdu Szabolcs filmjeihez még a blogom előtti időszakból, emlékszem, amikor még az alkalmilag megnyílt Átrium moziba siettem a Tamará-ra, és azóta - több, mint 20 éve - célzottan figyelem a pályáját. A néhány napja bemutatott Bobby-ra is odasiettem, a második előadás kapcsán írom le benyomásaimat.
Az előadás közel másfél óra – szünet nincs.
Legközelebbi alkalmak a B32-ben: 2026. február 19., 20., 21. - jegyek még vannak.
Teltház volt a B32-ben Hajdu Szabolcs új színdarabjának premierjén és második előadásán is, ahogy a szerző korábbi előadásai alapján biztosra vehető volt. Az Ernelláék Farkaséknál, a Kálmán-nap és az Egy százalék indián színházban és filmen is „nagyot ment”, én is lelkesen tudom ajánlani, sőt a szerző még ezeknél is újabb előadását, a Legközelebbi ember-t is, amelyik a Radnótiban még/már csak márciusig nézhető.
Aki ezek közül egyet szeretett, nagy eséllyel mindet szerette, mert hasonló a stílusuk: párkapcsolati problémák jelennek meg hétköznapi helyzetekben. A színészek a lehető legtermészetesebben játszanak, már-már magától értetődően azonosítanánk őket a szerepeikkel, mondataikat pedig akár mi is kimondhatnánk. A trilógia előadását nézve azt érezhettük, hogy beültünk egy házaspár nappalijába, mi is vendégek vagyunk.
Ez a valóságosság az, amit nem szabad várni a Bobby-tól, az író-rendező néhány már korábbról ismert színészével, de számunkra idegenekkel is új útra lépett, és most egy kutya vándorlását mutatja meg. A színlap leírásából voltaképp sejthető is volt már a stílusváltás. Bármilyen jók is Hajdu Szabolcs színészei, nem fogjuk őket igazi kutyának nézni.
A roadmovie szó nekem is eszembe jutott a látottakról – később láttam a produkció leírásában. Ahogy az ilyen előadások esetén lenni szokott, a cselekmény nem annyira feszes – Bobby, a 12 éves kutya jelenléte az, ami a jeleneteket összefűzi. Már nem túl valószínűek a fordulatok, bár a vége azért kiszámítható - ez nem naturalista szószínház: Hajdu Szabolcs is elszabadult és játszik. Ne akarjunk mindent komolyan venni az előadásban!
Nem szpoilerezek, de a színészek felsorolásából látszik, hogy két külföldi részvevő is van – lesznek szlovák és olasz nyelvű jelenetek is az előadásban (fordítással). A két színész szabadon beszél, szavaik fordítását pedig valaki más felolvassa. Ez a megoldás eszköz a távolításra, a kutya általuk túl tud lépni a Kárpát-medencén is.
Az idegen nyelvű szöveg lehet zavaró, de akár közérzetjavító hatású is - ez is nézőfüggő. Mindig élvezem, ha valaki gyönyörűen beszél olaszul, legyen az akár a városban bolyongó turista, így nekem Valerio Sprecacé minden megjelenése plusz volt. „Igazi” olasz, jó hallgatni és jó nézni. Lehet, hogy azoknak is, akik nem értik...
Új a darab, szokatlan az elrendezés, lesznek meglepetések. Annyit még talán elárulok, hogy nem is csak egy színész játszik kutyát…
Kinek ajánlanám?
Aki követi a Látókép Ensemble csapatát, az nyilván kíváncsi lesz erre is – én sem hagytam volna magam lebeszélni. Javasolnám még a kutyakedvelőknek, de még inkább azoknak, akik a színháztól épp nem várják a dokumentarista vagy naturalista megközelítést, hanem inkább a valóságtól elrugaszkodott játékra vágynak.
PS.1. A nézőtér kialakítása speciális, nagyjából egy elipszist formál, ahová érkezési sorrendben ülhetünk le. Bármely hely jó, nem érdemes az ajtó elé tömörülni, beengedés 19-kor pontban.
PS.2. Fotós: Bántó Csaba
PS.3. Színlap:
BOBBY – teatro anime
A Látókép Ensemble előadása
Írta és rendezte: Hajdu Szabolcs
Játsszák: Gelányi Imre, Hajdu Szabolcs, Jakab Juli, Valerio Sprecacé, Szabó Domokos, Tankó Erika, Maria Zaujacevá
Jelmez és látvány: Parag András
Támogatók:
Budapest főváros
B32 Galéria és Kultúrtér
Szerkesztőség
Textilgyár
Nemzeti Színház
Slovak Institute Budapest
Az előadás a Pro Cultura Urbis Közalapítvány és a Független Előadó-művészeti Alap anyagi támogatásával valósult meg.
