A 2025-ös év utolsó színházi estéjén Ágoston Péter rendezésében Molnár Ferenc A farkas című vígjátékát néztem meg a dunaújvárosi színház stúdiójában. Az Ahogy tetszik- hez hasonlóan, most is élvezhettem a színészek közelségének varázsát, a produkció elsősorban rájuk épített, kevésbé a látványra (tervező: Horányi Juli), bár a kivetítések vizuális poénjai a második felvonás álomjelenetében mégis markáns szerepet kaptak.
Az előadás közel három óra egy szünettel, mégsem tűnt hosszúnak. Mivel a bemutatója óta eltelt közel másfél évben csak alkalomszerűen tűnik fel a műsorban, érdemes megragadni az alkalmat, amikor igen. Ezen a december végi estén boldog közönséget és (remélhetőleg) boldog színészeket néztem – nagy siker tanúja lehettem. Még sok hasonlóan teltházas előadást kívánok a játszóknak!
Papp Dániel (férj), Jerger Balázs (Szabó György) és Mikecz Estilla (feleség)
Ennél hosszabban kifejtve:
Méltatlanul ritkán játsszák ezt a Molnár-vígjátékot: csak hét bemutatója volt 1912 óta, hiába van benne három igazi "álomszerep" a 30-40 év körüli színészgenerációnak - rengeteg alkalmas színész mellett mentek el ezek az elmúlt 113 év folyamán.
Maradandó nyomot hagyott bennem egy 1980-ban készített tévéjáték-változat Márkus László - Almási Éva - Huszti Péter főszereplésével, amelyben titkárként az akkor 22 éves Kulka János is már figyelemreméltó volt, és Tolnay Kláriról még nem is beszéltünk (a NAVA-pontokban ingyenesen megnézhető bármikor!). Élőben mindössze csak egyszer láthattam: 2001-ben a Millenáris Teátrumban Naszlady Éva rendezésében a Sztarenki Pál-Fehér Anna-Debreczeny Csaba hármassal, amelyet nagyon szerettem, Pesten azóta nem játszották, bár Karinthy Mártonnak több lehetséges szereposztást is felvázoltam közel egy évtizeden át, de nem harapott rá. (Mindig volt valami kifogása, de legalább egy színészt meghívott a listámról "direkt nekem" - egy másik főszerepre.)
Talán nem is kell tovább magyarázni, hogy miért örültem nagyon ennek a dunaújvárosi előadásnak - ebben láthattam végre három jó színészt, akik külön is, együtt is jól érvényesültek - mellettük nem ment el A farkas.
Ebben a dunaújvárosi változatban (dramaturg: Deés Enikő) modernizálták a szöveget is (a betoldások élesen elválnak a Molnár-szövegektől), összevontak és kihúztak szerepeket, így A farkas –t nem 22 színész játszotta, hanem csak hét. Lehetne vitatkozni azon, hogy mennyire szükséges a XXI. századhoz igazodni a szöveg részleges megváltoztatásával, hiszen enélkül is aktuális a történet: a féltékenység nem ment ki a divatból, sőt talán a romantikus álmodozás sem. Nem szorul modernizálásra Molnár - illetve: csak annyira, amennyire egy egészséges ember rászorulhat egy műtétre - némi plasztikázás jöhet szóba csupán, ez a darab működik így, ahogy van.
A beavatkozás néhány ponton problémás: pl. 2025-ben van mindenkinek saját telefonja, pláne nem kell hosszan várni a vonal kapcsolására, ugyanakkor a darabban ez a várakozás és a kommunikáció nehézkessége dramaturgiailag lényeges elem, így benne kellett maradnia, hiába nem valószerű már. (Ha választani kell, legyen inkább így, legyenek ellentmondások a szövegben és szétszórt legók a színpadon, minthogy ne legyen semmilyen Farkas. Az élénk nézői reakciók alapján így is kijelenthető, hogy az előadás összességében elérte a kívánt hatást, érdemes volt a nagy apparátust lecsökkenteni, és intim kamaradarabnak játszani ezt a vígjátékot.
2025-ben jelentősen kevesebb nő élhet a világtól teljesen elzártan, mint az I. világháború előtt a boldog békeidőkben, de így is sokan megélik a kisgyerekes évek elszigeteltségét, szenvedhetnek a párjuk féltékenységétől, és még mindig szellemes poénnak tűnik Molnár Ferenc megállapítása: "Az asszony a házasságban folyton hiányokat érez. És ezeknek a hiányoknak az összessége a férj." Ebből a két rövid mondatból sugárzik a szerző saját tapasztalata (az ősbemutató idején már két éve elvált, első házasságából egy gyermek született), aki méltán számíthatott arra, hogy nézői is hasonló élményeket fognak felidézni az előadás hatására. (Megjegyzés: a bemutató időszakában a Vilma név divatos, gyakori volt - sokan ülhettek 1912-ben a nézőtéren, akit így hívtak, vagy ha nem, volt közeli ismerősük, családtagjuk ezzel a névvel. Kossuth lányának is ez volt a neve...- Még talán ez a névválasztás is utalhat arra, hogy nem egyedi, különleges problémáról szól a darab.)
