Nem tudtam ellenállni a B32 Galéria és Kultúrtér Facebook-reklámjának, amely hétfő reggel kérlelhetetlenül tudomásunkra hozta az ultimátumot: vagy aznap este nézzük meg Varga-Amár Rudolf TITÁNium nyertes darabját Csáki Benedek rendezésében, vagy várnunk kell áprilisig.
A képen Katona László látható – ennél jobb érvet a megtekintésre én sem tudnék felhozni, engem meggyőzött. Alapvetően nézendőnek tartok mindent, amiben látható – hát még akkor, ha egy fiatal színészekből álló feltörekvő csapattal lép elénk.
Néhány benyomást megosztok az előadás kapcsán, amely kb. másfél órás – szünet nincs.
A B32 terme nem a megszokott elrendezésben fogad minket, de nem is egészen szokatlan: a Pánik-nak volt hasonló térkialakítása. A terem egyik ajtaja járásként működik, mi pedig egy félkört alkotva ülünk a viszonylag nagy színpaddal szemben.
Sike Gábor díszlete minimalista, kellék sincs sok, ahogy azt már megszoktuk független produkcióknál, a színészeket leginkább Fridrich Csilla egy-egy jelmeze segíti – a játékon maradhat a hangsúly.
A történet két szálon is fut, amelyet mindössze a játszótéri pad, mint helyszín kapcsol össze. Az adventi időszakban vagyunk, emiatt se volt rossz ötlet a bemutatót december 9-re időzíteni.
A színlapról előre tudható, hogy egy hajléktalan, egy szerző és egy középkorú pár életébe pillanathatunk majd bele, és persze időről időre megjelennek a közteresek is, ha kell, ha nem - a háromkirályokra is asszociálhatunk róluk.
Varga-Amár Rudolf darabja ún. zeitstück, kortárs darab, amelyen érezni a 2020-as évek levegőjét, a helyzetei hétköznapiak, a legtöbb szereplővel akár a négyeshatoson is találkozhatnánk, nincs bennük semmi rendkívüli. Ami nagyon jó: még ezt a három számozott szereplőt (Köztér1, 2, 3) is egyéníti a szerző, kap fogódzót a szerepéhez Bognár Bence, Sipos Áron és Hus Laura is, nemcsak a hajléktalant játszó Kardos Tibor, akit valamivel meggyőzőbben koszos ruhában még könnyebben oda tudnánk képzelni egy pesti játszótér padjára. (Sajnos, nagyon sok tapasztalatunk van arra, hogy néznek ki a hajléktalanok – hozzájuk képest Kardos Tibor kezdő, valószínűtlenül hamvas jelenség.
Jelenetei a padra szintén igényt tartó szerzővel – Katona Lászlóval, az előadás legjobb részei, megérezzük bennük mindkét fél magányát és a kapcsolódás lehetetlenségét.
Tőlük egészen függetlenül látunk egy férfit és egy nőt is, akiknek viszont mintha sikerülne egymás felé közeledni. Ebből a fiatal szerző optimizmusára következtettem, de ahhoz, hogy ezt el is higgyem, tényleg szükség volt Kovács Krisztián és Zeck Julianna színészi tapasztalatára és tehetségére. Első jelenetük így is sokkal hitelesebbnek tűnt, átjött belőle az a sugárzó magány, amelyet össze tudtunk kapcsolni a többi szereplőével. Az más kérdés, hogy valóban jólesik, ha egy színdarab nem veszi el tőlünk az összes reményt, van benne humor és átélhető szerepek.
A fiatal szerző láthatóan ezt már tudja, további jó szárnypróbálgatást kívánok neki és teltházas előadásokat az egész csapatnak!
Ps. A fotókat Kuttner Ádám készítette
