Megtartotta új nagyszínpadi bemutatóját a Bábszínház Fábián Péter rendezésében, amelyet a 10+-os korosztálynak javasolnak.
A főpróbát megnézve egyetértek a megjelöléssel, és nagyon remélem, hogy nagyon sokkal kisebb gyerekeket nem fognak odavinni, mivel nemcsak villogó fényeffektek vannak benne, de olyan jelenetek, amelyektől megijedhet egy kisgyerek, ha még nem tudja elválasztani a színházat a valóságtól. A történet szövése se annyira egyszerű, hogy alsósoknak szívesen ajánlanám.
Az előadás kétrészes, látványos, szórakoztató és nagyon hasznos, bizonyos élethelyzetekben nagyon betalálhat mind szülőknek, mind gyerekeknek.
Mivel a színlap nagyon informatív, ezzel az ajánlóval pusztán az a célom, hogy a „milyen előnyökkel jár a megtekintése?” kérdésre válaszoljak. (Öt érvemet minimálisan ki is fejtem.)
Az Arjun P. Anand történetéből készült színpadi változat nagy kedvet csinál a sakkozáshoz (1.), egyik mellékhatása lehet, hogy előadás után majd a gyereknek el kell magyarázni a szabályokat és le kell vele ülni sakkozni. Esetleg később rendszeresen is.
Önmagában a sakknépszerűsítés sem lenne kevés, sokat fejlesztene bárkin, ha a telefon nyomkodása helyett sakkjátszmák betanulásával foglalatoskodna, de ennél sokkal többről is szó van.
A 12 éves Szofi (Spiegl Anna játssza) már évek óta jár sakkversenyekre, most pedig egy újabb kihívás előtt áll. Szülei elváltak, anyja hatalmas nyomást gyakorol rá, míg apja csak néha bukkan fel az életében, őt pedig kétségek gyötrik, hogy mi lesz, ha most először mégsem sikerül győzni. A pincében elbújva ismerjük meg, ahol egy régi sakktáblát talált, rajta egy félbehagyott parti bábuival. Szofi elolvassa a táblán látható feliratot („Lépni nemcsak lehet, de kell is!”), engedelmeskedik a felszólításnak és a sakkfigurák világában találja magát, ahová mi is követjük.
Az előadás nagyobb része a megelevendett világos és sötét bábuk harcáról szól, helyenként kicsit túl körülményesen. A harc izgalmas, sőt félelmetes fordulatokat vesz és nem öncélúan. Ez a fantasy segíthet a kudarcélmények kezelésében, csökkentheti a szorongást a maximalistának nevelt gyerekekben (2.). Nagyon erős hangsúlyt kap a próbálkozás fontossága, és annak a kiemelése, hogy egy vereség nem tragédia, az a fontos, amit ebből tanulhatunk.
Az előadásnak ezt az erényét nem lehet eléggé kiemelni, a probléma valós. Versenyzéshez szokott gyerekek, különösen azok, akiknek mindig sikere van, nagyon össze tudnak törni néha még egy ezüstéremtől is. (Nagyon sok időt töltöttem olyan diákok vigasztalásával, akik összeomlottak, mivel egy világversenyen csak ezüstre futotta. Kár, hogy ők még nem láthatták ezt az előadást, amely jó előre felkészítette volna őket egy ilyen „kudarcra”.)
Az előadás jó esetben felnyitja a túl ambiciózus szülők szemét (3.) is, akik most esélyt kapnak arra, hogy ráébredjenek a gyerek túlhajszolásának veszélyeire – a Péntek úr-hoz hasonlóan éreztem, hogy ennek az előadásnak a szülők is célcsoportját képezik, nemcsak a 10+-os gyerekek.
Az előadás megtekintése mégis a legesleghasznosabb a válófélben lévő családok tagjai számára (4.) lehet, vagy azok számára, akik nemrég éltek át egy hasonló traumát.
Ebben a történetben is elvált szülők gyermeke a főszereplő, akit a sötét és világos birodalom harcának átélése ráébreszt arra, hogy eddig óhatatlanul is a szülei játszmáját folytatta. A darab nagy nyomatékkal üzeni a hasonló helyzetű gyerekeknek: „nem a te játszmád!”, a szüleid kudarca nem a te felelősséged, ne félj majd önállóan kialakítani az életed és lépni, mert lépni muszáj! 
Nagyon jól jön az előadásból sugárzó empátia (5.) ennek a korosztálynak, amelynek a tagjai között már valóban rengetegen vannak, akiket nem mindkét szülő együtt nevel. Köszönet illeti mindezért az alkotói csapatot, a rendezőn kívül (aki a színpadi adaptációt is készítette) a dramaturg Gimesi Dórát, a zeneszerző Zságer-Varga Ákost, a díszlettervező Kupás Annát, a jelmez- és bábtervező Ágfay Mírát, a koreográfus Horkay Barnabást, az animációt készítő Ujvári Borsot, Guzmics Gergőt (Projection mapping), a fénytervező Szondi Györgyöt és a színészeket.
- Szofi, sakkozólány Spiegl Anna
- Fehér Imre, Szofi apja/Fehér Király Hannus Zoltán
- Anya/Sötét Vezér/Világos Vezér Szelleme Krucsó Rita
- Péter, Szofi sakkedzője/Sötét Király Tatai Zsolt
- Juditka, világos gyalog Csarkó Bettina
- Bobby, világos bástya Teszárek Csaba
- Capablanca, világos huszár Barna Zsombor
- Vidura, világos futó Márkus Sándor
- Sárkányfutó Bartha Bendegúz
- Kaszparov/Sötét Ló/Sötét Paraszt/Sötét Szofi/Pándava Szolár Tibor
- Karpov, sötét bástya/Sötét Paraszt/Kaurava Kemény István
Ps. A fotókat Piti Marcell készítette, ennél sokkal több megtalálható a színlapon és a színház Facebook oldalán.