A darabnak persze vannak érvényes motívumai a magánéleti szálon túl is (pl. protekcióval lehet pályázatokon érvényesülni), amelyek nem változtak 113 év alatt sem, és éppen ezek miatt lett volna járható út csak a szerepösszevonások lehetőségére koncentrálni, ha egyszer a teljesen hiteles modernizálás nem lehetséges.
Aki eddig elolvasta a morfondírozásaimat, most már megérdemli, hogy a dunaújvárosi előadás hibátlan szereposztásáról is olvasson valamit.
Papp Dániel igazán jó választás a férj szerepére. Ahogy nézzük, könnyen belátjuk, hogy elsősorban az önbizalom számít: hiába sármos valaki, ha nem hisz saját szerethetőségében. Őt nézve és hallgatva átérezzük a férj igazi, mindent elborító fájdalmát, és meg is sajnáljuk, bár tudjuk, hogy jól nem jöhet ki ebből a helyzetből. A színész játéka természetes, nekem újdonság is volt, mivel keveset láttam játszani és ilyen nagy szerepben soha. Ez az egy előadás sokaknak elég lesz, hogy jól megjegyezzék, ha ismerték szinkronhangként, ha nem. (Lesz, aki rendezőként gondol rá - a Nagy Romolus-t én is nagyon szerettem jó néhány éve.)
Eltalálta Vilma, a feleség szerepe Mikecz Estillát is, akinek az első perctől mindvégig el lehetett hinni, hogy őszinte, nem készül félrelépésre, és sokkal realistább annál, mint amilyennek a férje gondolta - a romantikus álmok kevésbé érintették meg. A rendező neki adományozott álom-víziójában sok a túlzás, a szélsőség (a kivetítés ezeket még tovább erősíti), valódi vágyait mélyen elfojtja, a férj méltatlan vádaskodásai mindezt még súlyosbítják. (Aki csak tévés sorozatokból ismeri, azoknak különösen ajánlom, hogy élőben is nézzék meg.)
Az álomjelenetekre még visszatérve: érdekelt volna, hogy azok a nézők, akik nem ismerték korábban a történetet, ugyan mikor ébredhettek rá, hogy a darab középső harmada álom - a rendező az előadás játékstílusának megváltoztatásával mindenesetre ezt nyomatékosan aláhúzta. Ennek kialakításához erősen hozzájárult Dunaveczki Éva mozgástervező és Gódor Erzsébet, a produkció zenei vezetője.
A második felvonásnak köszönhetően igazán hálás Szabó György szerepe, aki ötféle is lehet. Jerger Balázs ki is használja a jó lehetőséget, el tudja különíteni ezeket az alakokat. Ráadásul jól bánik a közönséggel is, be tud minket vonni: tapsolunk, amikor erre ad utasítást.
Az ő szerepét érinti talán a legészrevehetőbb modernizálás, amely jelzi, hogy a világ nem ott tart, ahol 1912–ben. Akkor a katonatiszteknél és a diplomatáknál is jelentősebbnek tűnt egy operaénekes - 2025-ben viszont megváltozott már a világsztár fogalma. A celeb-énekes még megkapja ugyan Molnár előírásainak megfelelően a lágytojásokat, le is borulnak előtte, de már nem operát énekel. (Ezt látva szomorúan gondoltam a fiam fejtegetéseire, aki szerint az opera műfaja már kiment a divatból - ez a dramaturgiai változtatás azt jelzi, mintha a darab alkotói is így gondolnák.)
A rendezőt és munkatársait dicséri, hogy ebben a változatban a szerepösszevonások miatt a többi színész sem jár rosszul, több alakban tűnnek fel ők is - még a pincér kis szerepében feltűnő Bágyi Márton is nyomot hagy bennünk.
Vrabecz Botondnak pláne jól áll az előadás kezdő jelenetében a Galíciába visszakészülő katona szerepe, kellemesen megvacsorázgatnak Kiss Attilával (mi nézők ennek hatására megéhezünk), de még ennél is emlékezetesebb a titkár szerepében.
Kovács Vanda házvezetőnőként még akkor is világosan kifejezi a véleményét a házaspárról, amikor csak némán átvonul a színen, szinte minden megszólalása erős hatást kelt - gyakran felnevetünk és ezért hálásak is vagyunk neki. Ugyan keserű igazságokról szól Molnár darabja, de mégiscsak vígjátéki formában, és előnyére válik, hogy nem lesz belőle melodráma.
Jól esett ez az előadás, jó volt azóta több, mint egy héten át még visszagondolni is. Menjen sokszor!
Ps. Továbbra is várom, hogy valaki a pesti színigazgatók közül is meglássa a jó lehetőséget A farkas-ban. (Nincs jogdíj, sőt az örökösök bele sem szólhatnak többé a Molnár-darabok modernizálásába, és elég sok harmincas-negyvenes színésznek és színésznőnek állna remekül a három főszerep.)
Ps. Az előadást Ónodi Zoltán fotózta, több kép is megtalálható a színlapon a produkció adataival együtt.
