Éppen ma egy éve, hogy az RS9 Színházban bemutatták Menszátor Hérész Attila rendezésében és címszereplésével Moliere Mizantróp-ját– ennyi csúszással jutottam el rá.
A késésért cserébe egy nagyon kiérlelt előadást kaptam, az eredeti darab – a rendező által - ügyesen meghúzott kamaraváltozatát, amely nagyon jól jöhetne akár a szerzővel ismerkedő középiskolásoknak is.
Az előadás majdnem két óra szünet nélkül – nem néztem az órát a végén sem, lekötöttek a látottak. (A kiírt 95 percnél szerintem valamivel hosszabb.)
Az előadás egyszerre hű a szerző szelleméhez, mégis nekünk szól – a szereplők versben beszélnek, még videochatben is. Petri György fordítása segíti, hogy ez megvalósulhasson, a rendező által tervezett színpadkép úgyszintén, sőt ne maradjon ki Nagy Ferenc technikusi közreműködése, akinek komoly része van abban, hogy a filmbejátszások az online chat benyomását keltik.
Független színháztól rég nem várunk felépített díszletet, így meg is lephet minket már az is, hogy van. A dekorációként használt bakelit lemezek, a tárcsás telefon retro-hangulatot árasztanak, így egyszerre képzeljük el főszereplőnk múltját és jelenét, amely az ötvenpluszos nézők számára a saját múltjuk és jelenük is. Az egészen fiatal nézők nyilván kevesebb nosztalgiával néznek erre a nagyon eklektikus szobadíszletre, de remélhetőleg ők is megérzik, hogy a tárcsás telefon és a videochat egyidejűségével nekik is kezdeni kell valamit.
A főhősnek elege van saját korából, környezete álszent kommunikációjából, belefáradt mostanára a hétköznapok elviselésébe. Menszátor Hérész Attila képes egyetlen mondatba is mindezt belesűríteni, nem szorul részletes magyarázkodásra.
Nincs azonos hullámhosszon még barátjával, szerelmével sem – elviselhetetlennek érzi még azt is, ahogy azok képesek alkalmazkodni környezetük elvárásaihoz. Minél hosszabban nézzük, ráérzünk, hogy hiába van igaza sok mindenben, őszintesége mégis túl kegyetlen, szigorú elvárásaihoz mindenben igazodni lehetetlenség.
Megértjük, de megértjük Celiméne-t is, aki még nem tart itt, nincs kiégve, nincs mindenből kiábrándulva – kora miatt sem. Nem gyűjtött túl sok olyan tapasztalatot, amelyek miatt az életet elviselhetetlennek tartaná. Fantoly Nikolett szerethetőnek, vonzónak mutatja, aki nem hibátlan, de meg lehet neki bocsájtani. (Tudjuk mennyire tipikus az emberszólás, sőt az is, amikor valaki egyszerre több férfit és/vagy nőt csábítgat – nem tűnik ezzel a magatartásával nagyon különlegesnek.) Süt róla az életszeretet, talán épp ellentétes beállítottsága teszi vonzóvá Alceste szemében.
A két színész között most is szerencsésen működik a kémia, ahogy ezt megtapasztalhattuk a „vándorlós” Kékszakállú előadásukban is, olyannyira közel érezzük őket egymáshoz, hogy muszáj drukkolnunk azért, hogy ez a szerelem mindent túléljen, még akkor is, ha ismerve a darabot, előre tudjuk, hogy mindez lehetetlen.
Moliere-nek éppen A mizantróp az egyik legsötétebb komédiája, a főhős embergyűlölete nem is nevetséges, de a darabnak kétségtelenül van humora.
A komédia-vonalat elsősorban Csáki Rita képviseli, aki író, az RS9 rendezője, szervezője, fénytervezője, mindenese több, mint húsz éve, színészként is néha feltűnik, akik a Budapest fölött az ég c. előadásban látták és szerették, biztosan emlékezni fognak rá is.
Ebben az előadásban Alceste legjobb barátja (Philinte) és Celiméne barátnője (Arsione) is – hol videón, hol élőben jelenik meg, a vele való beszélgetésekből ismerjük meg Alceste nézeteit.
Szintén az előadás komikus oldalát erősíti, hogy Celiméne további udvarlóit – videón – szintén Menszátor Hérész Attila játssza – alaposan elmaszkírozva, eltorzított hanggal. Annyira sikeresen, hogy talán nem is lesz ez mindenkinek világos, aki nem néz rá a színlapra. Aki pedig rájön az egyezésre, annak ez a megoldás akár azt is üzenheti, hogy Celiméne túl sok férfi közül mégsem választhat.
Nagyon örültem, hogy csak említés szinten jelenik meg az előadásban Elinore, az Alceste-be szerelmes ártatlan fiatal lány, és így kimarad az a jelenet, amelyben a főhős jobb híján őt választaná. Ez a mozzanat engem mindig zavart, nagyon idegen volt a figurától, így örömmel vettem ezt a jelentős dramaturgiai változást.
Külön jelentése van az előadásban annak is, hogy ilyen kevesen vannak jelen, a szereplők egy részét csak videón látjuk: ez nemcsak a produkció alulfinanszírozottságát jelzi, bár nyilván ez volt az oka a tömörítésnek – ilyen az életünk, ennyire túlsúlyban van benne a virtuális kapcsolódás. Kicsit szegényesnek tűnik? Jobb lenne, ha több ember beszélgetését látnánk?
Aki megnézi az előadást, akár ezen is elgondolkodhat.
Jó színház született, amelynek sokáig műsoron kellene maradnia.
És még egy megjegyzés:
Az RS9 itt van Budapest szívében, a Deák térhez közel, jól elérhető helyen, a kőszínháziaknál jelentősen alacsonyabb jegyárakkal és sok olyan előadással, amelyek különösen jól sikerültek és a megszokottól eltérő színt képviselnek a pesti színházi kínálatban. Karnyújtásnyira vannak tőlünk a színészek, amikor az utolsó sorban ülünk, akkor vagyunk kb. hat méterre tőlük – ennek is megvan a sajátos varázsa.
A jelenlegi műsorról mellékesen ajánlom még néhány kedvencemet: a Kékszakállú-t (kettő is lesz januárban!), a Titkos menetrend-et, az Etűdök-et, A pacal idejé-t és a Don Giovanni ujjbáboperá-t – A köpönyeg-re pedig már készülök (Széles László előadása december 14-én lesz).
Fotók: Domokos Benedek – Az Anyaszínház Facebook oldaláról
