A főpróba óta már túl sok idő telt el, eddig folyamatosan halogattam ezen ajánló kiposztolását, mondván: úgyis mindenki ír róla a Katona miatt (1.) és a "kis Vidnyánszky" miatt is (2.), igazából nincs is szükség ajánlóra, hiszen minden jegy elkel azonnal (3.). A késlekedés közben viszont sem a némacsend emléke nem halványult,és a véleményem sem változott: továbbra is az évad egyik (talán a legnagyobb) csúcsteljesítményének tűnik ez az összetett, gyönyörű előadás, amely láthatóan a rendező fájdalmából született, és amelynek ennél elegánsabban és erőteljesebben nem is lehetne hangot adni. Remélem, hogy nem hagyta ki az apa sem, akit ez az előadás megszólít.
Mivel nekem ez 2025 legjobb rendezése, és emiatt a befejezetlen poszt miatt halogattam az évértékelő kiposztolását is - most már kiteszem ezt a töredéket, leginkább nyomhagyásnak.
Remélem, hogy ez a némacsend eljut majd az Országos Színházi Találkozóra is, és egy vagy több kritikus díjat is begyűjt, és hosszú éveken át műsoron marad.
Nem gyengén kezdte az idei szezonját az ifjabbik Vidnyánszky Attila: a Vígszínházban bemutatott @LL3t4rgIA után néhány héttel a Katona nagyszínpadán előállt Hamlet-víziójával is. Oda kell rá figyelni.
Viszonylag sok Hamlet előadást láttam (ez volt a 31.), amelyek közül elsőként Bertók Lajos címszereplése jut eszembe (2006.01. 21., Budapesti Kamaraszínház), de nem sokkal utána az ódrys vizsga (2013.03.27.), amelyiknél a nézőket is a színpadra rendezte Zsótér Sándor, a színészek pedig a szerepeiket jelenetenként váltogatták. Erre az előadásra talán 25-30 néző fért be egyszerre, sokan nem láthatták.
A fiatalok között már akkor is kiragyogott Vidnyánszky Attila, aki ezen az előadáson volt Hamlet és volt Claudius is, és első nézésre is megkérdőjelezhetetlennek tűnt a tehetsége. Akkor még a nevét nem tudtam, így csak az alakítása hatott rám, nem a járulékos információk.
Ez nem visszavetítés, ennek az estének nyoma is van ( ld. fenti link - erre jó a blogírás, amelyet néhány héttel korábban épp elkezdtem), sőt maradt bejegyzés arról a vígszínházi előadásról is, amelyiken Vidnyánszky Attila Hamlet volt - ezek az előadások (kiemelve eddigi gazdag pályájából) nagyon jó alapot adtak ehhez a Hamlet-vízióhoz, amelynek rendezője és nem közreműködője.
A @LL3t4rgIA-t nem véletlenül említettem. A két előadás között számos közös pont van - ez a második is egy generáció életérzését fejezi ki, de ők már nem a Z-sek: Hamlet és társai a harminc körüli Y-osok , akiknek már van élettapasztalata, tudják, hogyan működik a világ, bár nem tartják nagyon élhetőnek – keveset rúghatnak labdába. (Hasonló témáról szól az Apertúra Sirály-a, amely tavaly áprilisi bemutató, de én ezt is csak most októberben láttam.)
A Katona előadása kapcsán a "szeretetteljes vádirat" kifejezés is eszembe jutott: a rendező ezzel az előadással a szülők generációját kéri számon, a Baby boomereket és/vagy az X-eseket amiért nem élhetőbb a világ, sőt lehet, hogy nem is általában: az ezekhez a generációkhoz tartozó színházcsinálóknak emlegeti fel az utóbbi évek talán legmegosztóbb eseményét, az SZFE-átalakítást. Nagyon remélem, hogy ennyi idő alatt az érintetteknek volt ideje elmenni és megnézni - gondolok elsősorban az idősebb Vidnyánszky Attilára. (Hatalmas optimizmus lenne csodát remélni, és abban bízni, hogy az apa egy előadáson keresztül megértené, hogy mit cselekedett, hogy látja mindezt a saját fia és változtatna... )
--------
Az előadást most már több mint NÉGY hónapja láttam, azóta foglalkoztat, és figyelem a nézői kommenteket is. Ezekből a reakciókból látszik, hogy néhányan értetlenül fogadják, ugyanakkor a jegyek gyorsan elfogynak.
Ez a rendezés nagyon kevés beszédet tartalmaz, fizikai színházi előadás, amelyben a táncnak és általában a mozgásnak van legfőbb szerepe, remélhetőleg sokan érteni fogják, mégse való mindenkinek. Ez a Hamlet megosztó, és előismeretek kellenek hozzá.
Kinek való leginkább?
Élvezetéhez elengedhetetlenül szükséges a nyitottság az előadás formanyelve iránt. Aki már látatlanban felháborodik, ha az előadásban dominál a tánc, nagyon kevés a beszéd és az sem feltétlenül Shakespeare eredeti szövege, nem kedveli az erős hang- és fényhatásokat, és a füstöt, vagy ezekkel ugyan semmi baja, de nagyon ködös elképzelései vannak a történetről, az feltehetően nem fogja tudni főbb vonalaiban sem követni az eseményeket, és így kevéssé fogja értékelni az egyébként jobbnál jobb színészi alakításokat. Láthatóan képviselteti magát a Katona élvonala és fiatal generációja is - praktikusan a színlap összes szereplőjét külön ki kellene emelni.
De – ahogy néhány véleményből láttam – önmagában kevés az, ha valaki jól ismeri az eredeti darabot, ez a Hamlet-vízió nem feltétlenül fogja mélyen érinteni.
Legalább ennyire szükséges, hogy képben legyen a színházi világ megosztottságával kapcsolatos ügyekben, legyen saját élménye az SZFE átalakítása kapcsán és főként érzelmileg is viszonyuljon ehhez.
Most már sok mindent leírtak, de az általam látott főpróbára előzetes információk nélkül ültem be és szabályosan lesokkolt Schnábel Zita díszlete. Aki nem járt sosem az Ódry Színpadon és az SZFE előcsarnokában, azt feltehetően közömbösen érintette ez a háttér, és semmilyen következtetést nem vont le belőle, esetleg azt, hogy semmi köze az egésznek Shakespeare darabjához.
A befogadói élmény már lényegében az első másodpercekben eldőlt, fájdalmas látni ezt az aulát, ahogy fájdalmas a gondolat, hogy mindaz nincs, amihez kötődtem. (1988 óta néztem vizsgákat itt, a váltás óta nehezen megyek…)
------
PS.1. SZEMÉLYES LEZÁRÁS 2026.01.19
Arra, hogy mindeddig valójában miért nem tudtam folytatni ezt a posztot a színészek felsorolásával, és némi indoklással, hogy miért olyan nagyszerű Lengyel Benjámin - Gloviczki Bernát - Fekete Ernő - Rezes Judit - Kanyó Kata - Keresztes Tamás - Dankó István - Mészáros Béla - Jakab Balázs - Pásztor Dániel a társulat tagjai közül (és persze Molnár András m.v. is), akkor döbbentem rá, amikor egy kritikus ismerősöm ugyanerre panaszkodott: "valahogy még mindig írom a "némacsend-et" - mondta, ő is több hónappal a megtekintés után.
Az előadás túl fájdalmas, túl személyes a hatása még rám is, aki nem az SZFÉ-n töltöttem a fél életemet, ahogy diákként majd tanárként olyan nagyon sokan a most is aktív színházi alkotók közül. Még mezei nézőként is az utóbbi három évtized legnagyobb kataklizmájaként tekintek az egyetem átalakítására, amely még sokkal jobban elmélyítette a színházi közeg megosztottságát.
Akinek van köze a színházhoz, vagy tragikusan borzalmasnak értékelheti az "átalakítást", vagy azt mondja, hogy "itt volt már az ideje" - nem lehet kompromisszumos vélemény, és ez elválaszt minket. (Leszámítva persze azokat, akik sosem foglalkoztak a magyar színészek helyzetével és el kellene nekik magyarázni, hogy mi is az SZFE.) Folyamatosan átérezzük a nyomást, hogy valahová muszáj tartozni, és ez a fiatal színészgeneráció életét már a kezdetektől megnehezíti. 13 éve ezt a blogot éppen a megosztottság miatt kezdtem írni (a Nemzeti Színház átadás-átvétele ihletett), a helyzet azóta még sokat romlott - teljes tehetetlenséggel szemlélem ezt a partvonalról.
Erről is kell beszélni, ha a némacsend-ről mégis szólunk, mindez megkerülhetetlen és túl fájdalmas - erről is szól néha a hallgatás.
PS. SZEREPLŐK:
-
Szellem Fekete Ernő Claudius Dankó István Gertrúd Rezes Judit Hamlet Gloviczki Bernát Polonius Keresztes Tamás Ophelia Kanyó Kata Laertes Jakab Balázs Rosencrantz Pásztor Dániel Guildenstern Molnár András m.v. Színész és valaki más Mészáros Béla Horatio Lengyel Benjámin - Alkotók
Zene és sound design Urbán Kristóf Díszlet Schnábel Zita Díszlettervező asszisztens Illés Dóra Lilla Jelmez Cs. Kiss Zsuzsanna Jelmezkivitelező Kovács Ildikó Dramaturg Németh Nikolett Dramaturg gyakornok Simon Orsolya Koreográfus Berecz István, Kondákor Ajsa Panka Súgó Boncza Anita Ügyelő Valovics István Asszisztens Héricz Anna Rendező ifj. Vidnyánszky Attila
PS. 2. A fotókat Szokodi Beának köszönöm, előadásképei közül saját Facebook-oldalán több is megnézhető.
